"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

WTCR - VAJON IDÉN IS ZANDVOORT LESZ MICHELISZÉK MUMUSA?

WTCR 2019: Zandvoort - Előzetes, 1-2. szabadedzés

2019. május 17. - KovatsOliver

feed0e6d82c45e1984940224c9efc668-2.jpg

Egyelőre több jel is arra mutat, hogy a Hyundainak nem kell tartania a tavalyi katasztrófa megismétlődésétől, de az első nap után még azt is nehéz megállapítani, hogy egyáltalán milyen erősorrendet szolgáltat a zandvoorti hétvége a BoP és a súlykompenzációk változását követően. Tassi- és Björk-elsőség, Michelisz-3. hely, „teljes képtelenség” és teafüves jósolgatás – avagy így indult a túraautó-világkupa negyedik hétvégéje 2019-ben.

A magyar rajongóknak – érthető módon – nem lehetnek túlságosan kellemes emlékeik a tavalyi zandvoorti hétvégéről, mivel a Hyundai a BoP és a WTCR súlykompenzáció miatt még a pontszerzésre is esélytelen volt, nemhogy az előkelőbb pozíciókra, netalántán a dobogóra vagy a győzelemre. Michelisz Norbert részéről is a legemlékezetesebb jelentsor az volt, amikor az első versenyen már az első körben ütközött akkori márkatársával, Yvan Mullerrel, akinek a szalagkorlát tetején ért véget a futam.

De amíg egyik szemünk sírt, a másik nevethetett, hiszen a TCR Európa-kupában az év egyik legjobb hétvégéjét zárta Tassi Attila: a Hell Energy Racing with KCMG Hondájával a magyar ifjonc az első futamon a harmadik helyről lett második, a fordított rajtrácsos versenyen pedig harmadikként ért célba.

wtcr-tcreu-2018-zandvoort-michelisz-tassi.jpg

Tavaly felemás hétvégét zártak Zandvoortban a magyarok: Michelisz egész hétvégén szenvedett a kedvezőtlen BoP miatt, Tassi eközben kétszer is dobogóra állt. | Fotó: Jean Michel Le Meur / DPPI (FIA WTCR Media), TCR Europe Media

Idén valamivel kedvezőbb lehet a Hyundai helyzete, habár mind a négy i30-asba bekerült az általában „betonkeverőként” emlegetett 60 kilós, maximális súlykompenzáció, viszont az autó hasmagassága 10 helyett csak 9 centiméter lesz, miközben a többi gyártót sem kímélték a súlyelosztásnál. Az év első BoP-változtatásának köszönhetően például a Lynk&Co kapásból 10 kilóval nehezebb, mint a Hyundai (jóllehet, eközben már a motort is 100%-on használhatják, míg a Hyundai csak 97,5%-on), de a Honda is mindössze 10 kilóval könnyebb.

Az Audik és a Cuprák 40 kilós ballasztot kaptak a zandvoorti hétvégére, de az Alfa Romeóban és a Volkswagenben is ott van plusz 30 kiló – az olasz gyártó, valamint a Volkswagen-csoport autói a legkönnyebbek, 1275 kilóval.

A nézőszámra valószínűleg ezúttal sem lesz panasz, mivel már tavaly is 110 ezer néző tette tiszteletét, igaz, meg kell jegyezni, hogy a WTCR-hétvége a Jumbo Racedagen részét képezi, ami már csak azért is rendkívüli esemény a hollandok körében, mert az elmúlt években a Red Bull F1-es versenyzője, Max Verstappen is rendre bemutatózott a pályán, és ez idén sem lesz másképpen.

1089468438ef446fc60a0cc5a5f9173c-2.jpg

Tavaly a WTCR rajtrácsára is felment Verstappen, ahol egy képre össze is állt Coronellel. | Fotó: Jean Michel Le Meur / DPPI (FIA WTCR Media)

Sőt, könnyen elképzelhető, hogy az idei demó iránt még többen fognak érdeklődni, hiszen pont a héten jelentették be, hogy 2020-ban, mintegy 35 évnyi szünet után visszatér a Forma-1 Hollandiába. Emellett arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy habár idén nem köszönthetünk szabadkártyásokat a tengerpartközeli pályán, három versenyzőnek is szoríthatnak a helyiek: a hyundaios Nick Catsburgnak, valamint a Comtoyou Racing versenyzőinek, a cuprás Tom Coronelnek és az audis Niels Langeveldnek.

Pénteken, a kora délutáni órákban megrendezett szabadedzésekkel kezdetét is vette a túraautó-világkupa zandvoorti hétvégéje – szerencsére ezúttal közel sem annyira zsúfolt egy-egy nap programja, mint volt a Slovakia Ringen, igaz, ezúttal nem is tartózkodik endurance-mezőny a pályán. Azonban látni semmit sem láttunk az edzésekből, mert sem az első, sem a második tréningről nem volt élő facebookos közvetítés, így leginkább a teafűből való jósolgatásra, valamint a helyszínen tartózkodó kollégák információira hagyatkozhattunk. Közülük Neil Hudson, a TouringCarTimes újságírója meg is jegyezte a Twitteren, hogy élő kép hiányában kénytelen volt kinézni az ablakon.

18acbd5b53e049565bd56170563e6360-2.jpg

Tassi kezdte az élen az idei zandvoorti hétvégét. | Fotó: Clement Luck / DPPI (FIA WTCR Media)

Az első edzésen Tassi volt a leggyorsabb, amit az előző három hétvége után tulajdonképpen meglepetésnek is mondhatnánk. A KCMG magyar versenyzője 1:45.692-vel zárt az élen, ami körülbelül 7 tizeddel számít lassabbnak a tavalyi FP1-es legjobb időnél, amit Yann Ehrlacher futott a Münnich Motorsport Hondájával.

A hondás mögött Tom Coronel bukkant fel a második helyen, a harmadik időt Augusto Farfus autózta, legjobb hyundaiosként. A brazilt a PWR-Cupra versenyzői, Mikel Azcona és Daniel Haglöf követték a negyedik-ötödik helyen, míg a Volkswagen legjobb helyezése egy 6. hely volt, Benjamin Leuchter révén. A bajnokságot két ponttal vezető Néstor Girolami lett a hetedik, mögötte Thed Björk és a csapattárs Esteban Guerrieri zárt – aki egyben a legfőbb rivális is –, az első tíz sorrendje pedig Gabriele Tarquinivel lett teljes.

A leggyorsabb audis ezúttal Langeveld volt, aki a 12. lett, és az előző hétvégén remekelő Alfa Romeo is csak a 23-24. helyen nyitotta a hétvégét Ma Qing Huával és Kevin Cecconnal. Michelisz Norbert a 14. legjobb időt érte el.

2311ef3926f60f076420a37804e0be16-2.jpg

Björk volt a leggyorsabb a második gyakorláson. | Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

A második gyakorlás kettős Lynk&Co-elsőséget hozott: Thed Björk végzett elsőként, de 1:45.161-es ideje csak 72 ezreddel volt gyorsabb, mint Ehrlacher köre a második helyen. A svéd és a francia mögé Michelisz ért oda a harmadik pozícióba, aki toronymagasan a legelőkelőbb helyen zárt a négy hyundaios közül az 1:45.329-es körével, mivel Catsburg, Farfus és Tarquini csak a 15., a 20., valamint a 26. helyen végeztek.

Michelisz mögött az ezúttal már valamivel biztatóbb formát nyújtó Volkswagen két autója végzett, Johan Kristofferssonnal és Leuchterrel, megelőzve a Comtoyou Racing Cupráit, amelyek Aurélien Panis, Tom Coronel sorrendben zártak. Haglöf és Azcona ezúttal is jól szerepeltek, a 8., illetve a 10. pozícióban zárva szendvicsbe fogták Guerrierit, aki egyedüli hondásként fért be a TOP-10-be, amíg Girolami részéről ezúttal csupán egy 13. helyre futotta.

Az Audi és az Alfa Romeo megint szenvedősre vette figurát: a négygyűrűsök részéről Jean-Karl Vernay volt a legjobb, de így is csak a 11. lett, míg az olaszok háza táján ezúttal Ceccon zárt előrébb, de ez is mindössze a 17. helyre volt elegendő.

ecddcb2eaf356238189a8b9c23bc35d9-2.jpg

Még bőven vannak kérdőjelek a hétvége kapcsán, a KCMG háza táján is... | Fotó: Clement Luck / DPPI (FIA WTCR Media)

A KCMG pedig újra visszaesett a mezőny végére; Tassi tizenkilencedikként, Monteiro huszonharmadikként zárt. A képet azonban valamelyest árnyalja, hogy a magyar bő három tizeddel futott rosszabb időt, mint az FP1-en, míg a portugál 7 tizedet javult a korábbi idejéhez képest. Amennyiben Tassinak ismét összejött volna az 1:45.692-es köridő, pont befért volna a TOP-10 közé – de mivel élő képünk nem volt, és így a visszaesés valódi okáról sincs pontos információnk, kristálygömbünk szerint három forgatókönyv lehetséges:

  1. nem tudott tiszta kört futni Tassi, mert vagy belehibázott, vagy forgalomba került;
  2. kipróbáltak valamilyen új beállítást a KCMG-nél, ami nem működött;
  3. megváltoztak a körülmények (pl. időjárás), ami nem hatott kedvezően a Honda és a Circuit Zandvoort viszonyára.

Ennél jobban a konkrétumok pontos ismerete nélkül nem szeretnénk elmélyedni a túraautós ezotériában, inkább ismertetjük a hétvége további menetét, hátha az idő előrehaladtával és az élő képes közvetítések megjelenésével valamelyest tisztul a kép.

Szombaton reggel 8:05-től megrendezik az első időmérő edzést, amelyet 14:35-ös kezdéssel követ az első futam. A kvalifikációt remélhetőleg élőben adja a WTCR hivatalos Facebook-oldala, míg a versenyt az Eurosport 2-n lehet figyelemmel követni, az M4 Sporton pedig csak felvételről, 15:10-től.

Ami a vasárnapi programot illeti, a második időmérő edzés 8 órakor veszi kezdetét, amit a fordított rajtrácsos, második verseny követ 13:15-től, míg az utolsó megmérettetés 16:35-kor rajtol el. Ezeket mind élőben láthatjuk majd az Eurosport 2-n, az M4 Sport viszont csak a második futamot tűzi élőben műsorra, a harmadikat felvételről tekinthetjük meg hétfőn, 01:10-től, illetve 17:20-tól.

Az első szabadedzés végeredménye:

wtcr_2019_ned_fp1.jpg

A második szabadedzés végeredménye:

wtcr_2019_ned_fp2.jpg

Nyitókép: Clement Luck / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9514832474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.