Ficza Feri: „Nagyon boldog pillanatokat éltem át a Hungaroringen”
Karácsonyi különkiadás 2018 - Exkluzív interjú Ficza Ferenccel

Idén egyetlen dobása volt nemzetközi szinten, és élni is tudott vele Ficza Ferenc, aki mind a mai napig örömmel tekint vissza a TCR Európa-kupa magyarországi hétvégéjére, pedig két nappal annak kezdete előtt még az sem volt biztos, hogy egyáltalán indulhat. Elsősorban erről is beszélgettünk a szekszárdi születésű versenyzővel, de szóba került a WTCC-s bravúrja, a Zengő Motorsport KIA-s projektje, továbbá az országos Mazda MX-5-kupában tett kirándulása.

2017-2017_salzburgring_saturday---55_ferenc_ficza_44.jpg

2018-ban egy egyedülálló interjúcsomaggal ajándékozza meg Olvasóit a Braking News Motorsport a karácsonyi ünnepek alkalmából, aminek keretében szinte valamennyi, nemzetközi szinten is megfordult honfitársunk szemszögéből tekintünk vissza elsősorban az év magyar vonatkozású túraautós sikereire, valamint az egyéb történésekre. Sorozatunk második részében Ficza Ferivel beszélgettünk.

Ficza Feri számára az elmúlt másfél év nem éppen alakult a tervek szerint. 2017-ben, a TCR Nemzetközi Szériában eleinte a Zele Racing SEAT-jával állt rajthoz, majd, amikor a Zengő Motorsport kézhez kapta a KIA Cee’d-et, akkor azzal indult a Hungaroringen és Oscherslebenben. Azonban annyira a várakozásokon alul teljesített az autó, hogy többet már nem is láttuk pályán az évben, sőt, a magyar csapat ízibe túladott rajta.

2018-ban pedig csak egyetlen hétvége erejéig láthattuk a nemzetközi szinten versenyezni Ficzát, a TCR Europe magyarországi hétvégéjén, de akkor eléggé szép eredményeket ért el egy öregecske, DSG-s Cuprával. Viszont az év javát eközben a hazai Mazda MX-5-kupában töltötte, amit végül a második helyen zárt az összetettben, az előző évek során a Swift Cup Europe mezőnyét erősítő Benyó Máté mögött.

img_2267.JPG

Két nappal a TCR Europe hungaroringi versenyhétvégéjének kezdete előtt tudta meg azt, hogy egyáltalán indulhat. | Fotó: Braking News Motorsport

– Idén nemzetközi szinten egy hétvégén, egészen pontosan a TCR Európa-kupa hungaroringi fordulóján álltál rajthoz. A szabadedzéseket a 22. és a 20. helyen zártad, majd az időmérőn hatodik lettél, aztán az első futamon ütköztél Francisco Abreuval, a második versenyen pedig kilencedikként intett le a kockás zászló – mindezt egy, a szekvenciális váltósnál számottevően gyengébb, DSG-s Cuprával. Mi a titka annak, hogy még így is viszonylag jól jöttél ki a hétvégéből?

– Őszintén megmondom, hogy nem tudom. Nagyjából két nappal a hétvége előtt tudtam meg azt, hogy egyáltalán tudok indulni. Így nem volt olyan egyszerű, mert olyan típus vagyok, akinek egy adott hétvégére többet kell készülnie fejben. Ezt pedig nem volt egyszerű két nap alatt teljesíteni, de nyilván minden erőmet erre próbáltam feltenni, mert sejtettem azt, hogy valószínűleg nem lesz több lehetőségem az idei évben nemzetközi szinten versenyezni. Próbáltam a legjobbat nyújtani.

A szabadedzéseken még kerestem magam, mert nem ültem jó másfél éve gyorspályaautóban, még csak teszten sem. Így vissza kellett szokni: először furcsa volt, ezért is sikerültek így a szabadedzések. Próbáltuk jól beállítani a kocsit, de azért én már nagyon régen mentem DSG-s Cuprával is. Aztán a beállítások terén mindent borított az időmérőn az eső. Igazából egész hétvégén vártam az esőt, mert tudtam azt, hogy száraz körülmények között esélytelen vagyok. Hiába van súlyelőnyben a DSG-s Cupra, nem tudsz súlyelőnyben lenni vele, mert annyira nehéz az automata váltó, hogy nem tudsz olyan minimumsúlyra lemenni, amit megenged a szabály. Sőt, a szekvenciális váltós autókhoz képest súlyhátrányban is voltam.

img_1889.JPG

Hiába volt súlyelőnyben a DSG-s Cupra, Ficza súlyhátrányban volt vele a szekvenciális váltós technikákhoz képest. | Fotó: Braking News Motorsport

Amikor leesett az időmérőn az eső, akkor én annak nagyon örültem. Próbáltam mindent beleadni. A Q1 egy picit jobban sikerült, mint a Q2, amit azért bántam, mert eltérő beállítással mentünk ki a két időmérős szakaszban. Azt is nagyon bántam, hogy nem rakattam fel a slicket a Q2 végére. Nem volt ugyanis rádióm, így nem tudtam beszélni a mérnökömmel, és annyira kevés volt az idő, amikor már fel lehetett volna rakni a szárazpályás gumikat a Q2-ben, hogy nem mertem kijönni. Folyamatosan száradt a pálya, így értelmetlen lett volna, hogy kijöjjek, miközben a többiek javítanak, és aztán nincs idő még egy körre. Így maradt az esőgumi.

És ez a kilencedik hely… A mai napig nem tudom elmondani, hogy milyen jó érzés volt újra azt érezni, hogy talán ott lehet a helyem a nemzetközi porond élvonalában. Nagyon boldog voltam, a verseny kapcsán egyébként bíztam abban, hogy esős körülmények között vagy legalább felszáradó pályán futjuk azt. Végül az eső a versenyre megérkezett, viszont magamra is, valamint a mezőny nem magyar különítményére is mérges voltam.

A nem magyar pilóták ugyanis úgy mentek, mintha ott sem lettél volna a pályán: mindenki tolt le minden irányba, én pedig nyilván nem szerettem volna összetörni az autót. Ha én is így mentem volna, az már a szabályokon kívül lett volna. Láthattuk, hogy Tassi Attilát is kitette Briché… Igazából a túlélésre játszottam. Nem igazán tudtam megmelegíteni az abroncsaimat, így én csak sodródtam az árral az első körben. Nyilván túl sokáig nem tartott, mert a sikánban Abreu 35-40 méteres távolságból jött be mellém féktávon, és mintha ott sem lettem volna, kiütött. Nem bírtam megfogni a kocsit, nekimentem a korlátnak, ami után elsötétült a kijelzőm, ami miatt nem mertem tovább menni. Így félregurultam, hogy legalább a többi magyar pilótának ne tegyek keresztbe egy biztonsági autós fázissal, mert elég jó helyen voltak.

2018-2018_hungaroring_race_2---2018_hungaroring_r2_55_ferenc_ficza_88.jpg

Előtte majd' egy éven át nem láthattuk nemzetközi porondon, mégis figyelemre méltó hétvégét tudott produkálni egy öregecske DSG-s Cuprával. | Fotó: TCR Europe Media

Mérges és csalódott is voltam, mert úgy éreztem, hogy ha normális fel tudtam volna melegíteni a gumijaimat a száradó pályán, akkor talán együtt tudtam volna menni az élmezőnnyel, mert annyira nem számított ott és akkor a motorerő és a többi technikai hátrány. Jött a második futam, ami nemhogy az időmérőt, hanem minden mást felülmúlt.

Nyilván tudtuk, hogy a rajt nem lesz jó, mert a DSG-s kocsiban nincs is rajtprogram, így nem lehetett normálisan eljönni. Hagytam is mindenkit, hadd menjenek. Feleslegesnek éreztem, hogy bárkinek is beleszóljak a bajnokságába azzal, hogy okozok egy balesetet vagy bármi mást. Azután, amikor az első kör vége felé nagyjából összeállt a mezőny, akkor elkezdtem menni. Azconánál – aki, mint tudjuk, később meg is nyerte a bajnokságot –  az első másfél-két körben gyorsabb voltam, amit nagyon jó érzés volt látni. Leszámítva az egyeneseket és a kigyorsítási szakaszok végét, amikor a motorerő számított, mindenhol tudtam közeledni hozzá. Aztán ez elfogyott, mert megérkezett Paulsen, akit elengedtem, majd később kilökték őt. Utána jött Comini, akinek a sikán kijáratánál indexeltem, hogy menjen el, mert azt éreztem, hogy egy picit gyorsabb, és nem szerettem volna beleszólni a bajnokságába.

Utána beálltam mögé, és az volt számomra a legnagyobb csattanó, hogy egy kétszeres TCR-bajnokkal tudtam tartani az iramot úgy, hogy ő egy új fejlesztésű Hondával ment. Nyilvánvalóan támadni nem tudtam őt, de közel tudtam hozzá maradni. Nagyon boldog pillanatok voltak ezek, már csak amiatt is, mert magyar közönség előtt tudtam autózni.

page1_5.jpg

Már a WTCC-ben is megmutatta a foga fehérjét: a 2016-os moszkvai futamot egy kilencedik hellyel és egy leggyorsabb körrel zárta – utóbbinak köszönhetően meg nem csak felejthetetlen élményekkel, hanem egy TAG Heuer-órával is távozott. | Fotó: FIA WTCC Archive

– Neked ezek az esős körülmények alapvetően fekszenek, hiszen, ha visszagondolunk a WTCC 2016-os moszkvai hétvégéjére, ott is volt egy hasonlóan nagy, ha nem egy nagyobb villantásod, hiszen az esőben olyan neveket előztél meg, mint Mehdi Bennani vagy a négyszeres világbajnok Yvan Muller…

– Igazság szerint többre tartom a WTCC-s eredményemet, mivel ott talán nagyobb technikai hátrányból sikerült összehozni azt a leggyorsabb kört is a végére. Ugyanis akkor még nagyobb volt a különbség egy Citroën és egy Honda, vagy akár egy Honda és a régebbi, 2015-ös, ex-Michelisz-féle Hondám között, mint idén a DSG-s és a szekvenciális váltós Cupra között.

Akkor jól sikerült a rajtom és az első pár kanyar, így már a gyári Hondák közelében voltam. De mi nem használtunk melegítőpaplant az abroncsaink felmelegítéséhez, így nyilván nem dolgozott úgy az esőgumi, viszont én már a hév miatt szerettem volna menni Monteiróékkal, amiből az lett, hogy a második körben, a nyújtott jobbosban felúsztam, és lecsúsztam a pályáról egy picit. Ekkor visszahűltek a gumijaim, így kezdhettem mindent elölről, Demoustier mögé keveredtem. Majd felzárkóztam, de ebből egy sokkal jobb eredmény is lehetett volna, ha akkor és ott nem sodródok le.

Ami meg az esős körülményeket illeti, azt gondolom, hogy ezen körülmények között jöttek ki azok a finomvezetéstechnikai dolgok, amik rám jellemzőek. Nagyon-nagyon puhán vezetek, de ez nem mindig volt kifizetődő, főleg nem a WTCC-s évek alatt, mert a Hondát egyáltalán nem úgy kellett kezelni. Ezek száraz körülmények között is előjöhetnének, ha kapnék úgy lehetőséget, hogy esélyem lehessen a győzelemre.

Akárhányszor végig nézem, a könnyeimmel küzdök! - mondta Zengő Zoltán

Uploaded by Zengő Motorsport on 2017-01-02.

A Zengő Motorsport a szezon után egy hangulatos és megunhatatlanul jó videót is összedobott az oroszországi bravúrról.

2018-2018_hungaroring_race_2---2018_hungaroring_r2_20_mark_jedloczky_100.jpg

Nagyon várta Ficza Feri és a Zengő-csapat is a KIA érkezését, de az autó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Sőt... | Fotó: TCR International Series Media

– Tavaly, a nemzetközi TCR-ben volt egy kísérletetek a KIA-val, ám az a projekt eléggé gyorsan zátonyra futott, és a csapat is eladta az autót. Mik voltak a meglátásaid a KIA Cee’d kapcsán?

– Nagyok voltak a várakozásaim azzal az autóval kapcsolatban, hiszen tudtuk, hogy mi van benne. Csak az volt a baj, hogy a futómű-geometriát elrontották az első futóműben, és így vezethetetlen volt a kocsi sajnos. 45 fokos kormányszög felett teljesen mindegy volt, mit állítottál az autón, ugyanúgy vezethetetlen volt, és nem tudtál vele tempót menni. Úgyhogy igazából azért fuccsolt be ez az egész, mert érzésem szerint a STARD-nál azt hitték, hogy csak én nem tudom vezetni ezt az autót. Így nem igazán működtek velünk együtt, hogy akkor változtassunk az első futóművön, és fejlesszünk rajta, aminek következtében megállt a történet, mert nem volt értelme pénzt ölni bele. Ebben a formában ugyanis az autó arra sem volt képes, hogy akár a középmezőnyben menjünk vele.

– Idén ugyan nemzetközi viszonylatban nem kaptál annyi szerepet, de ennek ellenére nem maradtál távol az autóversenyzéstől, és indultál a hazai Mazda MX-5-kupában. Erről a bajnokságról mit tudnál mondani?

– Ez egy nagyon jó kis kirándulás volt igazándiból számomra, aminek révén meg is szerettem a ralikrosszt, mindezt pedig a Drive-X Sportnak köszönhetem. Egy nagyszerű autó ez a Mazda MX-5, amit a Proex Sport épített: tökéletesen működött egész évben, nem volt technikai hibánk, semmi sem romlott el. Pedig a Benyó Mátéval szinte minden hétvégén csatázva nem kíméltük a gépet. Élveztem, jó év volt. Nem vagyok csalódott amiatt, hogy Máté meg tudott verni a bajnokságban, mert én azt láttam, hogy az én vezetési stílusom nem a ralikrossz, viszont a Máté olyan, mintha az MX-5-tel született volna. Annyira jól kezelte az autót, annyira gyors volt vele, hogy nagyon nehéz volt megverni. Azt hiszem, ki merem mondani, hogy nagyon-nagyon kevés pilóta lenne szerintem Európában vagy akár a világon, aki az MX-5-össel meg tudná verni őt. Nagyon ügyes a Máté, a pályaversenyzésben láttam benne ambíciót, de nem ennyit, mint a ralikrosszban.

47572448_1876678809077345_5425060907694686208_n.jpg

Idén leginkább a hazai Mazda MX-5-kupa futamain indult Ficza. Ezüstérmes lett. | Fotó: Ficza Ferenc / Facebook

– A 2019-es év kapcsán körvonalazódik már valamilyen terv?

– Még semmi sajnos, ami számomra szomorú hír. Nyilván dolgozunk rajta, és többféle variáció is fennáll. Nagyon remélem, hogy jövőre is fogtok látni a pályán.

Nyitókép: TCR International Series Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4714488090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása