BRAKING NEWS MOTORSPORT

"Szenvedélyünk az autósport!"

JUBILEUMI SZILVESZTER RALLYE-VAL BÚCSÚZTATJA 2018-AT A HUNGARORING

2018-szilveszter-rallye-sajtokozlemeny2-tudnivalok3.jpg

Ahogyan azt már megszokhattuk, a Hungaroringen nem feltétlenül a különböző országos bajnokságok október eleji küzdelmei jelentik az adott esztendő záró autós eseményét, ugyanis az elkövetkezendő néhány napban raliautók lepik el a mogyoródi aszfaltcsíkot. Hat ország 204 versenyzője fogja megméretni magát tizenegy különböző kategóriában, és természetesen olyan ismerős nevek is akadnak a mezőnyben, mint Nagy Norbi, Jedlóczky L. Márk vagy Tim Gábor.

December 27-e és 29-e között immár huszadik alkalommal látogat el a Hungaroringre a Szilveszter Rallye apraja-nagyja. Az évbúcsúztató eseményre ezúttal is igencsak népes mezőny gyűlt össze: 204 versenyző áll majd rajthoz, közülük heten előfutók lesznek, és nem mellesleg ennek a létszámnak körülbelül az egyötödét hölgy indulók alkotják – négyen sofőrként, 37-en meg navigátorként mérettetik meg magukat –, akik közül a legismertebbek hazánkban nyilvánvaló módon Krajnyák Petra és Vogel Adrienn.

Mind a nemzetiségeket, mind az autókat elnézve igencsak sokszínű küzdelem várható, ugyanis a magyar pilóták mellett akadnak lengyelek, csehek, szlovákok, osztrákok és németek is. Ami meg az autókat illeti, összesen 13 darab R5-ös autó – kilenc Skoda Fabia és négy Ford Fiesta –, 13 darab Mitsubishi Lancer EVO, további 18 H9-kategóriás versenygép, 66 Lada és 21 BMW lesz látható.

S bár igencsak komoly hangsúly helyeződik a magyar indulókra, azoknak sem kell kétségbe esniük, akik esetleg nem fújják kívülről mindenki nevét, aki csak él és mozog ebben a szakágban, mivel nemzetközileg ismertebb honfitársaink között is akadnak még olyanok, akik tiszteletüket teszik az eseményen indulóként.

page1_6.jpg

Ismerős nevek is lesznek a jubileumi, 20. Szilveszter Rallye-n. | Fotó: Thomas Fenetre / DPPI (FIA WTCR Media), Braking News Motorsport, Tim Gábor Média

Nagy Norbi – aki a WTCR Slovakia Ring-i második versenyén egészen a dobogó második fokáig repítette a Zengő Motorsport Cupráját – már évek óta rajthoz áll egy Mitsubishivel, Jedlóczky L. Márk – akit idén három TCR Európa-kupa-fordulón is láthattunk a JLG- és a Zengő-csapat által közösen gondozott Cuprával – egy Ford Fiesta R5-össel indul, de érdemes megemlíteni Tim Gábor nevét is, aki esetében sokáig úgy tűnt, hogy a nemzetközi túraautózásban is kiköthet az eredményeiből fakadóan, de végül szakágat kellett váltania, így idén a Rallye 2 mezőnyét erősítette, most pedig egy Peugeot 208 R2-vel száll harcba.

"Ez már az ötödik Szilveszter Rallye-m lesz. Ahogyan eddig kivétel nélkül mindig, most is Mitsubishi EVO-val indulok, és Szilassy Arnold lesz a navigátorom. Ez már szinte hagyománynak számít, nagyon szeretem, mert egy üde színfolt az évemben, pont a holtszezon közepén, ráadásul egészen más világ a rali, mint a pályaversenyzés, különösen, mint a túraautózás" – nyilatkozta Nagy Norbi a médiacsapata által küldött sajtóközleményben. – "Azért is kedvelem a Szilveszter Rallye-t, mert nagyon jó hangulatú rendezvény, rengeteg nézővel. Tavaly összetettben tizenkettedikek lettünk, bízom benne, hogy idén sikerül hasonlóan előkelő helyen zárnom a kétnapos versenyt."

Az előző évekhez képest a menetrendben érdemi változás nem következett be – tehát ugyanúgy csütörtökön lesz a pályabejárás és a teszt, pénteken és szombaton meg a verseny –, ellenben a pálya vonalvezetésével. Az idei évtől ugyan is a külső szakaszok – többek között a MOL-benzinkút és környéke – már nem lesznek a nyomvonal része, amiben jelentős szerepet játszik az is, hogy az M3-as autópályán és környékén jelenleg is zajlanak a tavasszal elkezdődött építési és felújítási munkálatok.

Akik nem annyira fázósak és odavannak az elképesztően látványos és gyors raliautókért, azoknak mindenképpen a Hungaroringen van a helyük pénteken és szombaton, már csak azért is, mert a belépőjegyek viszonylag baráti áron, 2500 magyar forint fejében érhetőek el az értékesítési pontokon, ráadásul 12 éven aluliaknak ingyenes a rendezvény.

Azonban azok se csüggedjenek, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak kilátogatni az eseményre, ugyanis idén is percrekész információkkal fog szolgálni a Rallye Rádió és annak közösségi oldala, az időeredményeket pedig a rallylive.hu oldalán kísérhetjük figyelemmel, míg minden egyes nap végén látható lesz egyfajta eseményösszefoglaló az M1-en.

A jubileumi, 20. Szilveszter Rallye időterve:

December 28., péntek

  1. gyorsasági szakasz 8,1 km 10:06 (első autó) – Hungaroring belső
  2. gyorsasági szakasz 11,1 km 12:52 (első autó) – Hungaroring belső (körgyors)

December 29., szombat

  1. gyorsasági szakasz 5,75 km 09:05 (első autó) – Hungaroring külső
  2. gyorsasági szakasz 11,1 km 09:20 (első autó) – Hungaroring belső (körgyors)
  3. gyorsasági szakasz 5,75 km 12:00 (első autó) – Hungaroring külső
  4. gyorsasági szakasz 11,1 km 12:15 (első autó) – Hungaroring belső (körgyors)

Nyitókép: Szilveszter Rallye Kommunikáció – Molnár Ádám

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1814516408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat