F1 - ECCLESTONE NEM MEGY EL LAUDA TEMETÉSÉRE

bernie_ecclestone_kitzcharitytrophy_hahnenkamm_hrghlo60ttbx.jpg

A Forma-1 korábbi mindenható ura távol marad a háromszoros világbajnok osztrák búcsúztatásától, mert nem akarja holtan látni Laudát.

Mielőtt Bernie Ecclestone sok-sok évtizeddel ezelőtt a sportág teljhatalmú urává lépett volna elő, többek között csapattulajdonos is volt a Forma-1-ben. A Brabham alakulatát irányította Ecclestone abban a két évben (1978-ban és 1979-ben) is, amikor az egy héttel ezelőtt, a nagyérdemű szempontjából tragikus hirtelenséggel elhunyt Niki Lauda a csapatnál versenyzett.

Az osztrák versenyzőt szerdán, azaz a mai nap folyamán kísérik el végső útjára, ám a zártkörű búcsúztatáson nem lesz jelen a 88 éves brit üzletember – a miértekre a német Bild hasábjain egy olyan magyarázatot adott, amibe nem lehet belekötni, és ami abszolút megérthető:

„Nem akarom holtan látni Nikit. Ő örökké élni fog a számomra. Április végén Fabianával [Ecclestone felesége – szerk.] meglátogattam őt a svájci klinikán; már akkor lehetett látni, mennyire gyenge. Ekkor már tudtuk, hogy nem fog már élni normális életet. Eleinte úgy tűnt, hogy javulni fog az állapota, de csak egyre rosszabb és rosszabb lett. Szomorú ez az egész, akárcsak mi, de azt gondolom, így a legjobb neki: nem kell már többé szenvednie.”

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5214867498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat