WTCR: Azconá a Jolly Joker, Michelisz ütközéssel nullázott
WTCR 2019: Vila Real - 2. futam

3f94d0fc066258258fb3532c56e556da.jpg

A túraautó-világkupa (WTCR) második, fordított rajtrácsos versenye Mikel Azcona és a PWR Racing Team győzelmét hozta, miután a joker-kör segítségével a TCR Európa-kupa tavalyi bajnoka a pole-ból induló Ma Qing Hua elé tudott vágni. Tassi pontokkal hangolt a számára igazán fontos, harmadik versenyre, Michelisz viszont kiállt.

Mikel Azcona kapta el a legjobban a rajtot az élmezőnyből, így a spanyol az élről rajtoló Ma és a Münnich-pilóta Esteban Guerrieri szendvicsében tudott elfordulni. Az argentin elsőként jött ki joker-körre, amivel Nicky Catsburg mögé esett vissza – de később a BRC hollandja is így tett, amivel újra Guerrierihez került a harmadik hely. Az, hogy Catsburg feltartoztatta a bajnoki éllovast, Azcona malmára hajtotta a vizet, mert így simán vissza tudott jönni a második helyre.

Később pedig ez kulcsfontosságúnak bizonyult, ugyanis a 7. körben – amikor Ma Qing Hua az élről teljesítette a joker-kört –, átvette a vezetést. Ezt kihasználva Azcona rögtön sietősre fogta, és végül közel ötmásodperces előnnyel intették le, ami számára első WTCR-győzelmét jelentette, ahogyan a PWR Racing Team csapatának is. Ma lett a második, Guerrieri pedig a dobogó legalsó fokára állva szépített a szombati kudarcon.

Jean-Karl Vernay behozta negyediknek a WRT-Audit, mögötte Catsburg, valamint a Lynk&Co-s Yvan Muller és a Sébastien Loeb Racing britje, Rob Huff látta meg a kockás zászlót. A korábbi világbajnokokat Yann Ehrlacher (Cyan-Lynk&Co) kísérte be a nyolcadik helyen, míg az első tíz helyezett sorrendje két hondással, a münniches Néstor Girolamival és a KCMG-s Tiago Monteiro egészült ki.

Tassi Attila nyilvánvaló módon nem akart a kelleténél nagyobb kockázatot vállalni, mivel a harmadik versenynek majd az élről vághat neki – ennek ellenére a 11. helyen zárt, értékes pontokkal gazdagodva. Frédéric Vervisch (Comtoyou-Audi), Thed Björk (Cyan-Lynk&Co), Johan Kristoffersson (SLR-Volkswagen), valamint Andy Priaulx (Cyan-Lynk&Co) csípték el az utolsó pontokat.

Guerrieri előnye így 15-ről 31 pontosra nőtt, ugyanis Michelisz Norbert (BRC-Hyundai) kiállt azt követően, hogy ütközött Kevin Cecconnal (Mulsanne-Alfa Romeo), amiért boxutca-áthajtásos büntetéssel sújtották. Az utolsó verseny rajtja 18 órától várható közép-európai idő szerint.

A második futam végeredménye IDE kattintva érhető el.

Fotó: Xavi Bonilla / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5414930550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása