WTCR: Michelisz körrekorddal elöl, a riválisok hátul
WTCR 2019: Vila Real - Első időmérő edzés

8dd9bc2a4cf1c049d709215bca8b6b42.jpg

Bravúros körrekorddal szerezte meg a rajtelsőségét a túraautó-világkupa (WTCR) első portugáliai versenyére Michelisz Norbert – ráadásul legfőbb riválisa, a bajnoki éllovas Esteban Guerrieri csak a 19. helyen végzett.

Már a szabadedzéseken látottak is adtak bőven okot a bizakodásra, miután Michelisz Norbert egy hatodik és egy második hellyel kezdett. A Vila Real-i hétvége pedig aligha alakulhatott volna jobban magyar szempontból, ugyanis a BRC magyar versenyzője a tavalyi pole pozícióssal, Rob Huff-fal csatázott azért, hogy az élről indulhasson az első futamon.

Félidőnél a Sébastien Loeb Racing versenyzője állt az élen 2:00.005-tel, majd a kvalifikáció menetét két teljes pályás sárga zászlós szakasz is tarkította. Az utolsó 10 percben azonban Michelisz odapörkölt, s 1:59.498-as körrekorddal repítette Hyundaiját az élre, amivel idei második pole-ját szerezte. Mellőle márkatársa, Augusto Farfus indulhat majd, míg a második sorból a Lynk&Co-s Yann Ehrlacher, valamint Huff.

f8522ebda4d2debc05729a5a86541aa7.jpg

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 2012-es túraautó-világbajnok nem tudott javítani, mivel az egyik rázókövön megrongálódott az autója, ahogyan Ma Qing Hua is defektet kapott – az Alfa Romeo kínaija ennek ellenére ötödik lett. Nicky Catsburg Hyundaija sem úszta egydarabban az időmérőt, a holland viszont még így is a hatodik pozícióban végzett.

Aurélien Panisszal (Comtoyou-Cupra), az FP2-t az élen záró Johan Kristofferssonnal (SLR-Volkswagen), Thed Björkkel (Cyan-Lynk&Co), valamint Kevin Cecconnal egészült ki az első tíz sorrendje, de az alfás olasz pilóta csak a 20. helyről rajtolhat, mivel a harmadik figyelmeztetés begyűjtésével „kiérdemelt” magának egy tízhelyes hátrasorolást is.

Így Michelisz csapattársa, Gabriele Tarquini került a 10. helyre, míg Tassi Attila – Mehdi Bennanival egyetemben – az utolsó sorból indulhat motorcsere miatt. Egyébként a 17. időt futotta a KCMG magyar versenyzője.

Magyar idő szerint 16:15-ös kezdéssel kerül sor az első futamra. Michelisz fontos versenynek néz elébe, mert egyrészt jelentősen csökkentheti a hátrányát a listavezető Esteban Guerrierivel szemben, aki csak a 19. helyre kvalifikált – ebben már a pole-ért járó 5 pontnak is komoly jelentősége van. Másrészt a magyart üldözők közül Björk zárt a legelőrébb a 9. helyen, míg Néstor Girolami a 14., Frédéric Vervisch pedig a 21. pozíciót szerezte meg.

Az első időmérő edzés végeredménye IDE kattintva érhető el.

Fotó: Xavi Bonilla / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3314929176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása