F1 - VÖRÖS BELVISZÁLY UTÁN ÚJ CSAPATFŐNÖKÖT NEVEZHETNEK KI A FERRARI ÉLÉRE

sebastian_vettel_f1_grand_prix_abu_dhabi_6bllvicy7f0x.jpg

Olasz sajtóértesülések szerint összetűzések alakultak ki a Ferrari vezetésében, aminek következtében Maurizio Arrivabenét menesztette a maranellói istálló. A csapatfőnöki posztot az eddigi technikai igazgató, Mattia Binotto veheti át.

Számottevő átszervezések várhatóak a Ferrari háza táján, ugyanis a tradicionális alakulattól távozott a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene, a helyére pedig Mattia Binottót, a csapat technikai igazgatóját nevezték, közölte hétfői számában bennfentes forrásokra hivatkozva az olasz sportújság, a La Gazzetta dello Sport, hozzátéve, hogy akár még a mai nap folyamán befuthat a hivatalos bejelentés is a változás kapcsán.

A már-már rivalizálásba torkolló csapaton belüli feszültséget Arrivabene és Binotto között az szülte, hogy a Ferrari elsősorban a vezetőséget tartja felelősnek azért, hogy a csapat 2018-ban is elveszítette az egyéni és a csapatbajnoki címét. Többek között olyan döntéseket kérdőjeleztek meg, mint például, hogy a Ferrari miért nem alkalmazott csapatutasítást a Német Nagydíjon és az Olasz Nagydíjon, továbbá mi vezetett a suzukai ballépéshez, amikor is a csapat nem a megfelelő gumikon küldte ki versenyzőit az időmérő edzés zárószakaszában.

gazzettafc_nazionale_web-big.jpg

A La Gazzetta dello Sport január 7-i címlapja. A Binotto-Arrivabene sztori vezető hír. | Forrás: La Gazzetta dello Sport

Ezekkel a hibákkal a Ferrari rengeteg pontot veszített, ráadásul ezt a Mercedes tökéletesen ki tudta használni, hiába nem a brackley-ieké volt a leggyorsabb autó összességében 2018-ban. Állítólag Arrivabene előbb a személyzetet hibáztatta, később pedig az autófejlesztési folyamatra fogta a teljesítményingadozást – utóbbiban annyi igazság mindenképpen van, hogy a maranellóiak a szezon második felében körülbelül három-négy hónapon át tévutakon jártak a fejlesztésekkel, ezt maga Sebastian Vettel ismerte el.

Binotto pedig úgy véli, hogy Arrivabene nem jó irányt követett és nem a megfelelő módon állt hozzá az F1-es csapat vezetéséhez, pedig idén volt lehetőség arra, hogy a Ferrari véget vessen nyeretlenségi szériájának.

A Ferrari felsőbb vezetése – köztük az új elnökkel, John Elkann-nel – meg valószínűleg Binotto nézeteivel értett egyet, így a pletykák szerint a 2019-es szezontól a kezébe veheti a csapatot. Binotto 1995 óta van a Ferrari alkalmazásban, először a tesztrészlegen dolgozott mérnökként 2003-ig, majd a következő években is a motorrészlegen ténykedett, a technikai igazgatói pozíciót meg 2016-ban vette át James Allisontól, aki a Mercedeshez távozott. Ennek értelmében Arrivabene – aki egyébként még nem sokkal a szezon vége előtt tagadta, hogy lennének bármiféle súrlódások közte és Binotto között – négy év után távozna a Ferrari csapatvezetői székéből.

FRISSÍTÉS: HIVATALOS: Arrivabenét menesztették, új csapatfőnök a Ferrarinál!

F1 - HIVATALOS: MENESZTETTÉK ARRIVABENÉT, ÚJ CSAPATFŐNÖK A FERRARINÁL!

Ahogyan azt az olasz sajtó megszellőztette, a Ferrari csapatfőnöki posztján négy év után változás következett be, ugyanis Maurizio Arrivabene elhagyta a csapatot, helyét pedig Mattia Binotto, az eddigi technikai igazgató veszi át.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr514544250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása