F1 - A (NEM LÉTEZŐ) BAJNOKI CSATA MIATT KOCKÁZTATTA LECLERC IDŐMÉRŐJÉT A FERRARI

gp_di_monaco_2019_sabato.jpg

A csapatfőnök Mattia Binotto elismerte, óriási hibát követetett el a Ferrari azzal, hogy a Q1 végén nem küldte ki még egy gyorskörre Charles Leclerc-t, aki így hazai futamának csak a tizenötödik helyről vághat neki. A Ferrari vezetője megmagyarázta azt is, miért döntöttek úgy, ahogy.

Amíg a Mercedes ismét kibérelte az első rajtsort, addig a Ferrari újabb banális hibával hívta fel magára a figyelmet. A Q1 végén ugyan a hibázó Sebastian Vettel továbbjutását megmentette az olasz együttes, de Charles Leclerc „kezét elengedte”: a monacói ugyanis hiába kérdezett vissza többször is a versenymérnökénél, hogy jó lesz-e az ideje ahhoz, hogy folytathassa a Q2-ben, igazán egyértelmű választ nem kapott, így már nem tért vissza a pályára. S mint kiderült, ez lett a veszte, mert pont német csapattársa szorította ki a legjobb 15 közül.

Így tizenhatodikként kvalifikált Leclerc, de Antonio Giovinazzi büntetésének köszönhetően majd a tizenötödik helyről várhatja a rajtot – nem mintha ez az egy pozíció akkora könnyebbséget jelentene a GP3 és a Forma-2 korábbi bajnokának, mert attól független a versenynaptárban ezen a pályán lesz a legnehezebb előzni.

monacosaturday6-348063.jpg

Az újabb fiaskót követően azonban rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze a Ferrari, amelyen Mattia Binotto, az istálló azzal magyarázta a baklövést, hogy kockázatot kellett vállalniuk a bajnoki címért vívott küzdelem érdekében – úgy, hogy az olaszok hátránya 96 pontos az összetettben a Mercedesszel szemben, ráadásul Lewis Hamilton és Valtteri Bottas kettőse eddig minden futamot kettős győzelemmel zárt 2019-ben.

„Nyilvánvaló módon nem zártunk valami jó napot. Hibáztunk, ennyi történt ma, semmi több. A továbbjutást érő időt mindig valós időben kalkuláljuk a pályán látottak, illetve a versenyzőink és a többiek szektoridői alapján. Amikor kiszámoljuk a továbbjutó időt, némi pluszidővel is számolunk. A pluszidő pedig elég a bizonytalanság lefedéséhez. Ami ma történt, az annak tudható be, hogy a pluszidő nem volt elegendő. Ennek két oka van: egyrészt a Q1 végén rohamosan javult a pálya, másrészt pedig a kalkulált pluszidő nem volt elég, mert figyelmen kívül hagytuk azt, hogy Monacóban a versenyzők egyre csak magabiztossá válnak.”

Binotto elismerte, hogy gumit akartak spórolni a rizikós döntéssel, de nem volt kifizetődő, mert túlságosan Vettelre fókuszáltak.

Fotó: formula1.ferrari.com, Pirelli F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2714862642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása