F1 - RUSSELL: A MERCEDESNÉL TÜRELMESEBBEK AZ IFJONCOKKAL, MINT A RED BULLNÁL

d4arsauw0aeptc5.jpg

A Forma-2 tavalyi bajnoka úgy véli, hogy az újonc pilótákkal számottevően türelmesebben bánik a Mercedes, mint teszi azt a Red Bull.

Alexander Albon számára nem alakult túlságosan jól a Kínai Nagydíj, miután a szombati harmadik edzésen összetörte az autóját, ami miatt az időmérő edzést ki is kellett hagynia. Vasárnap csak a boxutcából vághatott neki a versenynek a Forma-2-ből érkezett thai pilóta, ennek ellenére az utolsó pontszerző, 10. helyen látta meg a kockás zászlót a Toro Rosso 250. futamán.

Balesete kapcsán még szombat este megszólalt George Russell, a királykategória előszobájának tartott széria előző évi bajnoka. A Williams alkalmazásában álló Mercedes-junior együttérzését fejezte ki Albon iránt, hozzátéve, hogy a történtek hátterében az is állhat, hogy a Red Bull közismert arról, hogy komoly nyomást helyez az újoncok vállára.

„Remek munkát végez Alex. Úgy gondolom ugyanis, hogy mindenki tisztában van azzal, mekkora nyomás alá kerülnek a juniorok a Red Bullnál. 120%-on kell teljesíteniük, akármikor autóba ülnek”

– idézi a RaceFans.net Russell gondolatait.

sakhir-t01-tuesday8-440033.jpg

A brit versenyző, aki az előző két évben a Forma-2-ben és a GP3-ban is felért a csúcsra, úgy véli, a Milton Keynes-i együttes nevelőprogramja az átlagoshoz mérten gyilkosabb. Az ellenpéldát saját tapasztalataiból emelte ki: elárulta, hogy amikor az említett szériákban nehezebb indult számára a szezon, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff igyekezett megnyugtatni őt.

„Én más helyzetben, nincs rajtam nyomás. Nem lesz gond a Mercedes részéről, ha egyszer nem teljesítek jól. Például tavaly Bahreinben egy gyenge hétvégével kezdtem az F2-ben, akárcsak [egy évvel korábban – szerk.] Barcelonában a GP3-ban. Toto ekkor csak annyit mondott, hogy » ne aggódj, ez az első versenyed, hosszú még a szezon, és legközelebb jobban fog menni«”

– elevenítette fel emlékeit Russell, és megjegyezte, hogy erre még csak nem is számított:

„Azt hittem, mielőtt bementem az irodájába, hogy le leszek szúrva. Azonban a történtek is bizonyítják, hogy ők milyen felfogás szellemében intézik az ügyeiket. Most is ugyanazt a nyomást érzem egy időmérő kezdetén, mint a Forma-2-ben vagy a GP3-ban. A legjobb formádat akarod nyújtani, és a legtöbbet kihozni magadból. Extra nyomásra egyáltalán nincs szükség ehhez. Hiszen a célom még mindig az, hogy a legjobbra törekedjek, és ha így teszek, azzal boldoggá teszem őket.”

Fotó: ROKiT Williams Racing / Twitter, Pirelli F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9814773990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása