"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F1 - SZÁRNYASZEGETTEN

2018. október 21. - KovatsOliver

38252605_2340766919320615_263716820245020672_n.jpg

Szombaton kiderült, hogy a csapatok nem vihetik pályára az új, a 2019-es szabályváltozások alapján megépített első vezetőszárnyakat az év utolsó tesztjén, Abu Dhabiban.

Mint az ismeretes, jövőre ismét aerodinamikai szabályváltozások lépnek életbe a Forma-1-ben, amiknek következtében látványosabb változáson megy át az autók orra: új, egyszerűbb első szárnyakat láthatunk – a cél pedig az, hogy a turbulens levegő csökkentésével több – és nem mesterséges – előzéseket lássunk a futamokon. Néhány csapat már a hungaroringi szezonközi tesztre elhozta ezek prototípusait kipróbálás céljából, és minden bizonnyal ez lett volna a terv a szezonvégi gyakorlásra is, amit a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után tartanak.

Azonban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a hétvégén leszögezte, hogy a csapatok nem vihetnek pályára olyan alkatrészeket, amelyek a 2019-es fejlesztések részét képezik, ugyanis az alkalom gumitesztként van bejegyezve. Ráadásul még a hátralévő nagydíjhétvégék szabadedzésein sem lehet kipróbálni, ugyanis a jelenlegi szabályok értelmében a megengedettnél szélesebbek a szóban forgó szárnyak. Így a csapatok kénytelenek lesznek a szélcsatornás és a CFD-adatokra támaszkodni az előszezoni tesztekig, amiknek a barcelonai pálya ad otthont.

Az új szárnyak 20 centivel lesznek szélesebbek és 2.5 centiméterrel mélyebben fognak feküdni, valamint a komplikáltabb szárnyvéglapoktól és -elemektől mentes lesz.

Fotó: Williams Martini Racing / Facebook

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5514313669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.