F1 - A FERRARI UTÁN MÁR A RED BULL IS KISZÁLLÁSSAL RIOGAT

ap-1wdsaeuun2511_hires_jpeg_24bit_rgb.jpg

Amennyiben nem nyeri el a Red Bull tetszését a 2021-es szabályváltozások, az energiaitalos istálló hátat fordíthat a száguldó cirkusznak és Le Mans-ban törhet új babérokra egy, az Aston Martin Valkyrie alapjaira épülő hiperautóval.

A Red Bull 2005-ben, a Jaguar jogutódjaként szállt be a Forma-1-be, majd 2010 és 2013 között hatalmas erődemonstrációval valamennyi egyéni és konstruktőri bajnoki címet elhódított. A V6-os turbómotorok korszakának érkezésével, 2014-ben visszaesett a Milton Keynes-i istálló formája, persze, azóta is összejött tizenkét futamgyőzelem. A formaromlás hátterében az áll, hogy a Renault-motorok elmaradtak a várakozásoktól, ami összezördüléseket szült a Forma-1-es csapat és a francia gyártó között, aminek eredményeként 2019-től a Red Bull már Honda-erőforrásokkal száll harcba.

Azonban könnyen megeshet, hogy ezt a formációt már csak a következő két szezonban látjuk a rajtrácson, ugyanis a Red Bull motorsport-részlegének tanácsadója, Dr. Helmut Marko a motorsport.com hasábjainak nyilatkozva megszellőztette, hogy a csapat 2020 végén akár ki is szállhat a Forma-1-ből, amennyiben az azt követő szezontól érvénybe lépő szabályváltozások nem lesznek kellőképpen kecsegtetőek – hamarabb nem távozhatnak az energiaitalosok, mivel köti őket a Forma-1 tulajdonosaival aláírt Concorde-egyezmény.

„Megállapodásunk van 2020-ig. Ameddig viszont nincsenek konkrét motorszabályok és újabb Concorde-egyezmény, addig sem a Red Bull, sem a Honda nem fog döntést hozni a továbbiakról. Ugyanakkor nem szeretnénk újra kényszerhelyzetbe kerülni, ahogy az történt a múltban, amikor is a másoknak könyörögtünk, cserébe pedig olyan ígéreteket kaptunk, amiket nem tartottak be” – szögezte le egyértelműen a helyzetet Marko, majd tette hozzá: „A kiszállás is egy opció. A Valkyrie-vel a Le Mans-i indulás is lehetséges lehet, a hiperautós szabályok keretein belül. Már mérlegeltük az opciót, és szenzációs sikerek lennének kilátásban, csakhogy már minden autó elkelt azonnal.”

A Valkyrie egy olyan limitált szériás közúti hiperautó, amit a Red Bull és az Aston Martin közösen fejlesztett és a projektben kulcsszerepet játszott az F1-es gárda technikai guruja, Adrian Newey, és amiből már létezik egy versenypályára kifejlesztett verzió is. A WEC-ben a 2020-2021-es szezontól új szabályok lépnek életbe, aminek keretein belül az LMP1-es prototípusautókat hiperautók váltanák le. Ugyebár a Forma-1-ben is ekkortájt érkeznek a változások, amik között ott szerepel a költségplafon bevezetése is – azonban ezt a tervet nem igazán díjazzák a Red Bull-nál.

1_amrbr_vpro_42141234123-2880x1620.jpg

„Amennyiben bevezetik a költségsapkát a Forma-1-ben, el kell bocsátanunk embereket, amit nyilván nem akarunk. Viszont tudnánk őket alkalmazni más esetleg projektekben, mint amilyen a Le Mans-i is például. Úgy fest, a WEC-ben a Valkyrie-vel elfogadható költségekkel tudnánk indulni, és ugyan még sosem indult a Red Bull 24 órás versenyen, ez mégis olyasmi, ami mindig is érdekelt minket. Persze, ezeket java az Aston Martint terhelné, hiszen Le Mans-ban a gyártó nyer, de ez beleférne az elképzeléseinkben” – mondta Dr. Helmut Marko.

Az utóbbi időben nem a Red Bull az első csapat a Forma-1-ben, amely a kiszállás gondolatával kacérkodott: körülbelül egy évvel ezelőtt a Ferrarinál is felmerült annak lehetősége, hogy elhagyják a királykategóriát, amennyiben nem lesznek eléggé meggyőzőek a szabályváltozások – igaz, az olaszoknak nincs B-tervük, viszont a Red Bull-nak nagyon is van.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool, Red Bull Advanced Technologies

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr514517906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása