F1 - A MERCEDES VILÁGBAJNOK AUTÓJÁVAL TESZTELHET AZ F2-BE FELLÉPŐ OROSZ PILÓTA

28467994_10156009416732936_8085850227682050048_n.jpg

Sajtóértesülések szerint Nikita Mazepin – aki idén már a Forma-2-ben fog versenyezni – egy privát tesztprogram keretében több alkalommal is vezetheti a Mercedes 2017-es évjáratú, világbajnok konstrukcióját.

Nikita Mazepin tizenkét tesztnapot tölthet el a Mercedes 2017-es autója, a W08 volánjánál egy privát program révén, adta hírül a motorsport.com. Az orosz versenyző 2019-ben már a Forma-2-ben fog versenyezni az ART Grand Prix színeiben azt követően, hogy tavaly négy futamgyőzelemmel és az összetett tabella második helyezettjeként zárta GP3-as idényét.

Ez annak révén lehetséges, hogy a két évnél nem fiatalabb technikákat nem csak a két négynapos előszezoni, a két kétnapos szezonközi és a szezont követő gumiteszt keretében lehet pályára vinni, hanem az FIA által jóváhagyott magánteszteken is. Ennek értelmében az idei évben a 2015-ös, a 2016- és a 2017-es autókkal is lehet tesztelni, ami azért előnyös Mazepinnek, mert a két évvel ezelőtti gépek már az új aerodinamikai szabályok alapján épültek.

Hasonló programot a Williams teljesített Lance Stroll-lal 2017-es debütálása előtt, a grove-i istálló 2014-es autójával. Noha az akkori modell nemigen volt köszönőviszonyban leszorítóerő szempontjából azzal a konstrukcióval, amivel a kanadainak debütálnia kellett, de kilométergyűjtésre az is megfelelő volt.

36931389_10156336818122936_7062435580621094912_n.jpg

A szabálymagyarázat szerint a Mazepin által vezetett W08-asnek meg kell felelnie a 2017-es szabályoknak, azaz a Mercedes ezeket az alkalmakat új alkatrészek kipróbálására nem használhatja fel.

A program pedig nem jelenti azt, hogy Mazepin és a Mercedes között bármilyen hivatalos kötelék lenne, a brackley-i csapat növendékei 2019-ben a tartalékpilóta Esteban Ocon és a Williamsnél versenyző George Russell lesznek. Azonban a szakportál úgy értesült, hogy az orosz pilóta tesztjein Ocon fog asszisztálni.

Mazepinnek egyébként van már tapasztalata F1-es autóval a Force Indiánál betöltött fejlesztőversenyzői pozíciójának köszönhetően: összesen nyolc napot tesztelt az immár Racing Point néven futó csapatnak az elmúlt három év folyamán.

Fotó: Racing Point / Facebook

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4314596960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása