FEM - MÉG EL SEM INDULT, ÉRDEKLŐDÉS HIÁNYÁBAN TÖRÖLTÉK AZ F3-AS EB UTÓDJÁT

fiaf3-1539451083_1.jpg

A szervezők bejelentették, hogy túlságosan kevesen neveztek, így elmeszelték a Formula European Masters-t.

Mint az ismeretes, az idei évre egyesítették a Forma-3-as Európa-bajnokságot és a GP3-at, amiből létrejött a nemzetközi Forma-3-as széria. Azonban az előbbiben futtatott autók homologizációja még egy évig érvényes, és ezt a lehetőséget ki akarták használni arra, hogy a DTM ne maradjon formulaautós betétsorozat nélkül.

Csakhogy az érdeklődés alaposan elmaradt a várakozásoktól, mindössze nyolc csapat és hat versenyző adta le nevezését március 22-ével bezárólag, miközben az előszezoni teszteket a jövő hétre tűzték ki, a szezon kezdetét május első hétvégéjére.

Az eddigi bejelentések alapján a Fortec Motorsports Cameron Das-t és Calan Williamst, a Motopark Liam Lawsont, Marino Satót, valamint Yuki Tsunodát, a Van Amersfoort Racing pedig a tavalyi Makaói Nagydíjon elszenvedett súlyos balesetéből felépült Sophia Flörsch-t indította volna. Az említett csapatokon kívül még a Double R Racing, a Jo Zeller Racing, a Mücke Motorsport, a Neuhauser Racing és a PAVE Motorsport nevezett a bajnokságba.

Ezek után pedig, az említett időpontban a sorozatért felelős Formel 3 Vermarktungs bejelentette, hogy mégsem indítják el a Forma-3-as Európa-bajnokság helyére megálmodott és különleges díjazási rendszerrel beharangozott Formula European Masters-t.

Sajtóspekulációk szerint a már bejelentett versenyzők az Euroformula Open, a Formula Renault Európa-kupában vagy a Formula Regional European Championshipben találhatnak maguknak ülést 2019-re.

Fotó: FIA F3 EB Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr214714255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása