"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

FE - ROSENQVIST MÉG EGY FUTAMRA VISSZATÉR

2018. november 15. - KovatsOliver

20180428174908j6i8910.jpg

Meglepő bejelentéssel állt elő a Mahindra Racing csütörtökön, miszerint csúszik Pascal Wehrlein Formula-E-debütálása, aminek következtében a szezonnyitón még az indiai gárda korábbi pilótája, Felix Rosenqvist fogja vezetni az autót.

Ahogyan arról már cikkeztünk, teljes vérfrissítés ment végbe a Mahindra Racing állandó versenyzői felállásában, miután Nick Heidfeld visszalépett a versenyzéstől, Felix Rosenqvist meg az IndyCarba igazolt, a Chip Ganassi Racing alakulatához – a német és a svéd helyét pedig Jerome d’Ambrosio és Pascal Wehrlein kettőse vette át.

Azonban a csütörtöki bejelentés értelmében még várnunk kell arra, hogy megvesse a lábát a Formula-E-ben a DTM 2015-ös bajnoka, miután minden jel arra mutat, hogy a Mercedesszel kötött élő szerződése a 2018-as naptári év végéig szól, hiába ért már véget az idény a Német Túraautó Bajnokságban már egy hónappal ezelőtt. Így az Ad Diriyah-i nyitófutamon még Rosenqvist fog vezetni az ex-F1-es pilóta helyett, aki ugyan az előszezoni tesztek alkalmával, Valenciában nem vezette a Gen2-es autót, de korábban annak fejlesztésében tevékenyen részt vett.

„Örülök, hogy Riyadh-ban visszatérhetek a srácokhoz a Mahindra Racingnél. Ez egy különleges alkalom lesz, mivel a Formula-E-ben egy izgalmas és új éra veszi majd kezdetét. Habár a valenciai előszezoni teszteken nem voltam jelen, a nyár folyamán, még a fejlesztési időszakban többször is vezettem az új autót, így azt gondolom, hogy felkészültnek kellene, hogy legyek. Várom már, hogy a csapatnál még egyszer felvegyem a munkát, és a legjobb formám fogom nyújtani annak érdekében, hogy sikerrel segítsem a csapatot az új szezon kezdetén” – nyilatkozta Rosenqvist, aki korábban három futamot nyert a szériában.

20181017125832als3051.jpg

Ferrari-akadémistát igazolt a Dragon

A minap pedig az amerikai Dragon Racing jelentette be, hogy a 2018/2019-es szezonra leigazolja a Ferrari F1-es juniorját, Antonio Fuocót a csapat teszt- és tartalékversenyzőjeként. Az olasz – aki a múlt hónapban, Valenciában vezette is a gárda Gen2-es autóját – idén a Forma-2-ben versenyez a Charouz Racing Systemmel, és a szezonzáró hétvége előtt a hetedik helyen áll az összetettben.

Fotó: LAT/Formula-E

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1114374971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.