"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

GP3 - ÉVKÖZI VERSENYZŐCSERE A JENZER MOTORSPORTNÁL

2018. július 21. - KovatsOliver

_54i3499_4459604.jpg

Szakított a svájci csapattal a Forma-3-as Európa-bajnokságot is megjárt David Beckmann – a GP3-ban idáig mindössze nyolc futamot teljesített német helyét Jannes Fittje veszi át a szezon hátralevő részére, kezdve a hungaroringi fordulóval.

A motorsport.com cikkéből derült fény arra a péntek délutáni órákban, hogy négy versenyhétvége után távozik a Jenzer Motorsport csapatától a német David Beckmann – a Forma-3-as Európa-bajnokságban kétszer is dobogóra álló német legjobb eredményét ez idő alatt a barcelonai főversenyen érte el egy hatodik hely formájában, s jelenleg a tizenharmadik az egyéni összetettben.

Beckmann ülését a jövő hétvégén esedékes hungaroringi fordulótól fogva honfi- és kortársa, a szintén 18 esztendős Jannes Fittje veszi át a szezon további versenyeire, Tatiana Calderón és Juan Manuel Correa csapattársaként. Fittje tavaly az ötödik lett az Euroformula Open bajnokságában a Fortec Motorsporttal, idén pedig négy forduló után úgy a kilencedik a pontversenyben a Drivex csapat autójával, hogy a hungaroringi futamokat kihagyta.

Kiderült, hogy a csapattulajdonos Andreas Jenzer már azt megelőzően is tartotta a kapcsolatot Fittje édesapjával egy esetleges szintlépés kapcsán, mielőtt Beckmann még visszalépett volna a múlt héten.

„Jannes apja megkeresett az előző héten, mert a GP3 hivatalos weboldala minden egyes csapatnál azt mutatja, hogy négy versenyzőnek van hely. Ezt látván pedig eltűnődött azon, hogy ’nincs negyedik autó a Jenzer Motorsportnál’, így felhívott, s megkérdezte, hogy tudnék-e indítani egy negyedik autót. De miután ezeknek az autóknak ez az utolsó évük, nem lenne értelme indíttatni egy negyediket is, ráadásul a csapat struktúrája sem négy autóhoz lett szabadva” – mondta Andreas Jenzer.

1718_35_107.jpg

Fittje nem olyan régen még az Euroformula Open mezőnyét erősítette, de a jövő hétvégén már a Forma-1 egyik előszobájában bizonyíthat.

„Először az Abu Dhabiban megrendezendő szezonvégi tesztről beszélgettünk. Majd, amikor David töröltette a szerződését, felhívtan Jannes-t és közöltem vele, hogy megváltozott a helyzet. Így egy megbeszélés leforgása alatt egyezségre tudtunk jutni” – árulta el Jenzer, hogy végül miképpen kapott lehetőséget mégis a csapattól Fittje.

Jenzer pedig reménykedik abban, hogy Fittje képes lesz megidézni egykori pilótája, Arjun Maini teljesítményét, aki már azután lenyűgöző teljesítményt nyújtott, hogy 2016 közepén hasonlóképpen jutott lehetőséghez, ugyanakkor óvakodik attól, hogy túlságosan sokat várjon egy újonctól: „Nagyon szép lenne, ha kapásból ott tudna lenni a szeren, de azt gondolom, hogy fairnek kell lennünk velük szemben és időt kell adnunk ahhoz, hogy megszokja ezeket az erősebb autókat. Az Euroformula Open olyan szempontból segített neki, hogy a legtöbb pályát már ismeri. Hasonló volt a helyzetünk Arjun Mainival 2016-ban, amikor a szezon közepén, Silverstone-ban ugrott be – ő akkor kapásból a második sorba kvalifikált. Szorítunk neki Jannesnek és minél kényelmesebb szituációt próbálunk teremteni a számára.”

Azt még nem tudni, hogy a 2018-as szezon hátralevő részére mik Beckmann tervei.

Fotó: GP3 Media, Euroformula Open Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4914127603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.