F2 - HÁNYADIKNAK KELL LENNIE MICK SCHUMACHERNEK AZ F2-BEN AHHOZ, HOGY NE SODORJA VESZÉLYBE AZ F1-ES FOLYTATÁST?

fiaf3-1532768424.jpg

A hétszeres Forma-1-világbajnok Michael Schumacher fia, Mick kapcsán kijelenthető, hogy most már tényleg ott van a tűz közelében, miután idén a királykategória utáni legnagyobb szériában fog versenyezni. Azonban, ha nem lesz résen, akár évekre is kialudhat a tűz.

2015-ben bukkant fel a nemzetközi köztudatban autóversenyzőként Mick Schumacher, amikor is a német Forma-4-es bajnokságban megkezdte pályafutását. Első évében 10. lett, majd a második évben – és immár a Prema színeiben – az ezüstéremig már meg sem állt, ahogyan az olasz F4-ben sem. Aztán 2017-ben a Forma-3-as Európa-bajnokságban indult a 19 éves pilóta, de a kezdet ott is nehézkes volt a számára – olyannyira, hogy az első évben nem is tudta gyarapítani F1-es szuperlicensz-pontjainak számát, mivel csak 12. lett összetettben.

fiaf3-1504956786.jpg

Hasonló helyzet volt kialakulóban 2018-ban is, de aztán a szezon felénél feljebb kapcsolt Schumacher, s végül még a Red Bull juniorján, Daniel Ticktumon is átgázolva bajnok lett. Egyes sajtópletykák szerint meg lett volna arra a lehetősége, hogy rögtön a Forma-1-ben folytassa, ahogyan az volt Max Verstappen esetében 2014 végén, valamint Lance Stroll esetében a 2016-os évet követően, de Mick nemet mondott. Ugyanis kifizetődőbbnek látta, ha úgymond végigjárja a Forma-1-hez vezető formulaautós szamárlétrát, így továbblépett a Prema Forma-2-es csapatához amellett, hogy a Ferrari pilótanevelő programjának is tagja lesz.

Azonban, ha az ifjú német a száguldó cirkusz előszobájának tartott szériában is egy gyengébb tanulóévvel kezd, adott esetben kockára tehet egy esetleges Forma-1-es szezont 2020-ban. Ugyanis az F1-es szuperlicensz-rendszer úgy működik, hogy az engedély megkapásához három éven belül 40 pontot kell összegyűjteni különböző szériákban – ezek lehetnek juniorkategóriák vagy más szakágak topbajnokságai akár –, azonban a szisztéma mindig az adott évet megelőző három esztendőt veszi számításba, azaz a szuperlicensz-pontok egy idő után elévülnek.

fiaf3-1503074369.jpg

A témában cikkező Racefans.net szerzője, Keith Collantine kiszámolta, hogy amennyiben nem lesz a TOP-10-ben idén Schumacher, esélytelen, hogy 2020-ban bemutatkozhasson a Forma-1-ben, függetlenül attól, hogy szeretne-e, vagy sem, illetve van-e rá lehetősége, vagy sem – ugyanis jövőre az F4-es szériákban összegyűjtött 20 pontja már nem lesz érvényes. Ahhoz viszont minimum hatodiknak kell lennie, hogy anélkül legyen meg a szükséges 40 egység, hogy bármiféle kitérőhöz kellene majd folyamodnia a holtszezonban, például a novemberi F3-as Makaói Nagydíjon való részvételhez, aminek győztese 5 ponttal gazdagodik.

Mick Schumacher jelenlegi szuperlicensz-pontjai:

  • 2016: hely, német F4 – 10 pont
  • 2016: hely, olasz F4 – 10 pont
  • 2017: hely, F3-as Európa-bajnokság – 0 pont
  • 2018: hely, F3-as Európa-bajnokság – 30 pont

Pedig – az eddigi tendenciát figyelembe véve – nem lesz könnyű dolga Mick Schumachernek, ugyanis azon túl, hogy már maga a bajnokság is új lesz, új autókhoz és új gumikhoz kell majd hozzászoknia, amik azért eléggé fontos csapásvonalak, ha autóversenyzésről beszélünk – ráadásul szerkezetében és karakterisztikájában a Pirelli és a Forma-3-as Európa-bajnokság partnereként is funkcionált Hankook termékei igencsak különböznek egymástól.

fiaf3-1536507619_1.jpg

Egyedüli előnye az, hogy a környezet az állandó lesz körülötte, mivel negyedik évét kezdi meg a Prema színeiben – ráadásul az olasz csapat nem is számít sikertelennek a Forma-2-ben (korábbi nevén a GP2-ben), hiszen 2016-ban Pierre Gasly, egy évvel később pedig Charles Leclerc annak színeiben jutott el a bajnoki címig, és egy évvel rá mindketten bemutatkozhattak a Forma-1-ben, ahol idén már mindketten egy-egy topcsapat színeit képviselhetik, a Red Bullét és a Ferrariét.

Nagy töprengés tárgyát képezi az viszont, hogy mennyire előnyös Sean Gelael csapattársának lenni. Az indonéz pilóta ugyanis eddigi három és fél szezonja során összesen 70 pontot tudott összekapirgálni úgy, hogy ebben egy sprintfutamos és egy főfutamos második helynek meglehetősen nagy szerepe van – összehasonlításképpen és a statisztikák kedvelőinek kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a tavalyi évben George Russell 287 ponttal lett bajnok – ami még barátok között is több mint négyszerese az imént említett értéknek –, míg a hatodik helyezett, aki a carlinos Sérgio Sette Câmara lett, 164 ponttal zárta az évet, Louis Delétraz pedig 74 ponttal zárt a 10. helyen.

Úgyhogy ez egyrészt előnyösnek mondható, mert alapjáraton Mick Schumacher számára Gelael könnyű prédának számít, viszont a motivációt illetően ez nem mondható el feltétlenül, hiszen a mondás is úgy tartja, hogy mindenkinek a csapattársa a legfőbb ellenfele, és bármennyire is durván hangzik, ezúttal a legfőbb ellenfél személyében nem egy olyan pilótáról van szó, akivel rendszeresen a dobogós helyekért lehet kergetőzni.

dtwav25woaewnt3.jpg

S noha a tavalyi TOP-5-ből csak Nyck de Vries lesz jelen az idei mezőnyben is – miután Russell, Alexander Albon és Lando Norris is a Forma-1-be távoztak, Artem Markelov meg öt év után saját maga döntött úgy, hogy hátat fordít az F2-nek –, ennek ellenére elég komoly ellenfelekre kell felkészülnie Schumachernek, – a jelenlegi állás szerint, hiszen nyolc ülés sorsa továbbra sem lefutott – Sette Câmara, De Vries, Aitken és Delétraz személyében, viszont legalább legfőbb F3-as riválisát, Ticktumot nem kell viszontlátnia, ugyanis a Red Bull-patronált brit idén a japán Super Formulában próbál majd szerencsét.

Száz szónak is egy a vége, ha Schumacher erős szezont fut az F2-ben, akár már jövőre megvetheti a lábát a Forma-1-ben, viszont amennyiben nem, akkor picit nagyobb kihívást fog jelenteni ez.

Fotó: F3 EB Media, Prema / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6414583586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása