"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

TCR EU - TASSI ATTILA NYERT, NAGY DANI KIESETT AZ ASSENI MÁSODIK FUTAMON

TCR Europe 2018: Assen - 2. futam

2018. augusztus 19. - KovatsOliver

2018-2018_assen_qualifying---2018_assen_09_attila_tassi_84.jpg

A szombati után a vasárnapi nap sem múlt el Assenben kiemelkedő magyar eredmény nélkül, ugyanis a TCR Európa-kupa második versenye Tassi Attila győzelmét hozta. Nagy Dani viszont sajnálatos módon már az első kör után betlizett, ami pedig még nagyobb baj az ő szempontjából, hogy bajnokesélyes riválisai, Mikel Azcona és Dušan Borković a dobogó második és harmadik fokán zártak.

Stian Paulsen indulhatott az élről a TCR Europe második asseni versenyén: a norvég cuprás jól kapta el a rajtot a piros lámpák elalvását követően, azonban a 3-as kanyarnál a bajnokesélyes márkatárs, Mikel Azcona körbeautózta, miközben Tassi Attila az ötödik helyről feljött harmadiknak. Valamivel később Tassi Paulsent is megelőzte, sőt, az első kör végére a vezetést is átvette a HELL Racing Team with KCMG magyar pilótája! Eközben a szombati futamon az első nemzetközi győzelmét arató Nagy Dani számára is jól sikerült az indulás, megőrizte a hetedik helyét.

Azonban a M1RA magyar versenyzője számára nem tartott sokáig a diadalmenet, ugyanis a második kör elején félreállni kényszerült a Hyundai i30-asával – ráadásul annyira rossz helyen – a célegyenes végén – állt félre a 20 éves pilóta, hogy még a biztonsági autót is pályára kellett küldeni.

Három körrel később meglengették viszont a zöld zászlókat, folytatódhatott a verseny. Az újraindítást követő métereken nem történt változás az első három pozícióban: Tassi továbbra is tartott az első helyét Azcona és Paulsen előtt. Valamivel hátrébb azonban egy keményebb csatát is láthattunk egy körrel később: Kris Richard és Stefano Comini hosszú-hosszú métereken keresztül autóztak egymás mellett, de végül a svájci az Autodis Racing by THX Hondájával legyűrte a Target Competitionnél versenyző honfitársát, aki mellett így majdnem el tudott menni még Jean-Karl Vernay is a Team WRT Audijával.

Az utolsó néhány percre igencsak felforrósodott a talaj Paulsen lába alatt, ugyanis Borković igencsak komoly erőfeszítésekkel kezdte el támadni: az első próbálkozás alkalmával a norvég még ki tudta fékezni a szerb hyundaiost, de a 11. körben a bajnoki éllovas fogást tudott találni a cuprás pilótán, átvéve a harmadik helyet – még ha ehhez egy kicsit a pályát is le kellett vágnia.

Eközben hátrébb Potty meglökte Cominit, ami miatt a svájci keresztbe csúszott, ami miatt kis híján visszaesett Richard mögé is. Néhány pillanattal később a Comtoyou Racing belgája már Paulsent támadta, aki a baleset elkerülése érdekében nemes egyszerűséggel átvágta a sikánt – így viszont a célegyenesben a kétszeres nemzetközi TCR-bajnok Comini könnyedén maga mögé tudta utasítani Pottyt.

Comini ezután az utolsó körben támadást indított Paulsen ellen a negyedik helyért: a hondás a célegyenes végén bebújt a cuprás elé, de két kanyarral később a norvég visszatámadott, de előzni már nem tudott. Ezalatt a kanyar kijáratánál megcsúszó Paulsennel majdnem összekoccant Maxime Potty, aki így lesodródott a pályáról, veszítve vele három pozíciót.

2018-2018_assen_race_2---2018_assen_r2_09_attila_tassi_266.jpg

Tassi Attila viszont rendíthetetlen volt az élen autózva, így Nagy Dani után ő is megszerezte az első győzelmét a TCR Európa-kupában. A HELL-KCMG-Honda mögött valamivel több mint egy másodperccel Mikel Azcona ért célba a PCR-Cuprával, míg a harmadik helyen Dušan Borković már közel hét másodperces hátrány birtokában látta meg a kockás zászlót.

Stefano Comini megismételte a szombati bravúrját, mivel az újabb 11. rajtpozícióját megint egy negyedik helyre váltotta. A #42-es Honda mögött Paulsen, Richard, Vernay, Potty, Jens Reno Møller, valamint az ír Target-pilóta Reece Barr értek célba a további pontszerző helyeken. A versenyt a 22-ből csak 18 versenyző fejezte be: Nagy Dani mellette idejekorán véget ért a verseny Tassi csapattársa, Josh Files, Igor Stefanovski, valamint Danny Kroes számára.

Nagy Dani számára a legrosszabb kör jött az idei első (!) kiesése, mivel a bajnokságban így megint meglógott Borković és Azcona kettőse: a szerb jelenleg 134 pontot számlál, a spanyol 132-t. Nagy hátránya eközben 20 pontos, miközben Tassi a győzelmével feljött a bajnokság negyedik helyére, a lemaradás pedig 39 egységnyire rúg.

Szeptember 22-23-án Monzában kerül sor a folytatásra, amely a TCR Európa-kupa idei utolsó előtti helyszíne lesz.

A második futam végeredménye:

null

null

Fotó: TCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5414189551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.