DTM - NEM CSAK MAGYARORSZÁGI, DE ÉJSZAKAI VERSENY SEM LESZ 2019-BEN

dtm-1535331746.jpg

Idén valamennyi verseny ugyanakkor fog kezdődni helyi idő szerint, ami viszont azt jelenti, hogy Misanóban is nappal versenyek kerülnek megrendezésre.

Tavaly augusztusban az olaszországi Misano adott otthont a DTM fennállásának első éjszakai versenyének. A pálya megmaradt az idei versenynaptárban is, azonban a szervezők a minap bejelentették, hogy nem éjszakai versenyt fognak lebonyolítani, sőt minden futam ugyanakkor fog elrajtolni, helyi idő szerint 13:30-kor.

De nem csak ezen a ponton nyúltak bele a hétvége lebonyolításába. Idáig az volt a módi, hogy pénteken, szombaton és vasárnap is rendeztek egy-egy szabadedzést, azonban a betétprogramok megnövekedett száma miatt az eddigi három helyett csak két tréning lesz egy-egy hétvégén, amiket ráadásul már pénteken lezavarnak. Ami az időtartamokat illeti, az első edzés 45, a második pedig 30 perces lesz.

Ez alól kivétel lesz a Brands Hatch-i hétvége, ugyanis a helyi csendtilalom értelmében a mezőny nem gördülhet pályára pénteken, így a szabadedzéseket a futamok napjain fogják lebonyolítani.

A 2019-es szezon május 3-a és 5-e között fog elrajtolni a Hockenheimringen, és ahogyan arról már beszámoltunk, nem tér vissza a Hungaroringre a DTM.

Fotó: DTM Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr614557606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat