F1 - JÖVŐ HÉTEN AZ ALFA ROMEÓT ÉS A FERRARIT IS VEZETHETI SCHUMACHER

img_6608_02_1.JPG

Egyre több nemzetközi sajtóorgánum számol be a hírről, miszerint Mick Schumacher a következő héten megteheti az első Forma-1-es kilométereit – egyes források viszont már azt sem zárják ki, hogy az Alfa Romeo mellett a Ferrari versenygépét is pályára viheti a Forma-3-as Európa-bajnok.

Mint az ismeretes, Bahreinben, az év második versenyét követő kedden és szerdán megrendezik a 2019-es Forma-1-es szezon első idényközi gyakorlását. Már hosszú hetek óta azt rebesgetik, hogy Mick Schumacher minden bizonnyal ekkor fogja megejteni első igazi F1-es debütálást – hiszen édesapja 1994-es, világbajnoki Benettonjával már megtehetett néhány kört Spában, a két évvel ezelőtti nagydíjhétvégén –, és állítólag nem csak egy autó volánja mögé pattanhat be.

A német Auto Bild információira hivatkozva arról számolt be az F1i.com, hogy a tavalyi Forma-3-as Európa-bajnok, aki idén már a Forma-2-ben indul a Prema színeiben, az Alfa Romeo autójával biztosan tesztelhet, viszont a motorsport.com már azt adta hírül, hogy a hinwili főhadiszállású csapatnál majd a szerdai tesztnapon bukkan fel, ugyanis előtte, kedden a Ferrari SF90-es kódjelű autójával hagyhatja el a boxutcát.

Sőt, azt is megtudta a globális szakportál, hogy a 20 éves pilóta – aki nem mellesleg immár a Ferrari Versenyzői Akadémia (FDA) tagja is – már hétfőn, első F2-es versenyeit követően megkezdi a munkálatokat a Ferrarinál, mielőtt volán mögé ülne.

Fotó: Schneider Erika Photography

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3114715749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása