F1 - NETFLIXES DOKUMENTUMFILM KÉSZÜLT A 2018-AS SZEZONRÓL

australian_f1_grand_prix_rgsfwba1fpix_2.jpg

Március 8-án, a Netflixen startol az új Forma-1-es dokumentumfilmsorozat, ami javarészt a 2018-as szezonra, tehát Lewis Hamilton ötödik világbajnoki évére fog fókuszálni.

A minap bejelentették, hogy március 8-tól, a Netflixen lesz látható az új F1-es dokumentumfilm, amely tíz részből áll és a Drive to Survive, azaz Vezess a túlélésért címet viseli. Az alkotás elsősorban a 2018-as világbajnoki szezon történéseit veszi górcső alá, Melbourne-től Abu Dhabiig, miközben egyedülálló módon betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé, és részletesebb megismerhetjük a csapatok és a sportág kulcsembereit.

„A Forma-1 új korszakába belépve örömünkre szolgál, hogy Forma-1: Vezess a túlélésért címen bejelenthetjük az új dokumentumfilmünket. Ez egy abszolút egyedi alkotás, ami megtestesíti a sportot, és segít nekünk abban, hogy felfedjük és elmeséljük az eddig el nem mondott történeteket, legyenek azok a pályán vagy azon kívül. A Netflix-szel való együttműködés révén egy olyan eredeti sorozatot alkottunk, amivel a média és a szórakozás terén is az élen járhatunk, és amivel az új rajongók számára is vonzóvá tehetjük a sportot” – nyilatkozta a Forma-1 médiajogi igazgatója, Ian Holmes a filmről, ami a Senna és az Amy dokumentumfilmek producereinek keze munkáját dicséri.

A Box to Box Filmes részéről Paul Martin a következőket tette hozzá Holmes gondolataihoz: „A Netflix bizonyult a tökéletes platformnak ahhoz, hogy elmondjuk ennek a hihetetlen sportnak a bennfentes történeteit. A Forma-1 már hosszú ideje színes karakterekből, túlméretezett egókból, izgalmakból és drámákból, győzelemből és tragédiából áll, azonban mindez egészen mostanáig javarészt rejtve, titok tárgyát képezte.”

A film előzetese a Forma-1 hivatalos YouTube-csatornájára is felkerült, amit itt meg is lehet tekinteni:

F1 Netflix | Official Trailer | Formula 1: Drive to Survive

Unparalleled Speed. Unprecedented Access. F1 comes to Netflix. From the producer of Amy and Senna, go deeper into the world of F1 in this exclusive all access documentary. Formula 1: Drive to Survive. Coming globally to Netflix on March 8.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4314642434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása