"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

INDYCAR - ÚJABB FIATAL TEHETSÉGET SIKERÜLT ELCSÁBÍTANI A TENGERENTÚLRA

2018. szeptember 30. - KovatsOliver

20180316215426w6i0768.jpg

Pénteken megerősítették, hogy az ötszörös bajnok Scott Dixon új csapattársat kap jövőre a Chip Ganassi Racingnél, ugyanis Felix Rosenqvist, napjaink egyik legsokoldalúbb tehetsége váltja Ed Jones-t.

Felix Rosenqvist személyében egy rendkívül sokoldalú és sokat látott versenyzőről beszélhetünk továbbra is meglehetősen fiatal, 26 éves kora ellenére. A svéd az elmúlt években versenyzett a Formula-E-ben, a DTM-ben, a Super Formulában, a Forma-3-as Euroszériában és a Forma-3-as Európa-bajnokságban – utóbbiból 2015 végén bajnokként távozott, majd egy évvel később az IndyCar előszobájában, az Indy Lights-ban lett bajnok.

Mégis a legtöbb talán a Formula-E-ből ismerhetik, ahol két teljes szezont húzott le a Mahindra Racing csapatánál, amelyek közül az elsőt a harmadik, a másodikat meg a hatodik helyen zárta az összetettben – 24 versenyéből hármat tudott megnyerni, és összesen hetet zárt dobogós pozícióban.

Néhány nappal ezelőtt meg bejelentették, hogy Rosenqvist pályafutása ismételten új irányt vesz, ugyanis 2019-ben teljes szezont fog futni az IndyCarban, nem is akárhol: a Chip Ganassi Racing versenyzője lesz, az ötszörös bajnok, Scott Dixon oldalán. A svéd pilóta Mid-Ohióban már tesztelte a csapat versenygépét, tempójával és visszajelzéseivel pedig valósággal lenyűgözte Dixont, az új-zélandi versenymérnökét, Chris Simmonst, valamint a csapatmenedzser Mike Hull-t is.

42683528_10156543882898913_4103568383465750528_n.jpg

Tengerentúli igazolása kapcsán azonban felmerültek aggodalmak, ugyanis a jelek szerint Rosenqvist a Formula-E-ben is folytatja a karrierjét a Mahindránál, ami azért lehet(ett volna) problémás, mert jövőre hatszor ütközik egymással az elektromos széria és az IndyCar versenynaptár. A svéd pilóta menedzsere, Stefan Johansson azonban a motorsport.com kérdésére reagálva leszögezte, hogy a következő szezonban valamennyi IndyCar-verseny teljesítése fogja élvezni a prioritást.

„Felix remekül megismerkedett a csapattal és nagyon rövid után már a mi rendszerünk szerint követően tudott dolgozni azt követően, hogy néhány alkalommal átugrott hozzánk tesztelni” – nyilatkozta Ganassi, hozzátéve, hogy rendkívül boldog amiatt is, hogy az NTT DATA-val sikerült megújítania a csapatnak a partneri szerződését. – „A képességei láttán meg a menedzsmentünk és a mérnökeink is le voltak nyűgözve. Az időzítés megfelelő számára, hogy beüljön a #10-es autóba, és azt gondolom, hogy sokak nevében mondhatom azt, hogy magabiztosak vagyunk annak kapcsán, hogy mire lesz képes a volán mögött a következő szezonban.”

„Nem kifejezés, hogy mennyire boldogan vagy izgatottan várom, hogy megtegyem ezt a lépést a pályafutásomban. Egy álmom válik valóra azzal, hogy az IndyCarban versenyezhetek, ráadásul Chip csapatában. Amióta csak az eszemet tudom, figyelemmel kísértem a csapatot, és ez az a csapat, amelynek bármelyik pilóta szívesen versenyez” – mondta Rosenqvist. – „Scott egy borzasztóan jó szezont tudhat maga mögött három győzelemmel és az ötödik bajnoki címével, így nem is kérhetnék jobb csapattársat. Alig várom, hogy elkezdődjön a szezon, és együttműködhessek a csapattal.”

Az IndyCar 2019-es szezonja március 10-én, St. Petersburgben rajtol majd el.

Fotó: LAT/Formula-E Media, Chip Ganassi Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9214272053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.