F1: A Toro Rosso újonca könyörgött a DAMS-nak, hogy az F2-ben versenyezhessen idén

_56i5355_4461735.jpg

A Toro Rosso újdonsült F1-es pilótája, Alexander Albon valósággal könyörgött a DAMS csapatmenedzserének, hogy 2018-ban a francia istálló színeiben indulhasson a Forma-2-ben annak ellenére, hogy nem volt meg hozzá a költségvetése.

Mint azt tudjuk, eléggé nehéz évek vannak Alexander Albon mögött. A thai-angol pilóta mögül ugyanis eléggé korán, 2012-ben kiszállt a Red Bull, így önerőből kellett megoldania a dolgait. Az elmúlt években aztán egyre feljebb kapaszkodott a motorsport ranglétráján, és 2017-ben már a Forma-2-ben versenyezhetett. Tavaly tizedik lett az összetettben, így folytatni akarta a küldetését idén is, hogy bizonyíthasson. A DAMS csapatához szegődött, aminek színeiben három pole-lal, négy futamgyőzelemmel és nyolc dobogós helyezéssel, az összetettben pedig a harmadik helyen tudta zárni a szezont.

ap-1xn3hbqgs1w11_hires_jpeg_24bit_rgb.jpg

Viszont annak ellenére, hogy az első sikerek – mint például a bakui győzelem – egészen korán jöttek, az első három hétvégére csak egyfordulós szerződéssel rendelkezett a csapatnál, majd a barcelonai hétvége után bejelentette a DAMS, hogy az év végéig megtartják Albont. Teljesítménye elég meggyőzőnek bizonyult ahhoz, hogy a DAMS a 2018/2019-es szezonban a Formula-E-programjában indíthassa a 22 esztendős pilótát. Csakhogy a 2018-as teljesítmény újra felkeltette a Red Bull érdeklődését, így addig-addig puhították a Nissant és a DAMS-ot, amíg ki nem tudták vásárolni a szerződéséből és le nem tudták szerződtetni a Toro Rosso F1-es csapatához 2019-re, Brendon Hartley helyére és Daniil Kvyat mellé.

Azonban a minap Albon felfedte, hogy idáig is igencsak rögös út vezetett.

„Emlékszem, hogy január-február tájékán, telefonon könyörögtem Francois-nak [Francois Sicard, a DAMS csapatmenedzsere], hogy biztosítson nekem egy ülést erre az évre, és annak ellenére így tett, hogy nem volt pénzem. Ettől fogva pedig minden a bizonyításról és a bajnokságban maradástól szólt. Hullámvasút volt az idei év, az meg, hogy harmadikként zártam, csalódással töltött el, mert azt gondolom, megérdemeltük volna a második helyet, de összességében boldog vagyok az idei évet illetően, amit a DAMS-nak köszönhetek” – kezdte gondolatait a motorsport.com hasábjain, majd hozzátette, hogy hitt abban, hogy a valós tempóját még a GP3-ban megmutatta, ahol 2016-ban második lett a bajnok Charles Leclerc mögött, így erre az évre úgy tekint, mint 2016 folytatására.

_56i7469_4470549.jpg

Albon a három pole-ját ráadásul zsinórban szerezte meg, Bakuban, Barcelonában és Monacóban, aminek kapcsán a következőket mondta: „Nagyon klassz volt, hogy három pole-t szereztem egymás után, ugyanis az engem igazolt, illetve azt, hogy a nyers tempónk nagyon erős volt, igaz, ez aztán egy kicsit halványult az év végéig. Bakuban volt a másik kiemelkedő pillanatom, ahol először nyertem F2-es főfutamot, mivel ez nem egy hétköznapi győzelem.”

Fotó: FIA Formula 2 Media, Scuderia Toro Rosso

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr114524888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása