BRAKING NEWS MOTORSPORT

"Szenvedélyünk az autósport!"

ETRC: Kiss Norbi Szlovákiában folytatná dobogós sorozatát

unnamed_7.jpg

Szűk két hét szünet után folytatódik a kamion Európa-bajnokság (ETRC) 2019-es szezonja, de a mezőny – a magyar szurkolók szempontjából – ezúttal sem megy a messzire, a Budapesttől nagyjából 150 kilométerre található Slovakia Ringre. Egyetlen magyar érdekeltségünk, Kiss Norbert megint dobogóra állna.

Misanóban futamgyőzelemmel kezdte a 2019-es évet, majd a Hungaroringen – előzetes vágyakozását beváltva – dobogóra állt a tankpool24 Racing magyar versenyzője, Kiss Norbert, aki így a bajnokság harmadik helyén állva, a listavezető Jochen Hahnhoz képest 31 egységnyi lemaradásban várja a szezon harmadik versenyhétvégéjét, aminek a diósförgepatonyi Slovakia Ring ad otthont.

„Kifejezetten szívesen megyek Szlovákiába, közel van, nagyon jó a pálya, kedvelem a helyszínt. Rengeteg magyar szurkoló jön ki, emiatt olyan, mintha félig-meddig hazai verseny lenne. Tavaly sikerült egy fordított rajtrácsos futamgyőzelmet szereznünk ott, de mondhatjuk, hogy hagyományosan jók vagyunk a Dunaszerdahelyhez közeli pályán, mert volt a múltban pole pozíció és győzelem is.

A hungaroringi eredményen szeretnénk kicsit javítani, remélhetően a Mercedes kamionba bekerülő új sebességváltó segít majd ebben. Az elmúlt két hétben megállás nélkül dolgoztunk a kecskeméti műhelyben, hogy minden tőlünk telhető háttér adott legyen a jó eredményhez, bízom benne, hogy sikerül megint egy jó hellyel meghálálni a szurkolók biztatását”

– summázta a szlovákiai célkitűzéseit Kiss a Braking News Motorsport számára eljuttatott sajtóközleményben.

unnamed_1_3.jpg

A szlovákiai hétvége programterve:

2019. július 5., péntek

  • 16:10-16:40: Első szabadedzés
  • 17:40-18:10: Második szabadedzés

2019. július 6., szombat

  • 09:15-09:30: Bemelegítő edzés
  • 11:05-11:30: Első időmérő edzés
  • 14:20-14:50: Első futam (8 kör)
  • 16:45-17:15: Második futam (8 kör)

2019. július 7., vasárnap

  • 09:15-09:30: Bemelegítő edzés
  • 11:50-12:15: Első időmérő edzés
  • 14:50-15:20: Harmadik futam (8 kör)
  • 17:10-17:40: Negyedik futam (8 kör)

Fotó: Kiss Norbi Média

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5814926632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat