"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

GP3 - KETTŐS GYŐZELMET ARATOTT A TRIDENT, KIZÁRTÁK A BAJNOKESÉLYESEKET

GP3 2018: Monza - Sprintfutam

2018. szeptember 03. - KovatsOliver

_56i0637_4471420.jpg

Dupla Trident-öröm és dupla ART-bánat a GP3-as monzai sprintfutamot követően.

A piros lámpák elalvását követően nem fogott valami jó rajtot Richard Verschoor – az MP újonca mellett a Rettifilo-sikánig két tridentes, Pedro Piquet és Giuliano Alesi is megelőzte a hollandot. Aztán Verschoor megpróbálta visszaelőzni Alesit a Roggia-sikánnál, de a vizes kerékvetőt megcsípve leszaladt a pályáról, viszont vissza tudott jönni a harmadik helyre.

A kör második felében Alesi elkezdte támadni Piquet-t, de mire a francia ki tudta volna vitelezni a manővert, pályára küldték a biztonsági autót: történt ugyanis, hogy a Lesmo 2 és az Ascari-sikán közötti egyenesben az Arden franciája, Gabriel Aubry és a jenzeres Juan Manuel Correa összeütköztek – mindkettőnek az autójáról letört a hátsó vezetőszárny, Aubrynál pedig az autó bal eleje is megrongálódott.

Az ötödik kör elején folytatódhatott a verseny. Szinte rögtön az újraindítás után előzéssel próbálkozott Alesi annak ellenére, hogy a Parabolicában megcsúszott – azonban a francia besokallt a célegyenes végén, így Piquet maradt az élen, mialatt az ART bajnoki éllovasa, Anthoine Hubert maga mögé utasította Verschoort a harmadik helyért.

Két körrel később a rutintalan holland újabb pozíciót veszített Callum Ilott-tal szemben, majd a szombati futam győztese, David Beckmann is utolérte – Verschoor a következő körben ismét elhagyta a pályát a Roggia-sikánnál, de ennek ellenére visszajött a tridentes német elé. A következő körben megint izgalmas csata alakult ki a vezetésért, amelynek során pozíciócsere is történt: Alesi a célegyenes végén még nem járt sikerrel Piquet-vel szemben, azonban a Curva Grandéban a belső íven húzott el a brazil mellett.

A 9. körben Piquet megpróbált visszatámadni, de kénytelen volt tartani a pozícióját Alesi mögött, miközben három ART-s – Hubert, Ilott és Mazepin – is utolérte őket. Három körrel később a brazil megint támadott Alesival szemben: a célegyenes végén a háromszoros Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet fia be is vetődött a francia mellé és elé, de öröme megint csak a Curva Grandéig tartott, mivel Alesi ismét visszaverekedte magát az első helyre.

Négy körrel a leintést megelőzően újabb – ezúttal a bajnokság szempontjából is – számottevő változás történt az élmezőnyben: Hubert egy kicsit teszetoszának tűnt, így Ilott a célegyenesben a DRS segítségével meg tudta előzni a franciát, átvéve a harmadik helyet.

Két kör volt hátra, amikor Piquet megint a fejébe vette azt, hogy visszakaparintja az első helyet: a célegyenes végén azonban még nem tudott előzni a brazil, de a Roggia-sikánnál már igen! Erre pedig Alesinak már nem volt válasza, így Pedro Piquet idei második győzelmét szerezte meg, a dobogóra rajta kívül még Alesi és Ilott állhattak dobogóra.

A bajnoki éllovas Hubert Callum Ilott-tal egyetemben azonban hiába folytatta a szorgos és biztos pontgyűjtést, mindkettőjüket kizárták a versenyből, amiért autóik guminyomása nem felelt meg a szabályzatban foglaltaknak. Így pontszerző zóna Mazepinnel, Jake Hughes-zsel, Beckmann-nel, a jenzeres Tatiana Calderónnal, valamint két camposossal, Leonardo Pulcinivel és Simo Laaksonennel lett teljes. A pole pozíciós Verschoor végül kilencedikként rangsorolták.

A büntetés értelmében visszaállt a 31 pontos különbség Hubert és Ilott között, sőt a brit elé befurakodott Mazepin. Három hét múlva, Szocsiban folytatódik a GP3-as bajnokság.

A sprintfutam végeredménye:

After the post race penalties, this is the final classification for Race 2 at Monza #GP3

502 Likes, 3 Comments - GP3 Series (@gp3_official) on Instagram: "After the post race penalties, this is the final classification for Race 2 at Monza #GP3"

Fotó: GP3 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7114220603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.