"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F1 - BOTTAS MÖGÜL KISZÁLLT LEGFŐBB TÁMOGATÓJA

2019. jan. 10., 12:45:00 - Szerző: KovatsOliver

valtteri_bottas_f1_grand_prix_singapore_practice_qbux1ekuzg_x.jpg

Nehéz időkön megy keresztül mostanában Valtteri Bottas. A finn pilóta győzelem nélkül zárta a 2018-as szezont, pedig többször is lehetősége volt ennek megakadályozására. Most viszont újabb pofont kellett elszenvednie a Mercedes versenyzőjének, ugyanis az egyik, ha nem a legfőbb szponzora szállt ki mögüle, a vártnál gyengébb eredményeire hivatkozva.

Már hosszú ideje támogatja Valtteri Bottast a Wihuri: a finn vállalattal még a williamses időkben kezdődött meg az együttműködésük, majd 2017 elején együtt távoztak a Mercedeshez, miután a brackley-i gárdánál Nico Rosberg világbajnoki címét követően a visszavonulás mellett döntött. Azt nem tudni, hogy pontosan mennyit fizetett a Wihuri Bottasnak, de sajtóinformációk szerint ezzel a korábbi GP3-as bajnok többmillió eurótól esik el ezentúl.

Antti Ilmari Aarnio-Wihuri, a többek között csomagolással, élelmiszerforgalmazással, légi és építőipari felszerelések kiskereskedelmével foglalkozó cég tulajdonosa a finn Ilta Sanomat lapnak lenyilatkozta, hogy Bottas teljesítménye „csalódást keltő volt, igaz, részben a csapat és a technikai problémák hibájából, de azt gondolom, hogy az év végén eléggé gyenge volt. Nehéz Lewis Hamilton csapattársának lenni, de Valtterit mások is megelőzték és csak ötödik lett”.

Bottas körül meg egyre csak szorul a hurok, ugyanis Toto Wolff is komoly nyomást helyezett a vállára, amikor a napokban azt nyilatkozta, hogy Lewis Hamilton szintjén kell teljesítenie ahhoz, hogy 2020-ra is megtarthassa ülését. Ellenkező esetben valószínűleg Esteban Ocon fog kapni egy második esélyt a Forma-1-ben.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3714554054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zozo6465 2019.01.12. 10:26:50

Csak egy megkerülhetetlen "betonfalat" akadályt idézett fel bennem a versenyzése, amit aztán Vettelék vagy kikerültek, vagy nem.Addig Hamilton meglógott.Persze valószínüleg csapattasításra
tette ,ám akkor is lement "k...tyába".Csak azt kapja amit érdemel.Általában nem szokták megbecsülni a tartás nélküli embereket: