F1 - MÁR AZ ÉV ELEJÉN VETTELRE HELYEZHETI A HANGSÚLYT A FERRARI

190022_sf90_team.jpg

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke az SF90 bemutatóján lenyilatkozta, hogy a csapat hajlandó beállni Sebastian Vettel mögé a szezon első versenyein, ha így több esélye van arra, hogy bajnoki címet nyerjen.

Az elmúlt két évben rendre jó szezonkezdést tudott produkálni a Ferrari Sebastian Vettellel, némi borsot törve a rivális Mercedes orra alá. Azonban a szezon második felére elfogyott a lendület az olaszok részéről, így mindkét alkalommal a csillagemblémás együttes győzedelmeskedhetett Lewis Hamiltonnal.

Tavaly többször is szó érte a ház elejét amiatt, mert a Ferrari több alkalommal sem rendelte alá Vettelnek Kimi Räikkönent, és így fordulhatott elő az, hogy a finn csatázhatott négyszeres világbajnok csapattársával a Német Nagydíjon, valamint Olaszországban sem kellett rögtön átadnia az első helyet a németnek. Sokan úgy vélik, hogy az olaszoknak ezekben a helyzetekben egyértelmű csapatutasítást kellett volna alkalmazniuk, ahogyan azt tette a Mercedes például Oroszországban.

Bár a vereséghez hozzátartozik az is egyrészt, hogy a nyári szünet után nem működtek a Ferrari fejlesztései, másrészt pedig az, hogy Vettel a 2018-as szezon hajrájában több versenyen is értékes pontokba kerülő hibát vétett: Hockenheimben az élen haladva hibázott a csúszós pályán és esett ki a versenyből, míg Monzában Lewis Hamiltonnal, Japánban Max Verstappennel, az Egyesült Államokban pedig Daniel Ricciardóval koccanva pördült meg az első körökben.

Látható, hogy a két oldal között több átfedés is van, ezt az idei év folyamán az immár új vezetéssel muzsikáló, Maurizio Arrivabene helyett Mattia Binotto irányítása alatt lévő Ferrari úgy akadályozna meg, hogy ha szükséges, a szezon elején támogatná Vettelt az új csapattárs, Charles Leclerc „ellen”, ha ennek árán visszatérhet a csúcsra a Scuderia Ferrari.

„Úgy gondolom, hogy ez teljesen normális, különösen a szezon kezdeti szakaszában, ha bizonyos helyzetekben Sebastiané a prioritás. Ő jelenti az irányt a csapatnak a bajnokságért folyó küzdelemben. De szó nincs elfogultságról, ugyanis a legfőbb prioritás az, hogy a Ferrari nyerjen” – fogalmazott az újonnan kinevezett csapatfőnök, Mattia Binotto a Ferrari 2019-es autójának, az SF90-nek bemutatóján, reagálva azon feltevésekre is ezzel, miszerint Leclerc kőkemény ellenfelet jelenthet Vettelnek.

54e7e123-0b6e-4682-9be6-025c83d63baf.jpg

Közismert, hogy a paddockban Vettel és Räikkönen között volt az egyik legharmonikusabb csapattársi kapcsolat, de Binottónak meggyőződése, hogy a monacói tehetség felbukkanása nem lesz bomlasztó hatással erre a harmóniára: „Véleményem szerint a versenyképes pilótapáros nem problémát, hanem lehetőséget jelent. Sebastiannak már nem igazán kell mit bizonyítania, továbbra is ő a biztos pont nekünk, míg Charles-nak továbbra is van mit tanulnia, és ezt ő maga is kiemelte, de tudjuk, hogy mennyire tehetséges.”

„Ugyanakkor reménykedem ebben, hogy tényleg csak az okoz nekünk problémát, hogy miképpen is kezeljünk két olyan versenyzőt, akik a legjobb pozíciókért küzdenek” – tette hozzá Binotto.

„Nem gondolok a bajnokságra egyelőre, ugyanis addig még sok tennivalóm van. Sebastiannak köszönhetően jó viszonyítási pontom lesz, azonban jelen pillanatban nem akarok konkrét célokat kitűzni, csupán tenni a dolgomat. Aztán meglátjuk, mi történik” – mondta Leclerc, aki szeptemberben, néhány nappal a nagy bejelentést követően még azt nyilatkozta, hogy akár az első ferraris évében egyéni bajnok lehet, amennyi a csapat megtartja élmenő formáját a 2018-as szezonból.

Egy biztos, az idei év egyik legérdekesebb kérdéskörét az képezi, hogy miképpen alakul a Ferrari éve, valamint Leclerc és Vettel harca és viszonya – persze, mindez elsősorban attól függ, hogy mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket a 2019-es autó, aminek innovatív és radikális megoldásai – többek között az első szárny, a tükörelhelyezés és a szűk motorborítás – már a rendereken is jól kivehetőek.

Mindenesetre Binotto nyilatkozata alapján arra lehet asszociálni, hogy a szeme előtt lebeg néhány olyan eset a korábbi évekből, amikor egy bajnok és egy kvázi zöldfülű szupertehetség egymásnak feszült, és az olyan szintű rivalizálásig fajult, ami hosszabb távon nem a csapat érdekeit szolgálta – gondoljunk csak például Fernando Alonsóra, Lewis Hamilton, a McLarenre és arra a bizonyos 2007-es idényre…

Fotó: Scuderia Ferrari

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5214630204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása