"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

INDYCAR - ÚJABB SVÉD ÚJONC A TENGERENTÚLON: ERICSSON AZ SPM-NÉL

2018. október 31. - KovatsOliver

dqxzwl4w4aa24p-.jpg

A Sauber Forma-1-es csapatánál jövőre már csak teszt- és tartalékpilótái pozíciót betöltő Marcus Ericsson az IndyCarban próbál majd szerencsét. A svéd, aki a száguldó cirkuszban öt szezont húzott le, a Schmidt Peterson Motorsports csapatánál lesz James Hinchcliffe csapattársa és kvázi a sérült Robert Wickens helyettese.

Marcus Ericsson három GP2-es futamgyőzelemmel a zsebében, 2014 elején érkezett meg a Forma-1-be a Caterham pilótájaként, majd az elmúlt négy szezont a Sauber színeiben futotta le. A svéd 2018 végeztével összesen 97 rajtot számlálhat, azonban utána – átmenetileg mindenképpen – félre kell állnia, mivel 2019-ben a csapat állandó versenyzői a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen, valamint Antonio Giovinazzi lesznek.

dqxzwl4wsaitjvq.jpg

„Megtiszteltetés, hogy a Schmidt Peterson Motorsports és az IndyCar egyik versenyzője lehetek a 2019-es szezonban. Úgy érzem, ez egy tökéletes lépés számomra, öt Forma-1-es szezont követően. Már alig várom, hogy elkezdjem a közös munkát az SPM és a csapat valamennyi dolgozóval, akikről már nagyon sok jót hallottam. Több nagyszerű sikert is elkönyvelhetett magának a csapat az elmúlt években, így keményen fogok dolgozni azért, hogy ezen az ösvényen folytathassuk” – idézi a sajtóközlemény a 28 éves svéd pilótát, aki eközben a Saubertől sem szakad el teljesen, mivel Hinwilben tartalékos lesz. – „Nagyszerűen néz ki az IndyCarban való versenyzés, és izgatottan érzem magam amiatt, hogy ennek részese lehetek a jövőben. Elsősorban minden a tanulásról fog szólni, mivel a pályák zöme és az oválversenyzés is új lesz nekem. Tudom, nem lesz könnyem, de ez egy olyan kihívás, amit már nagyon várok.”

„Ric Peterson és én nagyon izgatottak vagyunk amiatt, hogy a csapatunkban köszönhetjük Marcust. Már jelentős tapasztalattal rendelkezik a legnagyobb motorsportos szériákból, így hisszük, hogy képes lesz hozzátenni a mi fejlesztési programunkhoz is, ami 2018 korai szakaszában kezdődött el. Valamennyi pálya az IndyCar-naptárban új lesz a számára, főleg az oválpályák, de bízunk a tanulás iránti vágyában és a munkamoráljában. Azt gondoljuk, hogy ő és James jó csapatot fognak alkotni, nyomni fogják egymást előre és a győzelmekért harcolhatnak majd” – tette hozzá Sam Schmidt, a csapat társtulajdonosa.

dqxzwl1wkae2ck5.jpg

Ericsson a csapat #7-es számú gépét fogja hajtani Hinchcliffe csapattársaként, mivel a #6-os rajtszámot egyfajta gesztusként félretette a csapat arra az eshetőségre, hogy ha Robert Wickens – aki éppen élete egyik legnagyobb harcát vívja – vissza akar, és vissza is tud térni. Nem ő lesz az egyetlen svéd újonc a rajtrácson, mivel Félix Rosenqvist a Chip Ganassi-csapatot fogja erősíteni, az ötszörös bajnok Scott Dixon csapattársaként.

Emellett Jack Harvey indulását is megerősítették, aki az SPM és a Meyer Shank Racing közös gondozásában lévő autót terelgetheti továbbra is, „részmunkaidőben”.

Fotó: IndyCar / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3514335613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.