INDYCAR - BEMUTATTÁK ALONSO INDY 500-AS GÉPÉT; HOLNAP MEGKEZDI A FELKÉSZÜLÉST A SPANYOL

indy_500_3quart_low.jpg

Ígéretéhez híven a McLaren bemutatta Fernando Alonso autóját, amivel a kétszeres Forma-1-es világbajnok a következő hónap végén indul az indianapolisi 500 mérföldes versenyen. A színvilág szinte ugyanolyan, mint a wokingi istálló F1-es gépein.

Fernando Alonso 2017 után másodjára veselkedik neki az Indy 500-as viadalnak, tovább kergetve a Tripla Koronáról szövögetett álmait, amihez már csak a tengerentúli győzelem hiányzik.

A spanyol – aki a tavalyi év végén befejezte Forma-1-es pályafutását – Dallara-Chevrolet-je ugyanazt a dizájnt kapta, mint a McLaren Forma-1-es versenyzői, Lando Norris és Carlos Sainz Jr.

A csapat wokingi bázisán, a Carlin technikai támogatásával készült autó a #66-os rajtszámát fogja viselni, amivel a McLaren először nyert a legendás oválpályán 1972-ben, Mark Donohue-val.

2005 és 2006 világbajnoka pillanatokon belül meg is kezdi a felkészülést: április 9-én, azaz holnap a Texas Motor Speedwayen, április 24-én pedig már Indianapolisban fog tesztelni.

Fotó: McLaren

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr714749517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása