"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

WTCR - ÖLES LÉPÉS A 10. GYŐZELEM FELÉ: HUFF A POLE-BAN A MAKAÓI NYITÁNYON

WTCR 2018: Makaó - Első időmérő edzés

2018. november 16. - KovatsOliver

03718011_ag_0348.jpg

Minden esélye megvan arra Rob Huff-nak, hogy rövidesen már tízszeres makaói győztesnek mondhassa magát: a Sébastien Loeb Racing britje ellentmondást nem tűrően húzta be a pole-t az első futamra, közel fél másodpercet adva Esteban Guerrierinek. Michelisz Norbi ismét Tarquini előtt zárt, Szabó Zsoltnak pedig nem sikerült megugrania a 105%-os limitet.

Európai ember szempontjából nem éppen emberi időponton, a péntek hajnali órákban került megrendezésre a Túraautó Világkupa első makaói időmérő edzése. Sokáig úgy tűnt, hogy a szabadedzések után ezt a sessiont is megússzuk nagyobb baleset és piros zászló nélkül, de végül nem így történt. Még 23 perc volt hátra a kockás zászlóig, amikor Thed Björk elmérte a Fishermen’s kanyar bejáratát, ami által túl szélesen fordult… Normál esetben és egy hétköznapi pályán ebből nem lett volna semmi baj, de Makaón minden egyes elmért centiméter büntetni tud, és ez sem volt másképp: így történt meg az, hogy a #11-es YMR-Hyundai a falban zárta a 40 perces kvalifikációt.

Mielőtt még megjelentek volna a piros zászlók, a Makaó-specialista Rob Huff vette át a vezetést egy – újabb körrekordnak számító – 2:29.597-es köridővel. Azonban az utolsó percekbe megérkezve Esteban Guerrieri egészen váratlanul átvette a vezetést, 78 ezredmásodperccel, miközben Aurélien Panis lepuszilta a gumifalat abban a kanyarban, ahol tavaly Michelisz Norbi is ütközött, de saját lábon tudta tovább vinni a Comtoyou-Audit, azonban látszólag nem a boxutca volt vele a következő állomás, mivel egy-két percen belül már azt láthattuk, hogy a pálya elején, az egyenesekben rángatja a fiatal francia az autóját, amiről jókora darabokba potyogtak le a karbonelemek.

Ami meg Guerrieri idejét illeti, Rob Huff-nak még erre is volt válasza! Az utolsó utáni pillanatokban a brit még javított egy fél másodpercet, amivel 479 ezredmásodperccel az argentin Münnich-pilóta elé ugrott, így az új TCR-es pályacsúcs Makaón 2:29.040. Ezzel a Sébastien Loeb Racingnél versenyző 2012-es világbajnok egy öles lépést tett meg 10. itteni győzelme felé, amire a hetedik rajtelsőségét válthatja.

Guerrieri lett a második, mögötte Yvan Muller és Yann Ehrlacher zártak, megelőzve Jean-Karl Vernay Audiját és Huff csapattársát, Mehdi Bennanit – azonban a Münnich Motorsport versenyzője még nem lélegezhet fel, mivel a bírák könnyen beidézhetik, amiért az utolsó percekben látszólag feltartotta Mullert. Michelisz Norbi ismételten le tudta győzni a bajnoki címre számottevően esélyesebb csapattársát, Gabriele Tarquinit – a BRC-s magyar a hetedik helyre kvalifikált. Az első tízbe még Frédéric Vervisch (Comtoyou-Audi) és Pepe Oriola (Campos-Cupra) fértek be.

A Zengő Motorsport versenyzőinek nem igazán alakult jól az időmérés, nagyon hiányzott az a 30 perces FP1. Nagy Norbi a 24. lett, de Szabó Zsolti meg csupán a 29., ami viszont még nagyobb baj, hogy a miskolci születésű versenyző az idejével még a 105%-os határt sem érte el – hasonlóan két makaói szabadkártyáshoz, Lam Kam Sanhoz és Rui Valentéhez –, így az első futam rajtrácsán csak zöld Cuprát láthatunk viszont.

Azonban az időmérő edzés végeredménye nem fog megegyezni az első verseny rajtsorrendje, mivel két versenyzőt is megbüntették csütörtökön. Gordon Shedden 10 helyes rajtbüntetést kapott automatikusan azt követően, hogy megkapta idei harmadik figyelmeztetését is, amiért a második szabadedzésen átlépte a fehér vonalat a depó kijáratánál. A WRT-pilótán kívül még Yann Ehrlacher fog hátrébb vándorolni a rajtrácson, ugyanis motort kellett cserélni a Hondájában a suzukai meghibásodás okán.

Mindez azt jelenti, hogy a közép-európai idő szerint szombat reggel 7 óra 25 perctől esedékes első futamon Michelisz Norbi a hetedik helyett a hatodik helyről indul. Azonban, mielőtt még ennyire előre ugranánk, a mai nap folyamán még jön a második időmérő edzés, 6 óra 35 perces kezdéssel.

Az első időmérő edzés végeredménye:

wtcr_2018_mac_q1.jpg

Fotó: Alexandre Guillaumot / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4614375319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.