"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

CSAKIS HÖLGYEKNEK!

2018. okt. 10., 10:15:00 - Szerző: KovatsOliver

dpie2kxw0aazct-.jpg

2019 tavaszán új formulaautós széria indult „W Series” néven, amiben csak és kizárólag női versenyzők indulhatnak – a győztes félmillió dollárt vághat zsebre!

A hat – európai – fordulóból álló sorozat jövő májusban rajtol el, amelynek résztvevői 30 perces versenyeket futnak majd, de a jövőben Ausztráliában, Ázsiában és Amerikában is felbukkanhat a csak női pilótákból álló, 18-20 fős mezőny.

A célja az, hogy a női versenyzők számára esélyegyenlőséget biztosítanak, amely által akár még a Forma-1-be is lehetőségük lehet bekerülni, aminek érdekében a tehetségeket olyan nagy, a száguldó cirkusz világában ismert nevek segítik majd, mint David Coulthard, Adrian Newey, valamint Dave Ryan.

A nevezés ingyenes lesz, viszont a pénzdíjazás ehhez képest kifejezetten bőkezű: összesen másfél dollár kerül majd kiosztásra, amelyből csak a győztes kap félmilliót, a maradék egymilliót meg a 2-18. helyezettek között osztják el arányosan.

Ami a technikai paramétereket illeti, Tatuus T-318 típusú Forma-3-as karosszériákat láthatunk majd, amikhez az Autotecnica Motori biztosít 1.8 literes turbómotorokat.

Számos részletet azonban még nem erősítettek meg a szériával, mint például azt, hogy a szériát figyelembe veszik-e az FIA-szuperlicensz pontszámítási rendszerében, valamint, hogy mely pályákra látogat majd el a mezőny – igaz, utóbbi kapcsán a szervezők elintették, hogy a legjobb és leghíresebb helyszínek adnak majd otthon a futamoknak.

Fotó: W Series

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7114293423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.