WTCR: Pálfordulás Portugáliában – Tassi először a pole-ban, Michelisz a mezőny közepén
WTCR 2019: Vila Real - 2. időmérő edzés

ec8da680cdf088b8e96db77513375992.jpg

Komolyan megváltoztak az erőviszonyok a túraautó-világkupa (WTCR) Vila Real-i versenyhétvégéjének kellős közepén: Tassi Attila a hátsó traktusból felkapaszkodva első pole-ját szerezte, míg a szombati napot uraló Michelisz Norbertnek pontokért kell izzadnia.

Az előző versenyhétvégék tükrében bármennyire is furcsán hangzik, de igaz: a KCMG kibérelte az első rajtsort a WTCR harmadik portugáliai versenyére, Tassi Attila pedig első világkupás pole-ját megszerezve győzte le sokkal tapasztaltabb, ráadásul hazai közönsége előtt versenyző csapattársát, Tiago Monteirót.

A 20 éves magyar pilóta több mint egy tizedet másodpercet vert az egykori Forma-1-es pilótára, miután a Q2-es elsőségét követően utolsóként, de jobban felgumizott pályán teljesíthette a Q3-as körét. Tassi 1:59.808-cal húzta be a rajtelsőséget, igaz, a Q2-ben volt egy sokkal gyorsabb, pályacsúcsot jelentő 1:59.445-ös ideje is.

Yann Ehrlacher és Yvan Muller zártak a két KCMG-Honda mögött, ami kifejezetten erős eredmény a szombati napon látottak és a Cyan Racinget ért tragédia után. Rob Huff jutott még be a Q3-ba, ötödik lett a Sébastien Loeb Racing Volkswagenjével.

Villantott az Audi is, és a hétvége során eddig tapasztalt szenvedést, valamint Jean-Karl Vernay (WRT) és Frédéric Vervisch (Comtoyou Racing) első versenyről való kizárást követően a 2017-es nemzetközi TCR bajnoki címét megnyerő franciával szerzett egy hatodik helyet az ingolstadti márka.

Azonban a Hyundai nagyon csúnyán visszaesett a szombati naphoz képest, a legjobb i30-as Nicky Catsburgé volt, de ő is csak a hetedik lett. Közben az első futamon diadalmaskodó Michelisz Norbert már a Q1-ben kiesett, a 16. helyen, megelőzve Gabriele Tarquinit, míg az autóját is összetörő Augusto Farfus a tegnapi dobogós eredmény után csak a 20. helyről indulhat mindkét versenyen.

Crash in the streets of Vila Real

Ouch... the streets of Vila Real can be cruel. And so knows Kevin. �

Catsburg mögött Mikel Azcona végzett a PWR-Cuprával, a fordított rajtrácsos versenyen pedig az alfás Ma Qing Hua és a bajnoki pontversenyt vezető Esteban Guerrieri (Münnich-Honda) indulhatnak az első sorból. Guerrieri csapattársának, Néstor Girolaminak, valamint az Alfa Romeóját a Q2-ben – a pályával együtt – lezúzó Kevin Cecconnak a „szamárpad”, vagyis a 11. és a 12. rajtkocka jutott.

A versenyeket 16:30-as és 18:00-as kezdéssel bonyolítják le, amiket az m4sport.hu és az Eurosport 2 élőben fog közvetíteni.

A második időmérő edzés végeredménye IDE kattinva érhető el.

Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8414930216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása