DTM - MENTŐÖV: LESZ HARMADIK GYÁRTÓ 2019-BEN!

img_1955.JPG

Nem marad ellenfél nélkül az Audi és a BMW, ami egyúttal a DTM jövőjének megmenekülését is jelenti: jövőre ugyanis beszáll a bajnokságba a HWA technikai támogatásával felkészülő Aston Martin!

Mint az ismeretes, a 2018-as szezon végeztével – amire már ezen a hétvégén sor kerül – kiszáll a Német Túraautó Bajnokságból a Mercedes azért, hogy a továbbiakban a Forma-1- és a Formula-E-projektre koncentrálhasson. Így egy ideig kérdésessé vált a DTM jövője, ugyanis két márkával, az Audival és a BMW-vel igencsak körülményesen lehetett volna megoldani a folytatást – mindenesetre a szervezők már a stuttgartiak tavalyi bejelentését követően márkahajhászásba kezdtek, mint kiderült, nem is eredménytelenül.

A csütörtökön tett bejelentést értelmében ugyanis az Aston Martin jelenti a mentőövet és egyúttal a szériából jó eséllyel bajnokként távozó Mercedes utódját a bajnokság számára. Egyelőre kérdéses, hogy pontosan hány Aston Martin Vantage-et állít csatasorba és mely versenyzőkkel a projektet irányító, a HWA támogatását élvező és jelenleg a Blancpain Endurance Seriesben versenyző R-Motorsport, amely a svájci AF Racingnek a része.

„Egy olyan luxus sportautó márka, mint amilyen az Aston Martin is, csatlakozása történelmi eseménynek és a nemzetközi szériává alakítás folyamatában egy mérföldnek számít a DTM számára” – nyilatkozta Gerhard Berger, a DTM-et promótáló ITR elnöke, utalva arra, hogy a szervezők továbbra sem vetették el a lehetőséget, hogy rövid időn belül, akár már 2020-ban nemzetközivé váljon a sorozat. – „Meg vagyok győződve afelől, hogy az ITR és a GTA nemzetközivé tételén alapuló együttműködésnek látható hatásai lesznek majd a jövőben csatlakozó gyártókra, akárcsak az Aston Martin DTM-hez való csatlakozásának.”

„Örülünk annak, hogy az Aston Martinnal karöltve egy híres és nemzetközi orientációs célokkal rendelkező topbajnoksághoz csatlakozhatunk. A márkánknak egy számottevő kihívást jelent az, hogy prémium manufaktúrákkal szállhatunk majd harcba. Döntésekben nagyon fontos szerepet játszottak az új technikai szabályok és a nemzetközivé válással kapcsolatos célkitűzések” – idézi a sajtóközlemény Florian Kamelger – aki az AF Racing társalapítója és az R-Motorsport csapatfőnöke – szavait.

Érdekesség, hogy az új, 2000 óta húzódó DTM-érában az Aston Martin lesz az első nem német gyártó a szériában. Az utolsó ilyen márka még az Alfa Romeo volt, 1996-ban!

Fotó: Landek Norbert / Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5614296761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat