BRAKING NEWS MOTORSPORT

"Szenvedélyünk az autósport!"

FE - ESŐ PÁRIZSBAN, ARANYESŐ FRIJNS-NEK
Formula-E 2018/2019: Párizsi ePrix - 1-2. szabadedzés, időmérő edzés, futam

pic-19.jpg

Tudjuk, hogy már rendkívül közhelyesnek hangzik egy Formula-E-tudósításban, csakhogy ez az igazság: az elektromos formulaautó-bajnokság mezőnye ezúttal SEM hazudtolta meg önmagát. Viszont legalább a széria fennállásának 53. versenyén új körülményekkel kellett szembesülniük a versenyzőknek, ugyanis az első esős futamig mostanáig voltunk kénytelenek várni. Csapatok tekintetében megvan az első duplázó, viszont idén még egyik versenyző sem tudott két futamot nyerni: ezúttal Robin Frijns állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Esős, szürke idő fogadta a Formula-E mezőnyét Franciaország fővárosának, Párizsnak az utcáin. Már az első szabadedzésen is nedves aszfalton kellett körözniük a pilótáknak az előző éjszakai esőzések miatt, viszont ennek következtében már rögtön az elején nem volt hiány a különféle incidensekben. Lucas di Grassi esetében nem sokon múlt, hogy balesettel kezdje a szezon nyolcadik hétvégéjét, de végül elkerülte a bajt.

Ez nem sikerült azonban az Envision Virgin Racing versenyzőinek. Először Robin Frijns találta falat a 10-es kanyarban félidőnél, de a holland, még ha a piros zászló érvénye alatt is, tovább tudott menni, meglehet, egy kókadt első szárnnyal. Az első edzés utolsó perceiben aztán Sam Bird is pont a pályának ugyanezen pontján veszítette el uralmát az autója felett, aminek bal eleje alaposan megrongálódott – ekkor ismét előkerültek a piros zászlók, viszont ez egyúttal a tréning végét is jelentette.

Bird ki is hagyta a baleset miatt a második edzést, aminek folyamán elkezdett száradni a pálya, így a köridők is nagyságrendileg 10 másodpercet javultak az FP1-hez képest. Az élen az előző verseny győztese, a jaguaros Mitch Evans zárt, 1:00.226-os körével 0.103 másodpercet adott a Nissan e.dams brit pilótájának, Oliver Rowlandnek, akitől további nem egészen négy századdal lemaradva Di Grassi lett a harmadik.

André Lotterer – aki az első edzésen a leggyorsabbnak bizonyult – zárt negyedikként, megelőzve Sébastien Buemit. A svájci versenyzőt a versenyirányítás figyelmeztetésben részesítette, amiért a nyitógyakorláson megforgatta Birdöt a 10-es kanyarban.

A második szezon bajnoka mögött Daniel Abt végzett, a párizsi ePrix tavalyi győztese, Jean-Éric Vergne, míg az első tíz helyezett névsora a BMW-s Antonio Félix da Costával, a bajnoki éllovas Jerome d’Ambrosióval, valamint a HWA-s Stoffel Vandoorne-nal egészült ki.

Wehrlein szerezte meg a pole-t, de elvették tőle

Pár órával később az időmérő edzés Pascal Wehrlein elsőségét hozta volna, csakhogy a Formula-E nem is lenne Formula-E, ha a pole pozícióst nem zárnák ki utólag. Márpedig ez ezúttal is így történt, ugyanis az időmérőt követő technikai vizsgálatok folyamán a német autójára felszerelt gumiabroncsok nyomása nem felelt meg az előírásoknak.

A pole-t így a Nissan e.dams-os Oliver Rowland örökölte meg, viszont így is, úgy is megszakadt a különböző rajtelsők szériája, mivel a mahindrás német még Mexikóban, a brit pilóta pedig két fordulóval ezelőtt, Sanyában zárta az élen az időmérő edzést. Rowland mögött csapattársa, Sébastien Buemi végzett a második helyen, mindössze néhány századdal megelőzve Frijns-t; rajtuk kívül a Super Pole-ban még Felipe Massa (Venturi) és d’Ambrosio tették tiszteletüket.

1-1017459417-lat-20190427-_j6i0588_79.jpg

Maximilian Günther volt az első, aki már nem jutott be a pole sorsáról döntő, második szakaszba, így a dragonos a hatodik helyről várhatta a lámpák kialvását. Az ifjú német mögött még Lotterer, a két audis – Abt és Di Grassi –, valamint Tom Dillmann (NIO) indulhatott még az első tízből.

Katasztrofálisan zárt hazai közönsége előtt Vergne, aki csak a 14. legjobb időt futotta meg, nyomában Birddel és Da Costával. Még inkább felejthető volt Evans tempója, aki a római győzelem és az FP2-es elsőség ellenére csak huszadikként zárt, Stoffel Vandoorne és José Maria Lopez előtt, akik egyaránt hibáztak a 3-as kanyarban – az argentin, aki egyébként a minap ünnepelte a születésnapját, még a 107%-os határt is túllépte, de a stewardok megadták neki a rajtengedélyt.

Esőkáosz, Frijns is feliratkozott a Formula-E-győztesek listájára

A kialakult körülmények miatt pedig csak a biztonsági autó vezetésével rajtolhatott el a párizsi verseny. Ennek ellenére a pole pozíciós Rowland már két perc után hibázott a 10-es kanyarnál, és a falba hajtott a Nissannal. Ezzel Buemi vette át a vezetést, akire Frijns kezdett el nyomást helyezni. A svájci és a holland a 32 körös verseny 6. körében, a 6-os kanyarban össze is ért, miután Buemi berántotta az autóját a belső ívre, hogy először aktiválja a verseny folyamán a támadási üzemmódot.

Két körrel később Buemi elfékezte magát a 9-es kanyarnál, azonban még ez sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy Frijns átvegye az első helyet. Azonban kisvártatva defektet kapott a svájci, így a Nissan mindkét autóját elveszítette az élen, a vezetés pedig Frijns ölébe hullott.

Kis idő múlva megérkezett az eső, ami teljesen kaotikussá tette a versenyt – a folytatásban nem kevesebb mint négy teljes pályás sárga zászlós és egy biztonsági autós fázisra volt szükség. Robin Frijns-t viszont egyik sem billentette ki a ritmusából, így megszerezte első győzelmét a Formula-E-ben, s nyolcadikként különböző győztesként ő is feliratkozott arra a bizonyos listára. A holland elsősége viszont azt is jelentette, hogy ez a nyolc győzelem már csak hét csapat között oszlik el, mert csapattársa, Sam Bird már nyert Chilében.

pic-36.jpg

André Lotterer pedig lassan kikiáltható Nick Heidfeld utódjának, ugyanis Róma után megint második lett, az első győzelem viszont még nagyon is várat magára. A dobogó legalsó fokára – idén másodjára – Daniel Abt állhatott fel.

Sokáig úgy tűnt, hogy Felipe Massa megszerezheti első dobogóját a Formula-E-ben, de féltávnál kicsúszott, és a mezőny sűrűjébe tért vissza, ahol ráadásul még Oliver Turvey is nekikoccant a NIO-val. Pedig az ex-F1-es brazil alapvetően jó versenyt, többek között Abttal is élvezetes csatákat vívott.

Abt mögött csapattársa, Di Grassi lett a negyedik, Günther pedig egy 5. hely formájában megszerezte a Dragon idei eddigi legjobb eredményét. Vergne a hatodik helyen ért célba a tizenharmadikról indulva, az utolsó pontszerző helyeken Da Costa, Gary Paffett (HWA), Massa és Wehrlein futottak be.

Keményen harcoltak a mezőny végéről startolva a mahindrások, hiszen Wehrlein ezzel 12 helyet javított, de d’Ambrosiónak is kinézett egy 8. hely a 21.-ről, amíg a 3-as kanyarnál található fal nem került a belga útjába, akit ennek következtében tizenhetedikként intettek le.

Nem kímélte tehát a bajnokaspiránsokat a párizsi viadal sem. Ugyanez elmondható Birdről is, akit kilökték annak következtében, hogy Alexander Simsszel (BMW-Andretti) és Alex Lynn-nel (Jaguar) együtt leszaladt a pályáról. A brit gyorsan vissza tudott térni a versenybe, de nemsokára megpördült, így a 11. lett. A mögötte célba érkező Rowland több incidensbe is belekeveredett, miután megpróbált felzárkózni, míg Buemi a 15. pozícióban fejezte be a futamot az előtt a Mitch Evans előtt, akinek egy új szárnyért még ki is kellett jönnie a pitbe.

A számos baleset miatt a stewardok a verseny leintését követően kénytelenek voltak vizsgálódni, aminek következtében többek között Jerome d’Ambrosiót, Edoardo Mortarát és Oliver Rowlandet is megbüntették: mindhárman háromhelyes rajtbüntetést kaptak a soron következő, monacói versenyre. D’Ambrosio kapott egy 5 másodperces időbüntetést és egy büntetőpontot is, amiért a megengedettnél korábban használta a támadó üzemmódot. A NIO-s Oliver Turvey pedig egy 50 másodperces büntetésben részesült a Massával való ütközéséért.

Az egyéni tabella élén Frijns áll, de csak egyetlenegy ponttal előzi Lotterert. A 3-4. helyen Di Grassi és Da Costa lemaradása 11-11 egységnyi, d’Ambrosio pedig 16 pontos hátrányban van az 5. helyen.

Május 11-én, Monaco utcáin rendezik meg a szezon kilencedik futamát.

A Párizsi ePrix végeredménye:

null

null

A Párizsi ePrix videós összefoglalója:

2019 Paris E-Prix | Race Highlights | 1st Wet Race In Formula E History!

The ABB FIA Formula E Championship returned to Paris this weekend for the second of the voestalpine European races. The race proved to be historic for a number of reasons, including being the first wet race in Formula E history. How did the rain affect the drivers? Who excelled and who didn't?

Megtört tendencia: Sellers duplázott a jaguaros betétsorozatban

jetrophyparis270419004.jpg

Amíg a Formula-E-ben nem tört meg a különböző győztesek tendenciája, addig a túraautós betétsorozatban, a Jaguar I-PACE eTrophy-ban igen: Párizsban meglett az első duplázó Bryan Sellers személyében. A Rahal Letterman Lanigan Racing amerikaija a rajttól fogva vezetett, majd a verseny a tervezettnél 3 perccel véget ért, ugyanis Caca Bueno defektet kapott és a falba állt. A dobogóra még Stefan Rzadzinski (TWR Techeetah) és Sérgio Jimenez (Jaguar Brazil Racing) állhatott fel.

A bajnoki pontversenyt Sellers vezeti, 5 ponttal megelőzve Jimenezt. Május 11-én, Monacóban folytatódik a sorozat.

A párizsi futam végeredménye:

null

null

Fotó: LAT Images / FIA Formula-E Media, Envision Virgin Racing Media, Jaguar Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr714790656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat