WTCR - HÁROMSZOROS WTCC-BAJNOKOT IGAZOLT A CYAN RACING

06_andy_priaulx-jpg.jpg

A Cyan Racing hadat üzenet a Hyundai Motorsport Customer Racingnek, legalábbis ami a pilótaigazolásokat illeti. A 2017-es WTCC-csapatbajnoki címet bezsebelő svéd alakulat ugyanis egy újabb korábbi világbajnok nagyágyú szerződtetését jelentette be, mégpedig Andy Priaulx-ét.

Napra pontosan egy héttel ezelőtt derült ki, hogy 2019-ben Michelisz Norbert márkatársai Gabriele Tarquini, Nicky Catsburg és Thed Björk lesznek a Hyundainál, ami már eleve nem egy gyenge felállás. Azonban minden jel arra mutat, hogy a Cyan Racing is hihetetlenül ütős pilótákat ültet majd a négy Lynk & Co 03 TCR-gépbe, ugyanis Thed Björk és Yvan Muller után a svédek Andy Priaulx-t is bejelentették versenyzőjükként – a három versenyző összesen 8 világbajnoki címen osztozik, ráadásul a brittel többéves szerződést írtak alá.

Priaulx 2004-ben az ETCC-t húzta be, majd 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben világbajnok lett a WTCC-ben, az elmúlt években pedig elsősorban a DTM és a GT-versenyzés világában fordult. A brit versenyző  számára kétségkívül az endurance-versenyzés világában alakultak jobban a dolgok, amit többek között az is bizonyít, hogy a Le Mans-i 24 órát 2011-ben a BMW-vel a harmadik helyen zárt a GTE Pro-kategóriában, tavalyelőtt meg ugyanebben a géposztályban második lett a Ford-Chip Ganassi csapattal, amivel egyébként 2017-ben az összetettben a harmadik pozícióban végzett.

05_andy_priaulx-jpg.jpg

„Örömmel tölt el, hogy a Lynk & Co Cyan Racing pilótája lehetek, és nincs kétségem afelől, hogy erős pozícióban vagyunk ahhoz, hogy az összetett bajnoki címért harcoljunk már az első évünkben. Kemény munka áll előttünk, mivel nagyon magasan van a nívó a WTCR-ben. Az elmúlt években figyelemmel kísértem a Cyan Racing fejlődését, amit látva könnyen döntöttem amellett, hogy 2019-től a csapat része legyek” – nyilatkozta a 44 éves Priaulx, aki kapcsán azért meg kell jegyezni, hogy egy kis időre mindenképpen szüksége lesz ahhoz, hogy megismerkedjen az autóval, tekintve, hogy utoljára 2002-ben vezetett fronthajtású autót, egészen pontosan egy BTCC-s Honda Civic-et.

„Andy egy igazi túraautós legenda, a pályán elért eredményei önmagukért beszélnek. Tapasztalata és a nyers tempója jól fog jönni nekünk. Örülünk annak, hogy a 2019-es WTCR-szezonban ő is velünk lesz a fedélzeten, amely idény minden eddiginél keményebbnek ígérkezik” – fogalmazott a hír kapcsán Christian Dahl, a Cyan Racing vezérigazgatója.

A svédek még adósak egy negyedik bejelentéssel is, aminek tárgya a legjobb sajtóértesülések szerint Muller unokaöccse, Yann Ehrlacher lesz. Azonban azt egyelőre homály fedi, hogy a négy pilótát hogyan osztják szét kétfős csapatokba, de remélhetőleg erre is fény derül rövidesen, amint bejelentik Ehrlacher érkezését.

Fotó: Cyan Racing / FIA WTCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7114469280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása