TCR EU - MICHELISZ IDÉN ELŐSZÖR VERSENYEZ A M1RA-VAL

img_7498.JPG

Újra saját csapata, a M1RA színeiben láthatjuk versenyezni Michelisz Norbit – a magyar versenyző a TCR Európa-kupa barcelonai fináléján lesz Nagy Dániel csapattársa.

Tavaly kétszer is, a TCR Nemzetközi Széria hungaroringi és thaiföldi hétvégéjén is a M1RA-val állt rajthoz Michelisz Norbert – hazai pályán egy második hellyel, Ázsiában pedig egy győzelemmel segített be. 2018-ban viszont először fog a saját csapatával szerepelni a magyar versenyző – aki tavaly második lett a WTCC-ben, idén pedig a Túraautó Világkupa bajnoki címéért harcol a BRC-csapat Hyundaijával – a TCR Európa-kupa utolsó, barcelonai hétvégéjén, és ezáltal besegíteni Nagy Dánielnek, a M1RA állandó versenyzőjének, aki matematikailag ugyan még a bajnoki címre is rendelkezik némi sansszal, de a leginkább reális célkitűzés az összetettbéli harmadik hely lehet.

„Norbi valahányszor velünk tart, az nagy érzelmi pluszt ad a csapatnak. Hatalmas megtiszteltetés egy világklasszis versenyzővel együtt dolgozni mindenkinek a M1RA-nál, így elképesztően büszkén és izgatottan várjuk ezt a versenyhétvégét Barcelonában. Most az a feladatunk, hogy Norbi kiemelkedő tapasztalatát és tudását eredményekre váltsuk a pályán. Hatalmas köszönettel tartozunk a szponzorainknak és mindazoknak, akik segítettek abban, hogy Norbi újra autóba ülhessen a M1RA-ban” – idézi a M1RA által kiadott sajtóközlemény Bári Dávid csapatfőnököt.

„Mindenki tudja, hogy a M1RA többet jelent nekem egy csapatnál, inkább olyan, mint egy család. WTCR-es Hyundai-versenyzőként érzem a felelősséget, így a legjobb tudásom szerint segítem a gyártót, a M1RA-t és Nagy Danit Barcelonában. Hálás vagyok a BRC Racing Teamnek és a Hyundai Motorsport Customer Racingnek, hogy támogatnak ebben a kihívásban” – tette hozzá Michelisz Norbi, aki számára sűrű két hét van kilátásban, hiszen egy héttel az e hétvégi barcelonai kalandot követően már Suzukában, a WTCR idei utolsó előtti helyszínen van jelenése.

Ezzel a bejelentéssel biztossá vált, hogy három magyar biztosan ott lesz a mezőnyben, hiszen nem szabad megfeledkeznünk Tassi Attiláról sem, aki a HELL-KCMG Hondájával szinte egálban van Naggyal a bajnokságban, és szintén az összetett dobogóért küzd, míg a hongkongi együttes a csapatbajnoki címért, amelyekben most segítségükre lesz a német TCR-sorozat egyik élmenője, Mike Halder.

Fotó: Landek Norbert / Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9814302429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat