"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

WTCR - BJÖRK A VASÁRNAPI POLE-T IS ELHAPPOLTA NINGBÓBAN, MICHELISZ MÁSODIK

WTCR 2018: Ningbo - Második időmérő edzés

2018. szeptember 30. - KovatsOliver

03718008_1mdm9989-1.jpg

Megállíthatatlannak tűnik az Yvan Muller Racing svéd pilótája, Thed Björk, aki a szabadedzéseket, illetve a szombaton megrendezett időmérőt és első versenyt követően a második kvalifikáción is kisajátította magának az első helyet. Michelisz Norbert pedig tovább folytatta remek időmérős szériáját, második lett a BRC-Hyundaijal.

Yvan Muller vezetésével már az időmérő első szegmensét uralták a Hyundaiok, ugyanis a négyszeres világbajnok mögött Michelisz Norbi és Thed Björk zárt. Ismételten nagyon kicsik voltak a különbség, annyira, hogy még a 17. helyezett is egy másodpercen belül volt a franciához – ennek pedig elsősorban Jean-Karl Vernay látta kárát, aki a WRT-Audival mind a második, mind a harmadik futamnak csak a 13. rajtkockából vághat majd neki. Elveszítettük a Q1 során a tegnapi rajt utáni kalamajkában igencsak komoly harci sérüléseket elszenvedett, majd toldozott-foltozott zengős Cuprákat is: Szabó Zsolt Dávid a 17., Nagy Norbi a 20. helyen végzett.

A Q2-ben a versenyzőknek azzal a komoly kihívással kellett szembesülniük a 6 kilométeres ningbói pályán, hogy ezúttal már csak 10 perc állt a rendelkezésükre – így a továbbjutott 12 pilóta nagyja két gyorskört tett meg. 1:50.150-es idővel pedig Esteban Guerrieri zárta az élen a második szakaszt, Gabriele Tarquini, Björk, Michelisz és az SLR-Volkswagent terelgető Rob Huff előtt.

2012 világbajnoka az utolsó pillanatokban abszolválta a továbbjutást, miután kitolta a TOP-5-ből a Comtoyou Racing belgáját, Frédéric Vervisch-t, akit aztán még csapat- és honfitársa, Denis Dupont is megelőzött. Kettejük mögött Yann Ehrlacher végzett a Münnich-Hondával, nagybátyja, Yvan Muller és Huff csapattársa, Mehdi Bennani előtt – a marokkói ezzel bebiztosította magának az első rajtkockát a fordított rajtrácsos, második versenyre, legyőzve Nathanaël Berthont és a Boutsen Ginion Racingnél a kínai állomásokra beugró Ma Qing Huát.

A Q3-ban nem futott aztán valami jó kört Huff – olyannyira nem, hogy még a Q2-es idejénél is fél másodperccel volt lassabb, így nemsokára Björk átugrotta őt egy fél másodperccel jobb körrel. A svéd 1:50.371-es körét meg már senki sem tudta megelőzni, és így idei hatodik pole-ját szerezte meg. Közte meg Huff között Michelisz Norbi, Guerrieri, Tarquini sorrend alakult ki – közülük az utóbbi hibázott egy komolyabb a második szektorban, míg a magyar hyundaios és az argentin hondás elmaradtak a Q2-es körüktől, hasonlóan Huff-hoz.

Azonban Tarquini így is növelte előnyét a pontversenyben Mullerrel szemben, az olasz előnye már 11 pont. A második verseny 8 óra 20 perckor, a harmadik pedig 9 óra 40 perckor rajtol majd el, mindkettőt élőben közvetíti az Eurosport 1 és az M4 Sport is.

A Q1 végeredménye:

wtcr_2018_chn1_q2_q1.jpg

A Q2 végeredménye:

wtcr_2018_chn1_q2_q2.jpg

A Q3 végeredménye:

wtcr_2018_chn1_q2_q3.jpg

Fotó: Marc de Mattia / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2114272061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.