BRAKING NEWS MOTORSPORT

"Szenvedélyünk az autósport!"

INDYCAR - DIXON ÖTÖDIK KORONÁJA
IndyCar 2018: Sonoma - Futam

dnq3mzjuwae8l_6.jpg

Ryan Hunter-Reay domináns futamgyőzelmét és Scott Dixon ötödik világbajnoki címét hozta a sonomai szezonzáró, amelyen a bajnokságért vívott harc szinte már az első kanyarban eldőlt az új-zélandi számára azt követően, hogy legközelebbi riválisa, Alexander Rossi koccant a saját csapattársával, Marco Andrettivel, ezzel visszaesve a mezőny végére és egy kényszerkiállást generálva magának – mindennek ellenére 7. lett, amellyel legalább a második helyét meg tudta őrizni az összetettben.

Közép-európai idő szerint már a hétfő hajnali órákban került sor a 2018-as IndyCar-szezon tizenhetedik és egyben utolsó versenyére. A sonomai duplapontos szezonzárónak összesen négy versenyző vághatott neki úgy, hogy legalább matematikai eséllyel rendelkezik a bajnoki cím megszerzésére: az 598 pontos Scott Dixon, a 27 pontos hátrányban lévő Alexander Rossi, valamint a 87-87 egységnyi lemaradást magáénak tudó Josef Newgarden és Will Power.

Közülük a legelőnyösebb helyzetből a Ganassi-pilóta Dixon vághatott neki a 85 körös versenynek; egészen pontosan a második helyről, Rossi csapattársa, Ryan Hunter-Reay mögül. Newgarden eközben a 3., az új-zélandiak négyszeres bajnokának legfőbb riválisa a 6., Power meg a 7. rajtkockát foglalhatta el.

Robert Wickens on Twitter

Just a few words from Rehab, also good-luck to everyone in Sonoma this weekend! https://t.co/7TD7pHnp4N

Azonban nem sokkal az előtt, hogy kezdetét vette volna a sonomai verseny, egy megható videó terjedt el futótűzként az interneten, amelyben Robert Wickens üzent a rajongóknak – a kanadai először szólalt meg nyilvánosan a rémisztő poconói balesete óta: „Üdv. mindenkinek! Csak szeretnék nektek egy rövid üzenetet küldeni, hiszen nyilvánvaló módon sok idő telt azóta, hogy utoljára posztoltam a közösségi médiában. Azonban köszönetet akartam mondani mindnyájatoknak a kedves szavakért és a felőletek áradó pozitivitásért, amely az abszolút világot jelentette számomra és a családomnak. Már a rehabilitáción vagyok és próbálom újra 100%-os lenni, amint csak lehetséges, de azt nem tudom, mit tartogat nekem a jövő, mivel nagyon hosszú út vezet felépülésig. Minden, amit mondhatok, hogy megígérem, hogy a lehető legkeményebben fogok dolgozni és edzeni azért, hogy a lehető leggyorsabban visszatérhessek egy versenyautóba. Most pedig sok sikert szeretnék kívánni mindenkinek Sonomában, nézni fogom élőben a futamot a TV-ben.”

Ez a videó amiatt is volt fontos, mert a balesete óta majdnem eltelt egy hónap, a csonttörései miatt pedig műtétek sorozatán esett, ráadásul a gerincvelő sérülésének mértékét továbbra sem tudták megállapítani.

IndyCar Series

The green flag brought trouble for Alexander Rossi � � NBCSN (https://bit.ly/2wnMIna) � racecontrol.indycar.com � NBC Sports App | Verizon INDYCAR Mobile � @AdvanceAuto IndyCar Radio Network...

A rajt után Hunter-Reay megőrizte a vezetést Dixon és Newgarden előtt, miközben Rossi már az első kanyarban bajba került azt követően, hogy hozzáért csapattársához, Marco Andrettihez. Megsérült a Forma-1-et is megjárt amerikai első vezetőszárnya, amely ráadásképpen még a jobb első gumiját is kivágta – így a #27-es Dallara-Hondánál rögtön be kellett iktatni egy kényszerkiszállást, amellyel a két évvel ezelőtt Indy 500 győztese a mezőny végére esett vissza.

Ezt követően Hunter-Reay már a verseny meg tudott lógni valamennyire Dixon elöl, aki minden erőfeszítése ellenére sem a boxkiállásoknál, sem az újraindításoknál nem tudta elcsípni az Andretti Autosport amerikai versenyzőjét, aki a Road America-i pályán aratott sikere után a második (és egyben utolsó) győzelmét is megszerezte 2018-ban, 2.7 másodperces előnnyel. Scott Dixon pedig a második helyen célba érve és 2003, 2008, 2013 és 2015 után ismét bajnok lett az IndyCarban.

dnqctxwuyaamvta.jpg

Will Power, 2014 bajnoka ért célba a harmadik helyen csapattársa, Simon Pagenaud előtt, aki mögött Marco Andretti és Sébastien Bourdais értek célba. Alexander Rossi végig küzdött a 85 körös verseny folyamán – az andrettis eleinte ötödiknek zárkózott fel, azonban az utolsó körökre elkoptak a gumijai, de annak ellenére célba ért a hetedik helyen, hogy még körhátrányban is volt a versenynek egy bizonyos szakaszában.

Josef Newgarden pedig csak a nyolcadik lett a harmadik helyről indulva; a tavalyi bajnok mögött a Harding Racing újoncával, Patricio O’Warddal és Ed Jonesszal lett teljes.

A verseny egyébként komolyabb izgalmakkal nem szolgált, a biztonsági autót is csak egyetlen alkalommal kellett pályára rendelni. Történt ugyanis, hogy a 42. körben, a 6-os kanyar kijáratánál Graham Rahal megállt a Rahal Letterman Lanigan Racing gépével – ezzel a csapat versenye totális kudarcba fulladt, ugyanis Takuma Sato autójában a Honda-motor még a táv első negyedében elfüstölt, viszont jövőre az RLLR változatlan felállással folytathatja, ugyanis épp a verseny előtt jelentették be az ex-F1-es japán szerződéshosszabbítását. Rajtuk kívül még Charlie Kimball és Spencer Pigot voltak azok, akik nem látták meg a kockás zászlót.

Ami meg a bajnoki pontállást illeti, Dixon a maga 678 pontjával és 57 egységnyi előnnyel lett 2018 bajnoka Rossi előtt. A harmadik helyen Power lemaradása már a 100 pontot súrolta, mialatt Hunter-Reay karrierje 18. győzelmével átugorta Newgardent és negyedik lett összetettben.

A tengerentúli bajnokság 2019-es szezonja március 10-én, a St. Petersburg-i pályán rajtol majd el.

Eredmények hamarosan!

Fotó: CGR IndyCar / Twitter, Andretti Autosport / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5114244397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat