F2: De Vries az új éllovas, Schumachert saját csapattársa kaszálta el a Paul Ricard-on
Forma-2 2019: Paul Ricard - Főfutam, Sprintfutam

1017559846-lat-20190621-_l5r6081.jpg

A főversenyen aratott győzelmének köszönhetően Nyck de Vries átvette a vezetést a bajnokság élén Nicholas Latifitől, miközben az újonc Anthoine Hubert egy újabb sprintfutamon nyert. Mick Schumacher a Paul Ricard-i hétvégét is lenullázta, ám ezúttal ebben saját csapattársa, Sean Gelael is közrejátszott – az indonéz pilótánál már csak a mezőny indiai újonca, Mahaveer Raghunathan került kellemetlenebb helyzetbe, akinek nem is érdemes elutaznia a Red Bull Ringre, miután összegyűjtötte az egyhétvégés eltiltást érő 12 büntetőpontot.

Kaotikusan rajtolt a Forma-2-esek franciaországi főfutama, ugyanis már az első körben elhullott a mezőny negyede: előbb Sean Gelael ütötte ki a másik premást, Mick Schuamchert a 3-as kanyarban, majd a kör végén Ralph Boschung és Nikita Mazepin ütköztek össze. Rajtuk kívül Dorian Boccolacci is megállt a pályán, pedig a hetedik helyen haladt – így előbb a virtuális biztonsági autó aktiválását, majd a verseny félbeszakítását rendelte el a versenyirányítás.

Formula 2 on Twitter

Rule one of motor racing... � Both Prema cars were eliminated on the first lap after this huge shunt for Gelael and Schumacher #FrenchGP �� #F2 https://t.co/Icb1UuQQiS

Ami magát a rajtot illeti, Nyck de Vries bombarajttal tört az élre a negyedik helyről, mögé Jack Aitken sorolt be másodiknak. Az élmenők nagyja a lágyabb gumikon vágott neki a versenynek, így már az újraindítást követő körökben megejtették a kötelező boxkiállást. A camposos brit egy körrel korábban jött ki, mint a holland, így az első helyet is átvette – de sokáig nem örülhetett neki, mert a 8-as kanyarban az ART Grand Prix versenyzője egy kemény manőverrel visszaszerezte azt.

Szép lassan építgetni kezdte az előnyét De Vries, majd egy újabb, Callum Ilott és Nobuharu Matsushita koccanása által előidézett VSC-fázis alatt meg is duplázta. A folytatásban Aitken megpróbálta utolérni a hollandot, de nem járt szerencsével, sőt, megkapta a nyakába a pole pozíciós Sérgio Sette Câmarát – a DAMS brazilja két körrel a vége előtt a tettek mezejére lépett, és elcsente a második helyet.

1017563571-lat-20190622-_l5r8377.jpg

De Vries több mint 8 másodperces előnnyel nyerte meg a futamot, mögötte Sette Câmara és Aitken értek célba. Guanyu Zhou, az UNI-Virtuosi Racing újonca látta meg a kockás zászlót negyedikként, megelőzve Nicholas Latifit, valamint Jordan Kinget. A britet még Juan Manuel Correa, Anthoine Hubert, Matsushita és Giuliano Alesi követték a pontszerző zónában.

Formula 2 on Twitter

He led the race before his pit stop and gave it everything, but luck was not on Luca Ghiotto's side in France � #FrenchGP �� #F2 https://t.co/MiI3GReh9s

Mindössze 12-en jutottak el a célig, miután a verseny utolsó szakaszában Louis Delétraz is kiesett, valamint Luca Ghiotto is a falnak ment, miután megelőzte őt Correa.

1017559142-lat-20190621-_r3i9375.jpg

Ennek ellenére érdekesen alakult a verseny utóélete, ugyanis az MP Motorsport újonc pilótája, Mahaveer Raghunathan mindhárom alkalommal vétett a VSC-fázisra vonatkozó szabályok ellen, ami alkalmanként 3-3 büntetőpontjába került – ezzel pedig elérte az eltiltást érő 12 egységes limitet, vagyis a következő, Red Bull Ring-i versenyeken nem állhat rajthoz.

A főfutam végeredménye:

Formula 2 on Twitter

RACE RESULTS Just twelve finishers got over the line in our hectic Feature Race! De Vries dominates, King makes a strong return after his Monaco absence � Giuliano picks up his first point of 2019 after a pit lane start! #FrenchGP �� #F2

A fordított rajtrácsos szabály értelmében az Arden elsőéves versenyzője, Anthoine Hubert indulhatott az élről a Paul Ricard-i sprinten. A tavalyi GP3-bajnok megtartotta az első helyet a piros lámpák kialvását követően, majd a későbbiekben rendre vissza tudta verni a Renault-junior Jack Aitken támadásait is.

Sőt, a camposos pilótát rövidesen utolérte az Alfa Romeo kötelekébe tartozó ifjonc, Juan Manuel Correa, aki a hatodik körben meg is előzte ellenfelét, mialatt Hubert kétmásodperces fórt épített ki. Aitken ugyanebben a körben veszített még egy pozíciót: Guanyu Zhou utasította maga mögé egy merész manőverrel az utolsó kanyarban.

1017566272-lat-20190623-_r3i3604.jpg

A leintésig a folytatásban már nem változott a sorrend, így Hubert második F2-es győzelmét is megszerezte, s másik két újonc – Correa és Zhou – társaságában állhatott dobogóra. Az ötödik helyért hatalmas csatát vívott a két DAMS-os, ám Sette Câmara a 14. körben megelőzte, a továbbiakban pedig maga mögött tartotta a bajnoki címre esélyesebb csapattársat, így Latifinek be kellett érnie a hatodik hellyel. Az utolsó pontokat Delétraz és Ilott csípték el. A futam egyedüli kiesője Mick Schumacher volt, miután defektet kapott.

Formula 2 on Twitter

In the blue corner... @NicholasLatifi � In the... other blue corner? @sergiosettecama! � These two might be team mates @damsracing, but they pushed each other hard on Sunday morning in France! #FrenchGP �� #F2 https://t.co/v6ZUfH60kU

Ezúttal De Vries sem szerzett pontot, de így is vezeti az egyéni összetettet – 12 pont az előnye Latifivel szemben, míg a harmadik pozícióban 36 egységnyi Aitken lemaradása. A 2019-es szezon szünet nélkül, Ausztriában folytatódik.

A sprintfutam végeredménye:

Formula 2 on Twitter

Round 5 Sprint Race Classification How the crossed the line on Sunday morning... check out the storming drives through the field for @LouisDeletraz and @callum_ilott � #FrenchGP �� #F2

Fotó: LAT Images / FIA Formula 2 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9714911746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása