F2 - MEGVAN A NEGYEDIK 2019-ES PILÓTA IS: NYCK DE VRIES CSAPATOT VÁLT

_54i6838_4471062.jpg

Szerdán délelőtt, váratlanul bejelentette az ART Grand Prix, hogy visszatér a csapathoz a McLaren-junior Nyck de Vries – a GP3-ezüstérmes Nikita Mazepin csapattársa lesz a holland.

Nobuharu Matsushita, Nikita Mazepin, Mick Schumacher és Nyck de Vries – immár négy versenyző kiléte is tisztázott a Forma-2 2019-es mezőnyében, ugyanis szerdán délelőtt megerősítette az ART Grand Prix, hogy 2016-os távozását követően visszatér a csapat De Vries, és Mazepin csapattársa lesz.

A 23 éves holland gokartvilágbajnok lett 2010-ben és 2011-ben, majd 2015-ben, a Formula Renault 3.5-ben, a DAMS színeiben bronzérmes lett – ez volt az első komolyabb nemzetközi sikere. Egy évvel később hatodik lett ART Grand Prix-vel a GP3-ban, ahol két futamgyőzelmet szerzett. 2017-ben bemutatkozott a Forma-2-ben, és az első szezonját – aminek során a Rapaxnál és a Racing Engineeringnél is versenyzett – a hetedik helyen zárta, majd idén a negyedik lett összetettben, három futamgyőzelmet szerezve a Prema-istállóval.

„Hálás vagyok az ART Grand Prix-nek, amiért lehetőséget adnak nekem arra, hogy folytassam az F2-es karrieremet. Már van közös történelmünk, a kapcsolatunk pedig mindig is kiváló volt, így úgy érzem magam, mintha csak hazatértem volna! Emellett befejezetlen ügyünk van, és boldog vagyok, hogy lehetőségem lesz arra, hogy megpróbáljak felérni a csúcsra a Forma-2-ben, ahol a célunk a bajnoki cím lesz” – nyilatkozta De Vries, aki a Forma-2 mellett McLaren F1-es csapatának nevelőprogramjában, illetve a Racing Team Nederland WEC-csapatában is érintett.

„Boldog vagyok, hogy Nyck és az ART Grand Prix útjai ismét keresztezik egymást. A tapasztalata, a komolysága és a sebesség teszi őt a Forma-2 egyik élmenőjévé. A GP3-as együttműködésünk óta folyamatosan figyelemmel kísértük, hogy miképpen fejlődik bizonyos területeken, és mind sportolói, mind emberi szempontból megvan valamennyi kvalitása ahhoz, hogy elérje a legnagyobb ambícióit” – tette hozzá az ART főnöke, Sébastien Philippe.

Fotó: FIA Formula 2 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr414398748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása