WTCR: Erős négyessel vág neki a Hyundai 2019-nek

Hétfőn reggel váratlanul bejelentést 2019-es WTCR-felállása kapcsán a Hyundai Motorsport, aminek értelmében a bajnoki címvédő Gabriele Tarquini és Michelisz Norbi új márkatársakat kap az egy év után a nemzetközi túraautózás világába visszatérő Nicky Catsburg, valamint a DTM-ből érkező Augusto Farfus személyében, akik legalább annyira erős kihívói lehetnek az olasz és a magyar pilótának, mint amilyenek idén az Yvan Muller - Thed Björk duó volt.

03718010_ff_0316.jpg

Noha még csak 2018 decemberében járunk, máris eléggé gyors ütemben duzzad a Túraautó Világkupa (WTCR) rajtrácsa. Az előző hetekben kiderült, hogy a két korábbi világbajnok, Yvan Muller és Thed Björk jövőre is egy csapatban lesznek, de az Yvan Muller Racing helyett már a Cyan Racing színeiben, és a két Hyundai helyett két vadonatúj Lynk & Co 03 TCR-t fognak hajtani.

A hétfői nap folyamán pedig újabb kérdőjeleket radírozhattunk ki, ráadásul a legfontosabbakat, ugyanis ezzel a tavalyi világbajnoki aspiráns Michelisz jövője is eldőlt. A Hyundai Motorsport Customer Racing ugyanis tájékoztatta a nagyérdeműt arról, hogy jövőre négy Hyundai i30 N TCR-t láthatunk a rajtrácson, Michelisszel, a világkupa-címvédő Gabriele Tarquinivel, illetve két régi-új névvel, Nicky Catsburggal és Augusto Farfusszal.

hyundai2019.jpg

Catsburg 2015 és 2017 között versenyzett a WTCC-ben, előbb a Lada Sport, majd a Polestar Cyan Racinggel. Ez idő alatt a holland két futamot tudott nyerni, és tavaly egészen sokáig harcban volt a világbajnoki címért, de végül ötödik lett az összetettben. Farfus – aki néhány hete Makaón, az FIA GT Világkupán győzni tudott – több év után hátat fordít a BMW DTM-programjának, és amellett, hogy a bajor márka GT-programját fogja erősíteni, 2010 óta először fog versenyezni globális túraautós szériában, fronthajtású versenyautót meg utoljára 2006-ban vezetett, egészen pontosan egy, az N Technology által futtatott Alfa Romeo 156 S2000-est.

„Amikor egy versenyző megkedveli a projektjén dolgozó embereket, plusz még azt is tudja, hogy a mezőny legerősebb autóját vezetheti, akkor nem akar máshová igazolni. Én ebben a szerencsés helyzetben voltam: remekül beilleszkedtem a hyundaios közegbe idén, azt pedig senkinek sem kell bizonygatni, hogy az i30 N TCR a legjobb autó jelenleg a WTCR-ben. Nem is csináltam titkot abból, hogy ha rajtam múlna, maradnék a Hyundainál, erről többször beszéltem a szezon végéhez közeledve. Boldog vagyok, hogy a feltételes módot kijelentőre cserélhettem, ugyanis már hivatalos, hogy jövőre is a Hyundai Motorsport gyári pilótája leszek a WTCR-ben” – kommentálta a bejelentés hírét az Index.hu-n vezetett blogjában Michelisz Norbi.

03718003_grl_17027.jpg

„Ez különösen annak fényében óriási büszkeség nekem, hogy az ideihez hasonlóan magas színvonalat képvisel majd a gyártó pilótafelállása. A saját szemszögemből nézve nehezen lehetett volna elképzelni az ideinél erősebb márkatársakat, de azt hiszem, hogy a jövő évi Tarquini, Catsburg, Farfus trió legalább olyan erős házon belüli kihívást jelent majd, mint idén a Tarquini, Yvan Muller, Thed Björk hármas. Az, hogy két ilyen kaliberű, bizonyítottan piszkosul gyors pilótát szerződtetett a Hyundai, megerősített abban, hogy a márka továbbra is elkötelezett a WTCR-projekt iránt, ami a siker legfontosabb záloga. Nekem pedig nagyon jóleső szakmai visszajelzés, hogy jövőre is a bajnokság talán legerősebb pilótafelállásában számolnak velem” – tette hozzá a 34 éves pilóta.

Végül a magyar a 2019-es célkitűzéseinek is szentelt néhány sort irományában: „2019 nekem arról is szól majd, hogy vissza tudjak vágni Gabriele Tarquininek, ezért örülök neki, hogy továbbra is ugyanazt az autót vezetjük majd. Fűt a bizonyítási vágy, hogy megmutassam, képes vagyok legyőzni őt, és hiszem, hogy a második hyundaios évemben ez sikerülni fog. Nem azért, mert ő esetleg jóllakott az idei bajnoki címmel, hiszen látom rajta, hogy még mindig mennyire motivált és szomjazza a sikert. Elsősorban azért vagyok bizakodó, mert 2018 számomra egyfajta fészekrakó év volt a Hyundainál. Tarquini ismert mindenkit, ő már több mint egy éve ezen a projekten dolgozott, amikor én csatlakoztam, emiatt nyilvánvalóan előnyben volt velem szemben. Ebből az előnyből valószínűleg még mindig maradt neki, de sokat csökkent: jövőre már én is kamatoztathatom azokat a tapasztalatokat és emberi kapcsolatokat, amelyekbe idén belefektettem. Ha pedig Tarquinit legyőzöm, akkor harcban lehetek a bajnoki címért is, mert abban biztos vagyok, hogy a Hyundai jövőre sem lesz gyengébb autó ebben a mezőnyben, mint amilyen idén volt.

03718004_10075_cm.jpg

Michelisz azt is elárulta, hogy hamarosan a kemény felkészülés is kezdetét veszi 2019-ben, aminek keretein belül még idén részt fog venni egy teszten a portugáliai Portimaóban.

Ugyan a Hyundai lerántotta a leplet a jövő évi versenyzői, de nem tudni egyelőre, hogy milyen párosításban, és mely kettő, a gyártó támogatását élvező csapat színeiben fognak versenyezni.

Fotó: Francois Flamand, Gregory Lenormand, Clement Marin / DPPI (FIA WTCR Media), Hyundai Motorsport Customer Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr214416204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.12.04. 13:05:52

Ez a lényeg. Jövőre meg nem kell az elején túlpörögni. Ott bkott el a szezon...

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása