"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F1 - VÁLTOZIK A RAJTRÁCS: SAINZOT MEGBÜNTETTÉK, MAGNUSSEN A BOXBÓL INDUL

2019. június 09. - KovatsOliver

2019canadiangrandprixfriday_54i9507.JPG

A McLaren spanyolját Alex Albon feltartása miatt szankcionálták, a dán pilótának pedig a balesete után nem maradt más választása.

Carlos Sainz Jr. még a Q1-ben tartotta fel a Toro Rosso versenyzőjét, Alexander Albont az 1-es és a 2-es kanyarban – nem sokkal azt követően, hogy a thai újonc elengedte őt, hiszen akkor a McLaren-pilóta még gyorskörön volt, míg ő csak készült arra.

S habár egyik versenyző sem csinált nagy ügyet az egészből, a stewardok mégis úgy döntöttek, hogy Sainz Jr. kap egy háromhelyes rajtbüntetést, ami miatt a 9.-ből csak a 12. pozícióba száműzték, de a 11. helyről fog rajtolni.

„Ez egy olyan incidens, amiért bocsánatot kérek, ahogyan a teljes csapat” – mondta Sainz a büntetés után. – „Ez nekünk már három pozícióba került.”

Albon a 14. lett.

d8fiycewkaa500k.jpg

Ami Kevin Magnussent illeti, a Haas pilótája a Q2 végén, a Bajnokok Falának ütközve bontotta le alaposan az autóját – s habár a 10. helyre kvalifikált, csak a depóból várhatja majd a rajtot, mert a karosszéria és a sebességváltó cseréje elkerülhetetlennek bizonyult.

Magnussen a Motorsport.com-nak azt nyilatkozta a balesete kapcsán, hogy minden igyekezete ellenére képtelenség volt megmenteni a helyzetet – meg is magyarázta, hogy miért:

„Volt egy pillanat, amikor elveszítettem az irányítást az autó felett, így lehorzsoltam a falat. A csattanás nem volt annyira komoly, de a felnivel találtam el a falat, ami miatt nem csak a felni sérült meg, de a gumit is lekapta róla. Ezért kötöttem ki a pálya másik oldalán.”

Azonban a dánt láthatóan sokkal jobban zavarta, hogy miatta kell éjszakáznia a szerelőknek.

„Ha ilyen jellegű hibát vétesz, az általában azt jelenti, hogy a szerelőid éjszakázni fognak, nemigen lesz lehetőségük aludni. Emiatt is lelkifurdalásom van, nem csak azért, mert ezzel egy jó időmérős eredményt dobtunk el magunktól.”

– jegyezte meg, viszont egyáltalán nem gondolja azt, hogy ezzel minden esélye elúszott volna arra, hogy jó eredménnyel zárja a hétvégét. Nem rejtette véka alá Magnussen, hogy az előző versenyek kiszámíthatatlanságában bízik ezúttal:

„Néha vannak itt egészen őrült futamok, ilyenkor könnyebb felzárkózni. Bármi megtörténhet.”

Magnussen egyébként a 8. helyen áll az összetettben, 4 ponttal lemaradva Sainz Jr. mögött.

A két eset nagy győztesének a Red Bull-os Max Verstappen számít: ugyan a holland csak a 11. lett – Magnussen balesete miatt –, viszont így a 9. rajtkockából indulhat, mellé Daniil Kvyat állhat még fel az ötödik sorba a Toro Rossóval.

Fotó: McLaren Media, Haas F1 Team / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7114885462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.