"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

INDYCAR - 2019-BEN VISSZATÉR INDIANAPOLISBA FERNANDO ALONSO ÉS A MCLAREN!

2018. nov. 10., 21:05:00 - Szerző: KovatsOliver

fernando_alonso_101st_indianapolis_500_carb_tlwldkap0xvx.jpg

Szombaton este váratlan bejelentést tett a McLaren Brazíliában: jövőre a wokingi istálló ismét rajthoz áll az Indy 500-on, mégpedig Fernando Alonsóval a volánnál.

Már csak egyetlenegy mérföldkő hiányzik Fernando Alonso pályafutásából ahhoz, hogy Graham Hill után a spanyolok kétszeres Forma-1-es világbajnoka legyen a következő versenyző a motorsport történelmében, aki a Monacói Nagydíjat, a Le Mans-i 24 órást és az Indy 500-at megnyerve elérte a legendás Tripla Koronát. Ez az egy mérföldkő pedig a tengerentúli győzelem, miután 2006-ban és 2007-ben a hercegségben, idén pedig Franciaországban állhatott fel a dobogó legtetejére.

2017-ben már nekifutott az amerikai kihívásnak Alonso: a spanyol akkor ötödik lett az időmérőn, de a futamot befejezni már nem tudta, ugyanis húsz körrel a leintés előtt ki kellett állnia a versenyből, mivelhogy meghibásodott az autójában a Honda-erőforrás. Jövőre pedig ismét lehetősége adódik rá, ugyanis a McLaren bejelentette, hogy 2019-ben is rajthoz áll az Indy 500-on, Fernando Alonsóval – azonban a wokingi együttes nem árult el konkrétabb részleteket ennek kapcsán.

fernando_alonso_101st_indianapolis_500_carb_oqiq-lwbzl2x.jpg

„Már több alkalommal is egyértelművé tettem, hogy a vágyam az, hogy elérjem a Tripla Koronát. Hihetetlen tapasztalatokra tettem szert 2017-ben Indianapolisban, és a szívem mélyén tudtam, hogy ha lehetőségem lesz rá, vissza kell térnem. Különösen boldog vagyok amiatt, hogy mindezt a McLarennel tehetem meg. Mindig is ez a csapat lett volna az elsőszámú választásom, így örülök, hogy úgy döntöttek, hogy indulnak. Ez egy kemény verseny, ahol ismét a legjobbakkal kell majd megküzdenünk, ami egy hatalmas kihívás lesz” – kommentálta a hírt Alonso.

„Élvezettel tölt el minket, hogy visszatérhetünk a Brickyardra és erre az elképesztő versenyre. A McLaren hosszú és szerető kapcsolatot ápol az Indianapolis 500-zal, ami számunkra Fernandóval egy befejezetlen ügy. Kemény kihívás lesz nekünk, és a legnagyobb tisztelettel vagyunk a verseny és a versenytársak iránt” – tette hozzá a McLaren elnök-vezérigazgatója, Zak Brown.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8714364551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.