"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

RÄIKKÖNEN VITTE A PRÍMET AZ FIA DÍJÁTADÓ GÁLÁJÁN

2018. dec. 08., 09:40:00 - Szerző: KovatsOliver

dt16xkixgayfdgh.jpg

Igaz, a szervezők az ötödik F1-es világbajnoki trófeáját átvevő Lewis Hamilton szánták az esemény középpontjába, amire a brit a sikerén kívül egy meglehetősen extravágáns és sokak tekintetét felkapó zöld nadrággal is rászolgált volna, csakhogy előbb Sebastian Vettel, majd Kimi Räikkönen helyezte még magasabbra a lécet… A német a Petőfi Sándor-remake bajuszával hívta fel magára a figyelmet, a finn esetében pedig mondjuk úgy, hogy egy kissé felöntött a garatra, ezzel felpezsdítve az életet a mémguruk körében egy számukra amúgy eléggé ínséges időszakban.

2018-ban az oroszországi Szentpétervár adott otthont a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) év végi, díjátadó eseményének. Ennek keretein belül Lewis Hamilton és a Mercedes csapata is az ötödik világbajnoki trófeáját vehették át – a brit, aki serlegét egy rikító zöld nadrágban vette át, ezzel mindössze a harmadik versenyző a száguldó cirkusz történetében, aki legalább ötszörös világbajnoknak mondhatja magát, és a ranglistán már csak Juan Manuel Fangio és Michael Schumacher előzik szintén öt, illetve hét titulussal. Hamilton az idén eredmények tekintetében maradandót alkotott, ugyanis a 21 futamból 11-et megnyert, mialatt a pódiumról csupán háromszor, a pontszerzésről meg egyszer csúszott le.

FIA on Twitter

�FIAPrizeGiving - It's official, the 2018 FIA @f1 World Champion is crowned in Saint Petersburg. Congratulations @lewishamilton! 2018 was the year the Briton took an already stratospheric career to another level, securing his fifth world driver's titles ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️

„Hihetetlen szezon volt. Hogy élveztem-e a csatát a Ferrarival? Nem, egyáltalán nem, nagyon kemény volt. De ha visszatekintek az elmúlt időszakra, azt kell, hogy mondjam, semmit sem csináltam volna másképpen. Ez az, amiről a Forma-1 szól. Ez az autóversenyzés csúcsa, ahol azt várod, hogy a versenyzőid nagyon erősek lesznek. Azért a végén az eredmény mindennél élvezhetőbb” – nyilatkozta a színpadon Toto Wolff, aki a Mercedes serlegét vette át.

Trófeák tekintetében egyértelműen a Mercedes vitte a prímet, azonban a show-t a brackley-i alakulat elől ellopta a Ferrari. Vagyis annak versenyzői, akik ugyebár összetettben a második-harmadik helyen zárták a szezont. Előbb Sebastian Vettel hívta fel magára a figyelmet egy sokakat Petőfi Sándoréra emlékeztető bajusszal, aztán jött Kimi Räikkönen… 2007 világbajnoka láthatóan becsiccsent már akkorra, amikor át kellett vennie az összetett bronzéremért járó serleget – konkrétan voltak olyan másodpercek, amikor a lábán is alig bírt megállni a finn a színpadon.

Az ezen kereten között egészen elképesztőnek látszó jelenetsorról készült videofelvételek és mémek már futótűzként járták be az internet berkeit:

Streamable - free video publishing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

47576549_10215263894083164_2302884107459231744_n.jpg

A Rali-VB pedig már tizenötödik éve hű a Sébastien névhez, ugyanis azt követően, hogy 2004 és 2012 között kilencszer lett világbajnok Loeb, Ogier idén már a hatodik világbajnoki címét ünnepelhette navigátorával, Julien Ingrassiával – igaz, ezúttal nem volt könnyű dolguk, mivel az utolsó szakaszokig pariban volt velük a Hyundai részéről Thierry Neuville és Nicolas Gilsoul kettőse. Ogier-ék jól kezdték a szezont, az első négy raliból hármat behúzott, azon a szezon közepén hullámvölgybe kerültek, aminek köszönhetően Neuville-ék fel tudtak zárkózni. Aztán az M-Sport-Ford franciája nyert Wales-ben, második lett Spanyolország, majd az ausztráliai szezonzárón elegendőnek bizonyult egy ötödik hely is, miután Neuville balesetezett.

FIA on Twitter

� #FIAPrizeGiving - A thrilling @officialwrc campaign rewarded @sebogier & Julien Ingrassia with their 6th consecutive title! @TOYOTA_GR won the championship for teams.

„Kemény szezon volt. Azonban az nagyszerű érzés, hogy az utolsó pillanatokig tartó bizonytalanság ellenére ismét győztesként jöttünk ki a szezonból. Úgy gondolom, Wales jelentette a fordulópontot. Ekkor még három rali volt hátra, mi meg 23 pontos hátrányban voltunk. Erős eredményre volt szükségünk, így a brit ralin aratott győzelem rendkívül fontos volt, mind a pontok szempontjából, mind pedig mentálisan. Hiszem, hogy ettől a ponttól fogva a nyomás áthelyeződött ellenfeleink vállára. Mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy a pszichológiának nagy hatása van a sportban, mi pedig egyszerűen erősebbek voltunk a szezon utolsó szakaszában” – mondta Ogier, miután átvette a hatodik trófeát.

FIA on Twitter

� #FIAPrizeGiving - It was a giant-killing 4th season for @JeanEricVergne in the @FIAFormulaE championship. He became the 4th driver in as many seasons to be crowned. @audiformulae won the #ABBFormulaE championship for teams.

Ogier honfitársa, Jean-Éric Vergne még a nyáron ért fel a csúcsra a Formula-E-ben. Az egykori F1-es pilóta bajnoki címének kulcstényezője az egész szezon során tanúsított kiegyensúlyozott teljesítmény volt, amit az is igazol, hogy a tizenkettőből valamennyi versenyt a legjobb tíz között zárt. Négy TOP10-es eredmény ráadásul győzelem volt, így végül 54 pontos előny birtokában koronázták bajnokká.

Ennek kapcsán a következőképpen szólalt fel Vergne: „Hatalmas elégedettséggel töltött el ez, nagyszerű munkát végzett a csapat. Senkinek sem szabad elfelejteni, hogy alig pár éve kezdtük az elejéről a dolgokat. Az, amit elértünk, viszont abszolút kiemelkedő. Nem a leggyorsabb autó állt a rendelkezésünkre, viszont egy privát csapat voltunk, a legkisebb büdzsével a mezőnyben…”

Mindennek ellenére a Techeetah – amely a jövő héten startoló ötödik Formula-E-szezontól fogva már a DS gyári szinten támogatott csapatának számít – kis híján a konstruktőri címet is elhappolta, csakhogy az utolsó pillanatban jött a semmiből rohamléptekkel felzárkózó Audi, így ennek az ingolstadtiak örülhettek.

FIA on Twitter

� #FIAPrizeGiving - @JohanKMS88 is crowned @FIAWorldRX Champion. Yet again the PSRX Volkswagen Sweden car and driver proved peerless.

Zsinórban a második évben lett bajnok a Ralikrossz Világbajnokságon Johan Kristofferson. A svéd pilóta 2017-ben hét elsőséggel győzött le mindenkit, idén azonban egészen hihetetlen módon csak egyetlenegy alkalommal engedte ki a kezéből a győzelmet. Így érthetően eléggé lelkesen nyilatkozott Kristofferson: „Lenyűgöző szezon volt a mostani. Igencsak trükkös megtapasztalni azt, hogy milyen nagyszerű érzés is ez valójában. Szinte lehetetlenség megcsinálni azt egy olyan sportágban, mint amilyen a ralikrossz, hogy minden fordulóra győzelmi esélyekkel érkezzünk, és aztán a 12-ből 11-et még meg is nyerjünk, de nekünk sikerült!”

Jean Todt on Twitter

Congratulations Toto Wolff and Niki Lauda Special @FIA President's Awards at the 2018 Prize Giving in Saint Petersburg ��

Több különdíjat is kiosztottak az FIA-gálán. Lewis Hamilton kapásból két serleggel távozhatott Oroszországból, ugyanis az állandó F1-es akkreditációval rendelkező újságírók neki ítélték az Év Személyisége-díjat. A Mercedes részéről pedig a két vezető, Toto Wolff és Niki Lauda elnöki kitüntetésben részesültek a brackley-i gárda ötödik bajnoki címéért tett erőfeszítéseikért – ekkora dominanciát legutóbb 1999 és 2004 között láthattunk, amikor is a Ferrari hatszor lett a legjobb a csapatok kiírásában.

FIA on Twitter

� #FIAPrizeGiving - The rookie of the year award honours the most outstanding driver to have just completed their first season in an FIA Championship at any level. @Charles_Leclerc picked up the award for the 2nd consecutive year. Congratulations!

F1-es vonatkozású győztest még az Év Újonca-kategóriában hirdettek, Charles Leclerc személyében, aki azt követően, hogy behúzta 2016-ban a GP3-as, tavaly pedig az F2-es bajnoki címet, nagyszerű teljesítménnyel robbant az F1-be is. A jövőre már a Ferrari színeit erősítő pilóta a szezon során nem kevesebb mint tíz alkalommal, legjobb eredményét pedig Azerbajdzsánban érte el egy hatodik hely formájában. Azonban a monacói fülgyulladás okán nem vehette át személyesen az elismerést.

null

null

Az Év Akciója-díj sorsáról a szurkolók dönthettek, és ők ezt a WRC-sztár Teemu Suninennek ítélték, amiért a finnországi ralin egy egészen elképesztő mentéssel úszott meg egy szinte egyértelműnek tűnő balesetet.

Jean Todt on Twitter

With @SchumacherMick at the @FIA 2018 Prize Giving in Saint Petersburg ��

A jövő sztárjainak is kijutott az elismerésekből Szentpéterváron. A Forma-3-as Európa-bajnokságban Michael Schumacher fia, Mick győzedelmeskedett, pedig a szezon nem indult könnyen a számára, de aztán nyolc győzelmet regisztrálva nem talált legyőzőre a végelszámolásban. A CIK-FIA gokartvilágbajnoki trófeát Victor Bernier, Patrik Hájek és Lorenzo Travisanutto vehették át.

Egyedülállónak bizonyult abból a szempontból az idei FIA-gála, hogy a nagyérdemű világszerte élőben kísérhette azt figyelemmel egy Facebook Live-videó segítségével, ami még jelenleg is elérhető az FIA social médiás felületén, erre a hivatkozásra kattintva.

Fotó: FIA / Twitter | Mém: forrás ismeretlen

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9314459016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.