F1 - JÖN A MÁSODIK SZEZONKÖZI TESZT: MEGLEPŐ FELÁLLÁS A MERCEDESNÉL ÉS A RACING POINTNÁL
Forma-1 2019: Barcelona - Tesztbeosztások

m193831.jpg

Bahrein után máris elérkezett a 2019-es szezon olyan állomása, ahol a csapatok számára a vasárnapi versennyel nem ér véget a munka, ugyanis a következő napban újra F1-es autók törik meg a csendet a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán, a második (és egyben utolsó) idényközi gyakorlás keretében. A beosztásokban akad egy-két meglepetés.

Az első meglepetést kapásból a Mercedes szolgáltatja, ugyanis Valtteri Bottas mellett Nikita Mazepin viszi majd pályára a W10-est. A Forma-2-ben versenyző orosz pilóta először viheti majd pályára a regnáló bajnok konstruktőr 2019-es autóját – így nem csak a 2017-es géppel tud értékes kilométereket gyűjteni, egy 12 napos tesztprogram részeként.

Nem a GP3 tavalyi ezüstérmese lesz az egyetlen zöldfülű, aki pályára gördül a következő két napban. Szerdán például a szintén F2-es Sérgio Sette Câmara fogja tesztelni a McLaren-Renault-t. A brazil pilóta számára ez lesz az első alkalom, hogy tesztelheti a wokingi alakulat valamelyik F1-es gépét, amint az állandó Formula-E-versenyzővel, Oliver Turvey-vel fog osztozni.

Első alkalommal vezethet majd Forma-1-es autót Callum Ilott: a Ferrari Versenyzői Akadémia (FDA) tagja – aki Mazepinnel és Câmarával egyetemben a Forma-2-ben versenyez, a Sauber Junior Team színeiben – kedden viszi pályára az Alfa Romeót. Antonio Fuocót a Ferrari volánjánál látjuk majd viszont, ahogyan Daniel Ticktum (Red Bull), Jack Aitken (Renault), Pietro Fittipaldi (Haas) és Nicholas Latifi (Williams) is szerephez jut.

A listán a leginkább meglepő név kétségkívül Nick Yelloly-é, aki mindkét nap pályára viheti a Racing Point autóját, amíg Sergio Pérez és Lance Stroll, a csapat állandó versenyzői a Pirelli segítségére lesznek. A 28 éves pilóta ugyanis legutóbb négy éve vezetett F1-es autót (akkor a jogelőd, a Force India színeiben), azóta pedig már inkább a sportautózás világában érintett – tavaly például a Porsche-szuperkupában indult, idén pedig a Blancpain GT Series-ben is versenyez.

A barcelonai szezonközi teszt beosztása:

tablazat_f1_teszt.jpg

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4814825462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat