BRAKING NEWS MOTORSPORT

"Szenvedélyünk az autósport!"

F2 - BAKU HOZTA A KÖTELEZŐT: KÁOSZFUTAMOT TÚLÉLVE NYERT A RENAULT JUNIORJA
Forma-2 2019: Azerbajdzsán - Főfutam

_l5r6463.jpg

Az azerbajdzsáni pálya ezúttal is hű volt önmagához, és nem hagyta unatkozni azokat, akik bekapcsolódtak a Forma-2-es verseny menetébe. Két biztonsági autós fázis és hét kiesett versenyző szolgál annak bizonyítékaként, hogy nem egy átlagos futamon nyert a nyolcadik helyről rajtolva a Campos Racing versenyzője.

A Renault F1-es csapatának ifjoncprogramjában pallérozódó Jack Aitken már a rajtnál is kiválóan helyezkedett az F2-es azerbajdzsáni főverseny kezdetén, ugyanis az első kanyar után már a harmadik pozícióban találta magát úgy, hogy a nyolcadik rajtkockából rugaszkodhatott el. Jóllehet, ehhez az is hozzájárult, hogy többek között Mick Schumacher is kiment a bukótérbe, hibájával pedig Luca Ghiottót is leszorította a pályáról.

A mezőny hátsó fele sem úszta meg a célegyenes végi féktávot bárminemű fennakadás nélkül, sőt a két tridentes csapattárs, Giuliano Alesi és Ralph Boschung akadt össze, aminek következtében a francia számára véget ért a verseny, a svájcinak pedig ki kellett jönnie a depóba szervizelésre. Eközben berendelték a biztonsági autót, ami mögött Nyck de Vries vezette a mezőnyt, miután lerajtolta a piros lámpák kialvását követően a pole pozíciós Nobuharu Matsushitát.

_l5r6038.jpg

A biztonsági autós szakasz végeztével folytatódott a japán carlinos kálváriája, mivel négy kör után, váratlanul lelassult az autója, amivel kiesett a játékból. Nem sokkal később a mezőny valamennyi tagja teljesítette a kötelező kerékcseréjét, kivéve Tatiana Calderón, aki puhább gumikon kezdte meg a viadalt.

De Vries számára nem alakultak túlságosan kedvezően a dolgok a boxkiállások folyamán, ugyanis az ART Grand Prix szerelői meglehetősen lassan cserélték le a kerekeit. A holland ennek következtében az első helyet is elbukta, pályára való visszatérését követően ugyanis Aitken megelőzte a 2-es kanyarban. Kisvártatva újabb pozíciót veszített De Vries, a DAMS-os Nicholas Latifi is elé került.

Formula 2 on Twitter

⚠️ VIRTUAL SAFETY CAR (LAP 9/29) Schumacher loses the back end over the kerbs � #AzerbaijanGP �� #F2

Schumacher kicsúszása miatt a versenyirányítás virtuális biztonsági autós fázist rendelt el, aminek folyamán Aitken egy kicsit tudta építeni az előnyét. Amint meglengették a zöld zászlókat, De Vries hamar a tettek mezejére lépett, és átugrotta Latifit, majd felzárkózásba kezdett.

Menetelése egészen a Safety Car következő pályára lépéséig tartott, amire Guan Yu Zhou balesete miatt volt szükség. Két körrel később elengedték volna a mezőnyt, csakhogy az újraindítás utolsó másodpercei komolyabb bonyodalmakat okoztak: feltorlódott a mezőny a rajt-célegyenes elején, aminek következtében Ghiotto eltalálta hátulról és megforgatta Sérgio Sette Câmarát, valamivel hátrébb pedig Louis Delétraz ütközött Boccolaccival.

Formula 2 on Twitter

We were ready to go racing again, and then... �� #AzerbaijanGP �� #F2 https://t.co/wxK3LBTslL

Az újabb incidensek miatt a biztonsági autó további két kör erejéig a pályán maradt, majd az utolsó három körre ismételten a zöld zászlók léptek érvénybe. Ez idő alatt Aitken meg tudott lépni a többiektől, a kockás zászló pedig 2.2 másodperces előnnyel intette le – ezzel a brit második győzelmét szerezte a Forma-2-ben, és az elsőt a tavalyi barcelonai sprintverseny óta.

_r3i3440.jpg

De Vries lett a második, míg a dobogó legalsó fokáért vívott küzdelem az utolsó körben jutott dűlőre: az MP Motorsport versenyzője, Jordan King egy bravúros manőverrel autózta körbe Latifit, így őt intették le harmadikként. A kanadai DAMS-os versenyzőt Aitken csapattársa, Dorian Boccolacci követte az ötödik helyen; a pontszerző zóna második felét viszont utólagos büntetések armadája formálta át.

Luca Ghiotto ugyanis ötmásodperces büntetést kapott, aminek következményeként a hatodikról a kilencedik pozícióba csúszott vissza. Ezzel a mezőny legvégéről rajtoló Sean Gelael a hatodik helyen zárt, Juan Manuel Correa (Sauber Junior Team) ért célba hetedikként, Nikita Mazepin pedig a nyolcadik hellyel együtt megörökölte a fordított rajtrácsos sprintversenyre a rajtelsőséget is.

Az utolsó pontot Anthoine Hubert csípte el az Arden autójával, miközben az MP-s újonc, az indiai Mahaveer Raghunathan karnyújtásnyira került az első pontszerzésről. Mögötte még Boschung zárt körön belül, míg Matsushita egy kör hátrányban.

A magas kiesési rátához az irgalmatlan mennyiségű baleseten túl az is hozzátett, hogy Calderónt és Callum Ilottot a biztonsági autó mögött körözve érte utol a technika ördöge. A 20 versenyzőből így 7 nem jutott el a finisig.

A sprintversenyre rajtjára magyar idő szerint vasárnap 11:10-kor kerül sor, az eseményeket ezúttal is élőben kísérhetjük figyelemmel az M4 Sporton.

A főfutam végeredménye:

Formula 2 on Twitter

UPDATED CLASSIFICATION With post-Feature Race penalties applied, our finishing order looks like this � #AzerbaijanGP �� #F2

Fotó: FIA Formula 2 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8614790476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat