F1 - MI REJLIK A KÖNTÖS MÖGÖTT? AVAGY EMIATT LETT MATT AZ IDEI FERRARI

30689c16-d58c-4393-a4b0-1737206c10f2.jpg

Magyarázatot adott arra a Ferrari csapatfőnöke, hogy miért kapott matt piros fényezést az olaszok 2019-es autója, az SF90.

Péntek mutatta be Sebastian Vettel és a csapat újdonsült igazolása, Charles Leclerc idei munkaeszközét a Ferrari, amely kisebb meglepetésre matt fényezéssel látott napvilágot – a matt piros pedig igencsak trükkösnek számít a látszatot illetően, fényviszonyoktól és monitorbeállításoktól függően: ebből kifolyólag van, aki sötétebb pirosnak vallja a 2019-es Ferrarit, de olyanból is akad szép számmal, aki szerint inkább narancssárga.

Azonban kiderült, hogy a dizájn megalkotásakor nem az esztétika volt az elsőszámú szempont. A korábban motormérnökként és technikai igazgatóként tevékenykedő Mattia Binotto, a patinás olasz márka csapatfőnöke a motorsport.com hasábjain elárulta, hogy a matt festéstől teljesítménybéli javulást várnak, ugyanis így könnyebb az autó.

„Az ok nem esztétikai, hanem csakis technikai. Azzal, hogy elhagytuk a csillogó festékréteget, párszáz grammot megspóroltunk, ami ugyan nem hangzik soknak, de a határok feszegetésekor érzékelteti hatását” – magyarázta Binotto.

Nem a Ferrari az egyetlen csapat a Forma-1-ben, amely él ezzel a lehetőséggel: 2016 óta a Red Bull autói is matt fényezésben tündökölnek, méghozzá ugyanezen oknál fogva. Az olasz csapat ezen megoldás kialakításánál arra is ügyelt, hogy a festék felülete minél simább legyen, ezzel minimalizálva annak esélyét, hogy a felhelyezett szponzormatricák miatt jelentősebb légellenállás keletkezzen.

„Nyilvánvaló, hogy kemény dolgozunk azért, hogy minden egyes részletben javulást érjünk el. Úgy gondolom, hogy egy olyan elem sincs az autón, ami pontosan ugyanolyan, mint a 2018-as. Kitoltuk eddigi határainkat, a véleményem pedig az, hogy az eddig elértekkel már nagyon közel vagyunk az autó természetes határaihoz” – tette hozzá a csapatfőnök a 2019-es autó kapcsán, amire a csapat a tavalyi gép továbbfejlesztett változataként tekint.

Fotó: Scuderia Ferrari

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5714631190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása