"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

NAGY FUTAM 2019 - VERSTAPPEN MÁSODJÁRA, AZ ELEKTROMOS LOPAKODÓ ELŐSZÖR BUDAPEST UTCÁIN

2019. május 02. - KovatsOliver

img_8480.JPG

Noha a program a korábbi évekhez képest rövidebb volt, mégsem volt hiány érdekességekben és látványosságokban a hetedik Nagy Futamon. A nagyérdemű először láthatott Magyarországon Formula-E-autót, Max Verstappen pedig zsinórban második alkalommal bemutatózott a fővárosban egy korábbi Red Bull-lal.

Hatalmas tömeg fogadta Max Verstappent, a Red Bull F1-es csapatának holland versenyzőjét, Jérôme d’Ambrosiót, a Formula-E egyik idei bajnokesélyesét, valamint a magyar autó- és motorsport krémjét, többek között Michelisz Norbertet, Nagy Dánielt, Tassi Attilát, a Zengő Motorsport csapatát, Kiss Norbertet, Szabó Krisztiánt és Szalay Balázst. Szerdán, a bemutató előtt, 8 és 13 óra között a nagyközönség számára is nyitott volt a paddock – ezt a lehetőséget ki is használták az arra járók, annyira, hogy délelőtt 11 óra magasságában már egy gombostűt sem lehetett leejteni.

Nem is csoda, hiszen nem minden nap köröz Forma-1-es autó Budapest utcáin – tulajdonképpen évente egyetlenegyszer –, a Nagy Futamon már visszatérő vendégnek számító Max Verstappen ezúttal a Red Bull 2011-es gépével, az RB7-essel égethette a gumikat, amivel Sebastian Vettel tetemes fölénnyel lett másodjára világbajnok. (A szemfülesek arra is felfigyelhettek, az autó dizájnja megegyezett az idei RB15-ösével, még a motorborításon is Honda-matricák virították, pedig ami alatta volt, az bizony egy V8-as Renault-motor.)

A V8-as erőforrás brummogását követően egy erős váltás történt, ugyanis Jérôme d’Ambrosio suhant végig az Erzsébet tér – Andrássy út – Oktogon útvonalon egy Formula-E-autóval, amit a magyar közönség először csodálhatott meg testközelből – kiderült, teljesen más a hangja, mint a tévén vagy a YouTube-videókon keresztül; konkrétan annyira halk, hogy még azt sem hallani, ha megérkezik, így rászolgált az „Elektromos Lopakodó” becenévre. Viszont gumifüstölésben bármelyik fülsüketítő társával felveszi a versenyt.

Autósportos vonatkozásban több rali-, NASCAR- és formulaautó is pályára lépett, valamint láthattunk egy falatot országunk kamionversenyes múltjából – avagy Kiss Norbi előtt is volt élet, csak jó régen, cirka 20-25 évvel korábban: nem olyan régen egy, Polgáron és Csirketelep néven működő fuvarozási cég a poraiból támasztott fel egy Rábát; egy olyasmit, amivel egykor Dinnyés László versenyzett a Hungarocamion színeiben – ez a kamion a Baba becenévre hallgat. Hát mai nyelven szólva valóban elég baba volt…

Motorok is akadtak szép számmal, akárcsak klasszikus- és sportautók. Előbbiek felvonulásával értelemszerűen a közelgő, július közepén esedékes Hungaroring Classic rendezvényt promózták a szervezők, ráadásul egy olyan felhozatallal, amitől mindegyik retrofanatikus nyálelválasztása beindult: Corvette, Ferrari, Formula V-autó, Maserati, Porsche, Datsun, Lamborghini, Rolls Royce. Ami meg a sportautókat illeti, láthattunk Mustangot, BMW-t, Mitsubishit, Dodge-ot, Ferrarit és Lamborghinit is – igaz, a Mustang az első bemutató során elfüstölt...

Mindezt egy sajtótájékoztató előzte meg, aminek folyamán Verstappen, d’Ambrosio, Szabó, Baumgartner Zsolt, Michelisz és Tassi mellett a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója, Gyulay Zsolt is felszólalt.

„Büszkék vagyunk arra, hogy hetedik alkalommal is megrendezhetjük a Nagy Futamot, és arra, hogy – az előzetes várakozásainkat felülmúlva – még többen látogattak el, mint tavaly, amiért köszönettel tartozunk. Örömmel tölt el minket, hogy újra vendégül láthatunk egy Forma-1-es pilótát, illetve közel 50 autó mehet végig a belvároson”

– kezdődött Gyulay gondolataival a sajtótájékoztató.

„Már másodjára vagyok itt Budapesten a Nagy Futam apropóján. Már tavaly is élveztem az eseményt; nagyszerű volt látni a bemutató közben a pálya mellett azt a rengeteg lelkes szurkolót. Budapest is gyönyörű, így a Magyar Nagydíjra is mindig szívesen jövök”

– mondta a Nagy Futam kapcsán Verstappen. A Red Bull holland pilótája gondolatait még kiegészítette annyival, hogy a csapat a soron következő F1-es nagydíjra, Barcelonába új fejlesztésekkel érkezik, amiktől azt reméli, hogy közelebb tud kerülni a Mercedeshez és a Ferrarihoz, ugyanis elmondása szerint jelenleg még nem annyira erős az RB-Honda, hogy a győzelemre is legyen esélye.

„Számunkra is élvezetet jelentenek ezek a bemutatók, mivel nincs rajtunk nyomás. Ez az alkalom pedig számomra egészen különleges, mert valami újat mutathatok a közönségnek. Hiszen Magyarországon korábban még nem láttak Formula-E-autót, amely teljesen más a többi versenyautóhoz viszonyítva”

– nyilatkozta d’Ambrosio, a Mahindra Racing versenyzője. A belga már másodjára tette tiszteletét hazánkban, hiszen egyetlen teljesen F1-es szezonja során, 2011-ben is ellátogatott ide, a Virgin Racing pilótájaként; ekkor egy boxutcában bemutatott megpördüléssel hívta fel magára a figyelmet.

Magyarország eddigi egyetlen F1-es pilótája, Baumgartner Zsolt – aki annak ellenére, hogy 2004 végén kikerült a mezőnyben, továbbra is a száguldó cirkuszhoz kötődik, mint az egyik kétüléses versenyautó pilótája – az eseményt követően, a hungaroring.hu-n mesélt az őt ért impulzusokról:

„Ismét nagyon jó élmény volt a Nagy Futam, nem maradt el a pörgés sem az autókkal, ami szerintem a nézőknek is tetszett. Ezúttal is Friesacherrel [Patrick Friesacher, korábbi F1-es pilóta, Baumgartner utódja volt a Minardinál 2005-ben – szerk.] bemutatóztunk, akivel a kétüléses F1-es programot is csináljuk, úgyhogy igazán jó volt a hangulat. Remek esemény a Nagy Futam.”

Michelisz Norbert elsősorban a hungaroringi WTCR-hétvégét ecsetelte, amit az előző hétvégén rendeztek meg, és elárulta, hogy nem pontosan ugyanazzal az autóval bemutatózott a nézőközönség előtt, mint amivel versenyez, de technikai specifikációban megegyezik az „igazival”. Ahogyan a WTCC privát bajnoki címének 2012-es és 2015-ös birtokosa fogalmazott, „ez egy nagyon-nagyon-nagyon hasonló autó; természetesen igyekszünk valamennyit tesztelni, hogy a leghatékonyabbak legyünk a soron következő versenyeken”.

Tassi Attila is a világkupás versenyhétvége részletezésével kezdte gondolatait, majd új csapattársáról, a F1-ben a dobogóig eljutó Tiago Monteiróról kérdezte a KCMG-s pilótát a sajtótájékoztató moderátora, Szujó Zoltán:

„Nagyon jó csapattárs, a nemzetközi túraautózás egyik legmeghatározóbb alakja. Lehetőségem volt arra, hogy a tesztek során eltanuljak tőle néhány dolgot. Nyilván ezen a hétvégén inkább én voltam elöl, de biztos vagyok benne, hogy ez Vila Realban fordítva lesz. De megpróbálok majd jobban felkészülni az utcai versenyekre, mert a marrakeshi hétvége nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Viszont a kommunikációnk nagyon jó és a csapatmunka is.”

„Nagyon jó volt! Élveztem, nagyon sok barátommal és szurkolómmal találkoztam, rengeteg autogramot kiosztottam, s egyértelműen kiderült, hogy mióta a világbajnokságon megyek, kezdenek egyre inkább megismerni az emberek. Jó érzés, hogy ott lehettem a legnagyobbak között, és nagyon örültem, mert amikor a legnagyobb pilótáknak feltették a kérdést, hogy ha a paddock bármelyik autóját vezethetnék, melyik lenne az, akkor Verstappen és D'Ambrosio is az enyémet választotta”

– idézi a ralikrossz-világbajnokságban a Mattias Ekström által vezetett Team EKS színeit képviselő Szabó Krisztián szavait a Hungaroring hivatalos weboldala. Az audis magyar pilóta elégedett idáig a szezonjával, a folytatásban pedig már nagyon várja Spát és az Eau Rouge-kanyart.

Formula-E-lázban ég Budapest?

A Nagy Futamon eleve kiemelt szerepe volt a Formula-E-nek, azonban a helyzetet tovább fokozta, hogy épp aznap jelent meg egy rövid interjú az MTI-n, amiben a Magyar Nemzeti Automobil Szövetség (MNASZ) elnöke, Oláh Gyárfás elmondta, hogy már zajlanak az egyeztetések arról, hogy az elektromos formulaautós bajnokság egy versenyhétvége keretében térne vissza Budapest szívébe.

„Évek óta dolgozunk azon, hogy Magyarországra hozzuk a sorozatot” – nyilatkozta. – „Jelenleg a Dél-afrikai Köztársaságban, Sun Cityben vagyunk a FIA éves sportkonferenciáján,

s kezdeményeztem, hogy itt a következő napokban Jean Todttal egyeztessünk a Forma-E versenynaptárjába kerülés feltételeiről.”

1-1017461574-lat-20190427-_1st0307_54.jpg

Fotó: LAT Images / FIA Formula E Media

Azt még nem tudni, ki lenne a verseny promótere, Oláh Gyárfás azt azonban elismerte, hogy Hermann Tilkével, több F1-es pálya megálmodójával is tárgyalt mára arról, hogyan lehetne egy olyan pályát tervezni, ami megmutatja Budapest legfőbb látványosságait:

„Számomra fontos szempont, hogy be tudjuk mutatni csodálatos fővárosunkat a televíziós közvetítés során. A Forma-E ráadásul a közeljövőben világbajnoksággá alakulhat, ezért különösen pozitívak az érzéseim, mert így ezzel a sorozattal is csatlakozni tudnánk a magyar kormány törekvéséhez, amely szerint Magyarország szívesen ad otthont világ- és Európa-bajnokságoknak.”

Az igazán jó hír viszont az, hogy a Formula-E szervezői is elhoznák a bajnokságot Budapestre – ezt a sorozat vezérigazgatója, Alejandro Agag is megerősítette, az Autosport hasábjain adott nyilatkozatában:

„Igazak a hírek, hogy tárgyalunk Budapesttel; szeretném, ha itt is rendezhetnénk futamot.”

Agag azt is hozzátette, hogy Budapestnek még időre van szüksége ahhoz, hogy felkészüljön erre, de a megbeszélések iránya mindenképpen pozitív.

Nyitókép: Kováts Olivér

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5914801668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.