BRAKING NEWS MOTORSPORT

"Szenvedélyünk az autósport!"

F2 – ALBON IDEI HARMADIK GYŐZELMÉT ARATTA, HÁROMESÉLYES A BAJNOKSÁG
F2 2018: Hungaroring - Sprintfutam

_54i9557_4464218.jpg

A DAMS-os Alexander Albon az utolsó körökben vadászta le a versenyt a rajttól fogva vezető Luca Ghiottót, aminek révén megszerezte idei harmadik futamgyőzelmét. Ezzel pedig immár ő is szemezhet az F2-es bajnoki címmel, Lando Norris és George Russell mellett – utóbbi teljesítményét pedig mindenképpen ki kell emelnünk, mert a mezőny végéről indulva a 8. lett!

A piros lámpáka kialvását követően többen is beragadtak a rajtnál, aminek köszönhetően a harmadik rajtkockából induló Luca Ghiotto vette át a vezetést a Campos Racing gépével, néhány kanyar után pedig a DAMS-os Alexander Albon, valamint a Russian Time pole pozíciós pilótája, Artem Markelov sorolt be mögé. Egy kör elteltével pedig máris aktiválni kellett a virtuális biztonsági autót, miután a 3-as kanyarban Ralph Boschung (MP Motorsport), Roy Nissany (Campos Racing) és az újonc Alessio Lorandi (Trident) összeakadtak.

Egy körrel később viszont már minden a normál kerékvágásban zajlott. Az „újraindítás” után Ghiotto és Albon megtartották a pozíciójukat, míg Sergio Sette Câmara megelőzte Markelovot a harmadik helyért azt követően, hogy a zöld jelzés pillanatában nekiment hátulról Antonio Fuoco – a visszajátszásból arra lehetett következtetni, hogy az első szárnyát megrongáló olasz charouzos hamarabb reagált, mint a brazil carlinos.

A következő néhány körben Ghiotto az élen ki tudott építeni egy majdnem három másodperces előnyt, miközben Sette Câmarát megpróbálta visszaelőzni Markelov, míg a bajnokesélyes Lando Norris megelőzésén az MP-s Roberto Merhi ügyködött nagy erőkkel, a hetedik pozícióért harcolva. Azonban a carlinos brit le tudta szakítani magáról az F1-es tapasztalattal is rendelkező spanyolt annyira, hogy üldözőbe vehesse Nyck de Vriest, a szombati futamgyőztest az ötödik helyért.

Eközben az élen állandósult a differencia Ghiotto és Albon között, a negyedik helyért pedig kiélesedett a csata: olyannyira, hogy a kettes kanyarban Norris köszönte szépen, de körbeautózta De Vriest, majd Markelovot is, ezzel átvéve a negyedik helyet. Később Merhi megelőzte De Vriest és Markelovot, majd a holland is elment az orosz mellett, aki ezt követően további pozíciókat veszített.

A 28 körös verseny 24. körében jártunk már, amikorra is Albon szép lassan utolérte Ghiottót, majd a célegyenes végén körbeautózta és megkaparintotta az olasz camposostól az első helyet, annak ellenére, hogy kétszeres is megtámaszkodott rajta. Az angol-thai pilótának innentől kezdve pedig egyenes út vezetett idei harmadik győzelméhez, amelyet majdnem 10 másodperces előny birtokában szerzett meg. A DAMS-os pilótán kívül még Ghiotto és Sette Câmara állhattak fel a dobogóra, Norris negyedik lett, Merhi pedig ötödik. A hatodik hely sorsáról kis híján célfotó döntött, mivel Nirei Fukuzumi (BWT Arden) az utolsó pillanatokban hajrázta le De Vriest, az utolsó pontot meg a mezőny végéről látványos előzésekkel felzárkózó George Russell, az ART Grand Prix bajnoki éllovasa csípte el.

Albon a győzelmének köszönhetően feliratkozott Russell és Norris mellé a bajnoki esélyesek közé, ugyanis jelenleg az ART-s vezet 171 ponttal, míg a carlinos lemaradása 12, a DAMS-osé pedig 30 pontos.

Négy hét múlva, azaz egy hosszú nyári szünet után Belgiumban randevúzik majd a mezőny.

Eredmények később!

Fotó: GP3 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2414148481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat