"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F1 - ÚJABB SZAKEMBER HAGYTA EL A WILLIAMS SÜLLYEDŐ HAJÓJÁT

2018. nov. 05., 21:15:00 - Szerző: KovatsOliver

lance_stroll_f1_grand_prix_mexico_yiyjzpdbzonx.jpg

A 2018-as szezon végén Rob Smedley, a Williams teljesítményfelelős igazgatója távozik Grove-ból, derült ki a csapat hétfő délelőtti kommünikéjéből.

Rob Smedley 2001-ben érkezett meg a Forma-1 körforgásába, ahol előbb a Jordannél, 2004 és 2013 között a Ferrari alkalmazásában állt, majd 2014-ben vette fel a munkát a Williamsnél, teljesítményért felelős igazgatói pozícióban. Azonban a grove-i együttes az elmúlt években jelentős formahanyatlásnak indult: 2014-ben és 2015-ben harmadikként, 2016-ban és 2017-ben ötödikként zárt a konstruktőri bajnokságban, idén pedig minden valószínűség szerint az utolsó hely jut nekik.

Ennek láttán Smedley hétfőn délelőtt, a Williams közleményében bejelentette, hogy a szezon végeztével elhagyja a csapatot, követve Dirk de Beer, valamint Ed Wood példáját, akik egészen májusig aerodinamikai vezető, valamint vezető tervezői státuszt töltöttek be a nagy múlttal bíró alakulatnál. Az egyelőre kérdéses, hogy mit fog csinálni jövőre Smedley, de még azt sem tudni, hogy ki fogja helyettesíteni a tapasztalt szakembert Grove-ban.

rob_smedley_f1_grand_prix_austria_practice_nf-b631-wb8x.jpg

„Élveztem a Williamsnél töltött időt. A csapat nagyszerű változáson ment keresztül azóta, hogy 2014-ben megérkeztem, öröm volt része lenni ennek. A Williams egy nagyon különleges csapat a Forma-1-es közösségben, és biztos vagyok benne, hogy a meglévő tehetséggel jobb dolgokra lesznek képesek. A csapat mindig is közel áll a szívemhez, de 20 év Forma-1-es év után úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy reflektáljak bizonyos dolgokra, és kiértékeljem azt, hogy mi legyen a következő lépés” – idézi a közlemény Smedley-t. – „Addig is több szeretnénk tölteni a családommal, amíg döntök a jövőbeni lehetőségeim kapcsán.”

Claire Williams, a helyettes csapatfőnök így búcsúztatta a szakembert, aki sokak számára Felipe Massa versenymérnökeként vált ismertté: „Öröm számunkra, hogy Rob az elmúlt négy évben a csapat része volt, mind emberi, mind szakmai szempontból hiányolni fogjuk. Akkor csatlakozott hozzánk, amikor teljesítmény terén eléggé a padlón voltunk, így hálásak vagyunk azért, amiért ő mégiscsak meglátta bennünk a potenciált ahhoz, hogy változtassunk a dolgokon. Az itt töltött ideje alatt, a szerepe révén látványosan közreműködött a csapat működésében. Sokunkat inspirált a Forma-1 iránti lelkesedésével és szenvedélyével. Rob már jó ideje a sportágban van, így teljes mértékben megértjük és tiszteletben is tartjuk a döntését, és most megérdemelten tölthet egy kis időt a feleségével és a fiaival. A legjobbakat kívánjuk neki, és teljes szívből köszönjük az idejét, a szenvedélyét és a küzdőszellemét, amit a Williamsnek adott.”

Ezzel a bejelentéssel még inkább kutyaszorítóba került a Williams, mivel a három neves szakember távozásán túl az egyre ingatagabb anyagi helyzet miatt is fájhat a csapat feje, mivel az év végeztével Lance Strolléktől és a Martinitől befolyó pénzösszegektől is érzékeny búcsút kell venniük. Tovább süllyed az a bizonyos hajó…

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3214355201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.