TCR EU - RAJT-CÉL SIKERT ARATOTT TASSI, MICHELISZ DOBOGÓRA ÁLLT AZ ELSŐ BARCELONAI FUTAMON
TCR Europe 2018: Barcelona - 1. futam

2018-2018_barcelona_qualifying---2018_barcelona_09_attila_tassi_54.jpg

Viszonylag eseménydús versenyt produkált szombaton, Barcelonában a TCR Európa-kupa mezőnye, viszont volt valaki, aki semmitől és senkitől sem zavartatva autózhatott az élen. Őt pedig Tassi Attilának hívták, aki az asseni második futam után ismét győzni tudott, míg Michelisz Norbi a harmadik helyen látta meg a kockás zászlót.

A rajtnál nagyon szépen jöttek el az első sorból a HELL-KCMG-Hondák, így Tassi Attila és Josh Files kettőse könnyedén el tudott fordulni az első két pozícióban, mialatt hátrébb Michelisz Norbi próbált utat csinálni a másik M1RA-snak, Nagy Daninak Ashley Sutton mellett, de nem bizonyult sikeresnek az akció, így mindkét Hyundai-pilóta maradt a rajtpozíciójában, az ötödik és a hetedik helyen – Nagy eredetileg a nyolcadik helyről indult volna, de Kris Richardot leggyorsabb időmérős körének törlésével büntették a pályahatárokra vonatkozó szabály megszegése miatt.

A biztonsági autó már az első kör végén pályára lépett, ugyanis a rajtrácson ragadt Nikola Miljković a LEIN Racing Cuuprájával. A fázis elején érdekes jelentnek lehettünk szemtanúi, ugyanis Michelisz Norbit megelőzte a 10-es kanyarban Sutton, de a BTCC tavalyi bajnoka aztán visszaadta a pozíciót. Azonban a harmadik kör elején már folytatódhatott is a verseny: az újraindításnál maradt az első öt pozícióban a Tassi, Files, Borković, Azcona, Michelisz sorrend.

Három körrel később Nagy Dani veszített egy pozíciót a bajnokságért harcoló Jean-Karl Vernay-jel szemben, mialatt a mezőny közepén történt egy kisebb koccanás Stian Paulsen és Nathanaël Berthon között, aminek következtében a WTCR-ben versenyző francia Comtoyou-pilóta keresztbe állt, majd a garázsba hajtott.

Az utolsó percekre Josh Files elfogyasztotta a gumijait, ami után előbb pozíciókat veszített, majd kiállt a versenyből, így Borković feljött másodiknak, mialatt Michelisz és Sutton is megelőzte Azconát, ami által a magyar felzárkózott harmadiknak.

2018-2018_barcelona_qualifying---2018_barcelona_09_attila_tassi_90.jpg

A pole után a futamgyőzelem is megvan.

Az utolsó körben a M1RA-pilóta és -csapattulajdonos még támadta a Target Competition szerb versenyzőjét, de előzni már nem tudott. Tassi végül több mint három másodperccel előzte meg a Borković-Michelisz duót, így a HELL-KCMG magyarja idei második győzelmét aratta. Negyedikként Sutton, majd Azcona és Vernay láta Kris Richard (Target-Hyundai), Julien Briché (JSB-Peugeot) és Reece Barr (Target-Hyundai) tették teljessé.

A szombati eredményekkel pedig a fináléra halasztódott a bajnokavatás, ugyanis a jelenleg 177 pontot számláló Mikel Azcona 23 ponttal előzi Borković-ot és 24-gyel Tassit és Vernay-t. Nagy Dani 120 egységgel rendelkezik, így a legjobb esetben is ötödik lesz az összetettben. A csapatbajnokságban a 266 pontos HELL-KCMG csapata 3 ponttal áll a Target Competition előtt, míg a harmadik helyen a PCR Sport lemaradása jelentősebb, 57 egységnyi lemaradással áll. Azonban a PCR-t még becserkészheti a 191 pontos Lukoil Leopard Team, valamint a 181 pontos M1RA.

Vasárnap 15 óra 55 perctől bonyolítják le a szezonzáró versenyt, amit a TCR YouTube-csatornája mellett a Sport 1 is élőben sugároz.

Az első futam végeredménye:

tcr_eu_2018_esp_r1.jpg

Fotó: TCR Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6614312601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása